Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Gyerekeivel együtt élve elégett a Tesla vezetője, mert nem nyíltak az ajtók

Újabb Tesla-baleset történt, ezúttal Németországban. Az áldozat a sofőr, és két kilenc éves gyermeke. Az ütközés után nem nyíltak az ajtók, a bent lévők élve elégtek…

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Egy Tesla sofőrje és két gyermeke élve égett el, miután egy fának ütközött, és a mentők nem tudták kinyitni az elektronikus ajtókat – közölte a rendőrség. A baleset szeptember 7-én történt Németországban, a meghibásodás pedig megölte a 43 éves férfit és két 9 éves gyermekét az utastérben – jelentették német hírügynökségek –, néhány nappal azután, hogy az amerikai hatóságok aggodalmukat fejezték ki a Tesla kilincseinek működésképtelensége miatt. Egy másik, szintén 9 éves gyermeknek sikerült kijutnia, és helikopterrel kórházba szállították – közölte a rendőrség.

Roman Jedrzejewski, aki egy, a balesettel szemben található festőműhelyt üzemeltet, elmondta, odarohant segítséget nyújtani, de nem tudta megmenteni a bent tartózkodó három embert.

„Csak fogtam a tűzoltókészüléket és odarohantam. De… Nem segített”

– mondta a helyi Ruhr Newsnak.

Meg akartam menteni őket” – mondta. – „Megpróbáltam kinyitni az autót, de nem tudtam. Már nagyon forró volt a tűztől, az autó jobb oldala még viszonylag sértetlen volt.”

Rettenetesen sajnálom, hogy nem tudtam segíteni nekik” – mondta, miközben letörölte a könnyeit. A Tesláknak elektronikus ajtajaik vannak, amelyeket egy gomb megnyomásával lehet kinyitni, nem pedig a kilincsekkel manuálisan.

Egy baleset esetén azonban az autó áramellátása leállhat, ami használhatatlanná teszi az ajtókat. A Tesla járművekben vannak kézi ajtónyitók, de gyerekek nem minden esetben tudják elérni vagy működtetni azokat, még akkor sem, ha a jármű vezetője jelzi nekik. A német autós szövetség, az Allgemeiner Deutscher Automobil-Club 2024 áprilisában figyelmeztette a sofőröket, hogy ezek az ajtókilincsek biztonsági kockázatot jelenthetnek.

A múlt héten a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) bejelentette, hogy vizsgálatot indított mintegy 174 000, 2021-es gyártási évű Tesla Model Y autóval kapcsolatban, mivel az elektronikus ajtókilincsek működésképtelenné válhatnak.

A CBC beszámolója szerint tavaly négy ember égett halálra, ők sem tudták kinyitni az autójuk ajtaját, miután Teslájuk lerobbant és kigyulladt Toronto belvárosában.


https://szentkoronaradio.com/blog/2024/06/24/lemerult-teslaban-ragadt-a-kisgyerek-baltaval-kellett-betorni-az-ablakot/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/11/21/ennyit-er-az-onvezetes-a-legtobb-halalos-baleset-a-tesla-autoihoz-kotheto/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/06/26/ujabb-tesla-baleset-nem-mukodott-a-fek-az-iranyithatatlan-auto-egy-haznak-csapodott/

(New York Post nyomán Szent Korona Rádió)

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.