„Minden – földi vagy égi – jó csupán „Isten által” és „Istenben” létezik. Nemo bonus nisi solus Deus.” – A Duo Gladii IV. évfolyam 2. számának hasábjain is elolvasható Frithjof Schuon írásának teljes részlete, melyben a szúfi Paradicsomról, a mennyország mibenlétéről ír.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
[…]
Ezzel összefüggésben szeretnénk megemlíteni a következő hadíszt: „az evilág tiltott (haram) a túlvilág (al-akhira) népe számára; a túlvilág tiltott az evilág (al-ad-dunya) népe számára; az evilág és a túlvilág egyként tiltott Isten (Alláh) népe számára”. E tanítás jelzi, hogy a Paradicsomra vágyó embereknek nem szabad bízni e világ dolgaiban, az e világ dolgaiban bízó emberek előtt bezárul a Paradicsom, és az Istenben bízó embereknek nem kell törődnie sem az evilággal, sem a túlvilággal. Ezen felül különbség látható itt a hétköznapi, jámbor hívők – akik az ígért jutalom reményében az Isteni Törvénynek való engedelmességre korlátozzák magukat – és a beavatottak vagy szentek között, akik természetük alapján, szeretet vagy értelem révén Isten felé törekednek. Ám e különbségtétel nem igazolja a Paradicsom egész Szubsztanciáját átjáró Üdvözítő Látomásban történő részesedés megtagadását a megváltottak legegyügyűbbikeitől. A „túlvilág népéről” beszélve az idézett hadísz azt mondja, az evilág, nem pedig Isten tiltott számukra; quod absit. Kétségtelen, hogy a Mennyben az Üdvözítő Látomás vagy Egység különböző fokozatai léteznek – „Atyám házában sok hely van” –, ám az egyedül Istent figyelembe vevő áldott lelkekre, vagy másokra, akik nem tekintenek rá, nincs külön kategória.
Ami „Isten népét” illeti, figyelmünket nem kerülheti el, hogy a Paradicsom ideája osztozik a transzcendenciával kapcsolatos kilátásukban, melyről a buddhizmus néhány különösen világos példával szolgál, megadva a nirvána kezdeti elképzelését, „a mennyei otthon” – a „Tiszta Föld” – eszméjét, a nirvánai vagy isteni sugárzás bizonyos módjára hivatkozva azután, nem pedig valami „teremtésre”, mely „Istentől különböző”. A paradicsomi vidék a „mozdulatlan” Középpont kiáradásaként jelenik meg, az Üdvözítő Látomás vagy Legfelsőbb Egység emberi aurájaként.
Az idézett hadísz célja először is, hogy kifejezzen bizonyos lényegi különbségeket, melyek a dolgok természetében állnak, ám nem határozzák meg és határolják körül ezeket kimerítően; másodszor hogy emelje a hit színvonalát, azt tanácsolva az embereknek, hogy egyedül Istenre helyezzék a hangsúlyt, így egységesítve a hitet azok számára, akiket kvintesszenciájához és a benne rejlő teljes „őszinteség” (ikhlasz, sidq) állapotához szólítanak, s végül hogy emlékeztessenek, miszerint minden – földi vagy égi – jó csupán „Isten által” és „Istenben” létezik. Nemo bonus nisi solus Deus.
A Paradicsom prototípusa in divinis – avagy a mennyei lakhelyek gyűjteménye – az Isteni Minőségek síkja, melyek közül néhány magához a „Lényeghez” tartozik. Mielőtt teofánia lenne, a „Kert” hiposztázis.
[…]
(Részlet a Duo Gladii IV. évfolyam 2. számában is megjelent, Frithjof Schuon: “Islam and the Perennial Philosophy” című írásból, Németh Bálint fordítása)
(Duo Gladii IV. évfolyam 2. szám nyomán Szent Korona Rádió)
