Mire jó még a T-62-es „ősrégi tank”, amit tavaly év közepe óta a kivonásuk után 10 évvel újra használnak az oroszok az ukrán háborúban? Putyinék hadseregének felkészületlenségét jelképezik, jók egyáltalán valamire?
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
A T-62 szovjet válasz volt az akkor frissen megjelent M-60-as amerikai harckocsira, mely nagyobb 105mm-es ágyúval szereltek fel. Az 1956-os magyar szabadságfelkelésben sikerült a brit nagykövetségre szállítani egy T-54-es harckocsit, melyről megállapították, hogy több jelentős paraméterben felülmúlja nyugati harckocsik többségét. Ennek megfélően megkezdték az erre irányuló lépéseket, ami a brit 105mm-es L7 később az alap NATI harckocsi löveg lett. Ezen löveg felhasználásával született meg az amerikai M-60 és brit Centurion. Az új NATO harckocsik megjelenése miatt lépéskényszerbe voltak a szovjet mérnökök. Egy új 115mm-es sima csövűt terveztek, mely képes felvenni a harcot az új angolszász páncélosok ellen. A löveg kiváló ballisztikai tulajdonságokkal rendelkezett, mivel képes volt nagy sebességű (1615m/s) APFSDS lőszer tüzelni, emiatt a pásztázott lőtávolsága jelentős volt, kárpótolva az optikai távolságmérő hiányát.
A T-62 tulajdonképen egy 115mm-es U-5TS ágyúval módosított T-55-ös. A két harckocsi közötti alkatrész megosztás és belső kialakítása nagymértékű egyezést mutat. Emiatt a karbantartás, üzemeltetése és a legénységnek a kiképzése nagymértékben hasonló volt a két típus között. A T-62-nek a páncélvédelmét nem növelték jelentősen a T-55-höz képest, mivel a korszakban a legtöbb harckocsi páncélzata kisebb távolságokban nem nyújtott érdemi védelmet, ezért a nagy távolságokra vívott harcokban próbáltak ellensúlyozni. Hruscsov döntése nyomán a Szovjetunióban gyártandó harckocsinak az össztömegét maximális 41 tonnára korlátozták, illetve ekkor az atomkorszak miatt bekövetkező doktrína változás miatt másodlagos területnek tekintették a harckocsik fejlesztését, helyette inkább az atomütőerőre és a rakétatechnologiára helyezték a hangsúlyt.
A legtöbb paraméterben megegyezett vagy kisebb mértékben felülmúlta kortársait. Az igazi előnye a T-62-nek a nagy darabszámú, átlagosan évi 1,5 ezer darab termelése volt, ami meghaladta az M60A1 harckocsik éves 300-as gyártási ütemét, így tulajdonképpen egy hagyományos háborúban többszörös túlerőre kellet volna számitani a NATO erőknek ezen korszakban.
A T-62 a gyártásakor (1961-től) már az új 2E15 „Meteor” 2 síkú stabilizátorral szerelték fel, amivel akkori NATO harckocsik – az angol Centurion kivételével – nem rendelkeztek, és a 70 évek eléjén kerültek csak beépítésre. A gyártása során többször korszerűsítették.
A szovjetek először 1969-ben vetették be élesben a Damanszkij-szigeti határkonfliktusban Kína ellen. A kínaiak által kilőtt, majd zsákmányolt egyetlen T-62-t a szovjetek (akkori csúcstechnológiájuk lévén) a heves harcok árán megpróbálták visszaszerezni, de sikertelenül. Ennek következményeként hozzájutottak T-62 „Meterol” típusú stabilizátorához, amit 69M harckocsijuk további tökéletesítésére használtak fel.
Számos közel-keleti konfliktusban vett részt: elsőként az 1973-as Jom Kippuri háborúban, ahol méltó ellenfélnek bizonyult az izraeli páncélosokkal szemben. Az Irak-Iráni háborúban (1980-1988), az első öböl háborúban (1991), az afganisztáni háborúban (1979-1989), a szíriai polgárháborúban (2011-jelen).
2022 májusában jelentek meg az első média hírek T-62-esek újra reaktiválásáról; egyébként az utolsó darabokat 2013-ban vonták ki rendszerből. Mivel az orosz hadvezetés érzékelte a háború hosszú távú elhúzódását, nagy arányú veszteséget szenvedtek el a nyugati típusú páncéltörő eszközök szemben, ezért elkezdték a letárolt készleteket felhasználni. Mivel a T-62 közel 10 éve vonták ki a rendszerből, illetve átadtak jelentős mennyiséget a szíriai Asszad kormány erőinek, rendelkeztek még hozzávaló lőszerrel és alkatrész bázissal. T-62M/MV változatai kerültek ki frontra, és csak elvétve régebi típusok. A T-62M/MV típusú variánsosok a 1980 években kerülő páncélos haderő reform keretén belül kerültek felújításra, mivel nagy számuk miatt olcsóbb volt felújítani őket, mint ugyanezeket az egységeket T-72-es tankokra átfegyverezni. A frontpáncélzathoz és toronyhoz hozzáadtak egy fém-polimer (BBD) páncélblokkot, amivel a korai gyártású T-72(Ural) védelmi szintjére hozták fel, amivel a korai 105mm-es APFSDS és könnyű páncéltörő fegyverek ellen kínált védelmet. Alternatív megoldásként a fém polimer páncélzatot elhagyva Kontakt-1-es robbanó reaktív páncélzattal látták el (T-62MV változat), amivel hatékony védelmet jelentett az RPG-k ellen. Megnövelték továbbiakban a harckocsiaknák elleni túlélőképesüket is.
