Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Irán: „kifizetődő várni a válaszcsapással, mert a bizonytalanság az izraeliekben félelmet szül”

„Meglepetésszerűen indítjuk, és három-négy napig eltarthatnak Irán Izrael elleni légi műveletei” – közölte Ahmad Bakhshayesh Ardestani, az iráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának tagja. Ardestani azt mondta, hogy az Iszlám Köztársaság felkészült a zsidó állam elleni támadás következményeire.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A politikus vérontásként, egyben a „cionista rezsim elleni döntő csapásként” írta le a várható műveletet az Iran Watch-nak adott interjújában, és többször is megemlítette, hogy az akció a bosszú Iszmail Hanije Hamász-vezető teheráni meggyilkolásáért.

Ardestani azt mondja, hogy kifizetődő várni a válaszcsapással, mert szerinte a bizonytalanság az izraeliekben félelmet szül. „A várakozás része Irán bosszúhadjáratának” – szögezte le.

A Jpost ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy több szakértő is úgy véli, hogy a pszichológiai hadviselés Irán politikájának szerves eleme, sőt David Menashari, a Tel-Avivi Egyetem Irán-szakértője szerint az iszlám állam ebben sokkal jobb, mint Izrael.

Ardestani beszélt a Gázai háborúról is, és úgy véli, hogy nem valószínű, hogy a két fél a közeljövőben tűzszünetről állapodhat meg, noha ezzel sok újat nem mondott. Izrael céljai világosak a Hamász elleni háború tekintetében, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök tavaly október óta többször is elmondta, hogy addig nem nyughatnak a fegyverek, míg a terrorszervezetet el nem törölték a föld színéről. Noha a Hamász konkrét célt nem fogalmazott meg (azzal együtt, hogy Izraelt nem ismerik el), folyton olyan békefeltételeket szabnak, melyekről tudható, hogy Jeruzsálem nem fog teljesíteni.

Ardestani kifejtette, hogy Irán az áprilisi drón- és rakétatámadáshoz képest nagyobb léptékű műveletet készül indítani. Emlékeztetett: tavasszal 300 drónt és rakétát lőttek ki Izrael ellen, most akár 600-ra is nőhet a lövedékek száma, és hangsúlyozta, hogy az akcióban részt vehet a libanoni Hezbollah is.

Az áprilisi támadással kapcsolatban a politikus megjegyezte, hogy akkor nem a közel-keleti feszültség további szítása volt a cél, csak az Egyesült Államoknak akarták bizonyítani, hogy képesek áthatolni Izrael légvédelmén, és belépni a zsidó állam területére. Hozzátette: akkor értesítették Washingtont a támadásról, most viszont nem fogják, egyben elmondta, hogy ellenségnek tekintik azokat az országokat, akik az áprilisi támadás során védték a saját légterüket (például Jordániát), ugyanis ezzel szerinte Izraelt védték. Ardestani leszögezte: ezeknek az országoknak problémát fog jelenteni, ha átengedi a légterét Izraelnek abban az esetben, ha a zsidó állam rakétákkal vagy vadászgépekkel támadja meg Iránt.

Háromnapos hadgyakorlatba kezdett Irán

Az iráni állami hírügynökség vasárnapi közlése szerint az iráni Forradalmi Gárda keddig hadgyakorlatot tart Irán nyugati részein. Az iráni Forradalmi Gárda egy elit katonai egység, mely az ország reguláris hadseregétől függetlenül működik. Saját szárazföldi, tengeri és légi egységeik vannak.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/08/03/iran-veres-bosszut-var-el-a-hezbollahtol-amely-izrael-belsejebe-hatol/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/08/05/jordaniai-fel-az-irani-bosszutol-kerte-hogy-ne-tamadjak-meg-izraelt/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/08/10/tamadas-ert-egy-sziriai-jenki-tamaszpontot-iran-jelezhetett-a-megszalloknak-hogy-ideje-tavozni/

(Euronews.com nyomán Szent Korona Rádió) 

telegram

A bíróság a deviánsokat védi; elegük van az ukránoknak; meghalt a sokkoló élményben részesült cigány – Telegram-posztjaink 2026.07.24.

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 25.

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.