Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Transzneműt választottak be a Kongresszusba az USA-ban

Az amerikai választópolgároknak a demokraták nagy bukása mellett, azért sikerült egy transzneműt beválasztani a kongresszusba.

Miközben ténnyé vált, hogy jövő januártól az Amerikai Egyesült Államok elnökét ismét Donald J. Trumpnak hívják, akad azért örömködésre is okuk az aberráltaknak (bár ugye maga Trump is homoszexualitás barát). Például Sarah McBride személyében, aki fölényesen nyert Delaware államban, ahol az egyetlen szövetségi képviselőházi helyért indult. A szavazatok közel 58 százalékát (mintegy 284 ezer szavazatot) nyerte el republikánus ellenfelével szemben.

Sarah McBride ezzel eskütételét követően az első nyíltan transznemű képviselő lesz az ország történetében. McBride számos negatív elsőséget tudhat magáénak: 2012-ben ő volt az első nyíltan transznemű, aki gyakornokoskodott a Fehér Házban; 2016-ban ő volt az első trasznemű (férfiból lett „nő”), aki felszólalt a Demokrata Nemzeti Konvención; 2020-ban pedig ő volt az első transznemű, akit megválasztottak valamely állam szenátusába.

Szabad Európát! Nemzetközi akció a HVIM részvételével az USA helytartóskodása ellen

(Humen nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.