T 62 páncélzata
A ”Volna” analóg tűzvezető rendszerrel, KDT-1/2 lézeres távolságmérő, BV-62 ballisztikus számítógéppel szerelték fel őket. Továbbá egyes példányok esetében lehetővé tették a csőből indítható 9M117 irányiható páncéltörő rakéták használatát. Nemrégiben felbukkantak olyan példányok, melyeket 1PN96MT-02 típusú hőoptikával szereltek fel, a TPN1-41-11/1K13-2-t aktív üzemű éjjellátó helyett, amivel jelentősen javították az nappali/éjszakai cél felderítés/célleküzdés esélyét. 2022-es ARMY nemzetközi haditechnikai kiállításon mutattak be egy újabb modernizációs csomagot, mely T-62M ÉS MV elemeit használja fel, optikai és hőkamerával ellátott kitolható árboccal és 1PN-96МТ-02 hőoptikával szerelték fel, bár ez a variáns egyelőre nem került még ki a frontra.
A jelenlegi harcokban jellemzően másodlagos feladatkörben alkalmazzák, amely a gyalogság tűztámogatása, mint mozgó közvetlen tüzérség. (Ugyan erre alkalmazta 2016-ban Szíriában a török hadsereg a Leopárd 2 -ket.) A tűzereje (3BM21 „Zastup” és 3BM28) elégséges az ukránok által nagyszámban használt T-64BV-kel szemben kisebb harcérintkezési távolságában. Az ukrajnai hadszíntéren jellemzőek a kisebb méretű harckocsipárbajok, amik gyakorlatban legtöbbször pár szász méteres távolságában zajlanak le, mely miatt a tűzvezető rendszer elavultsága e távolságokra nem befolyásolja számottevően nem modernizált T-64/72-vel szemben a harc lehetséges kimenetelét.
A T-62 páncélvédelme az ellenséges harckocsikkal szemben elégtelen, mivel a páncéltest és a kiegészítő páncélzat a potenciális ellenfél harckocsik által használt APFSDS (125mm BM-15/22) lőszerinek átütő képességet meghaladja. A gépágyú lőszer ellen szemből védett, oldalról 200-300m nagyobb távolságában védettnek tekinthető. A könnyű páncéltörő rakéták, (1 generációs robbanófejjel ellátott RPG) és harckocsik által használt HEAT gránátok ellen a kiegészítő páncélzaton védett részen képes ellenállni, a modern tandem robbanó fejjel ellátott rakétákkal szemben nem képes ellenállni. Továbbá a harckocsik jelentős részét ellátták úgynevezett tyúkketrec páncélzattal, ami elsősorban a drónok elleni védelmet növelte meg. A Javelin és NLAW ellen a védelmet, a túlélőképeséget érdemben nem befolyásolja, viszont a magas csibekeltető miatt nagytávolságokban is azonosítható teszi a típust.
Látni lehet, hogy az oroszok a letárolt készletekből a régi T-62/72/80 megkezdték a gyors modernizációkat régebbi elemek felhasználásával, ami elsősorban a tűzvezető rendszert (pl 1A42 „Irtysh”), és (pl 1PN-96МТ-02) optikát jelenti. Mivel a modern Sosna-U/PNM-T az első vonalas harckocsik kapták meg, illetve a korlátozott készletek állnak rendelkezésre. A régebbi technológia alkalmazása jelentősen emelte ezeknek a harckocsik harcképeségüket, mivel régebbi aktív/passzív üzemmódú éjjellátóval: aktív módban használva láthatóvá tette más harckocsik számára (mintha felkapcsolnánk egy zseblámpát éjszaka), passzív üzemmódban nagyban függött az éjszakai fényviszonyoktól. Ukrán harckocsik jelentős része a késői szovjet éra technológia szinten maradt, hőoptikával nem rendelkeznek; orosz részről nagyobb darab számba állnak rendelkezésre modernizált egységek.
Az ukránok a hátrahagyott T-62-esből már nagyobb mennyiséget (kb 30-50db) zsákmányoltak már, bár hosszú távú üzemeltetésük nem biztosított, mivel a típus nincsen rendszerben az ukrán hadseregben, illetve Európában sem, a hozzá való alkatrésszel és lőszerrel nem rendelkeznek, így nagyban függenek a zsákmányolt készletektől. Afrikában és Közel-Keleten számos ország még üzemben tartja a típust, így onnan lehetne készleteket beszerezni. Ezen okok miatt már megkezdték átalakításukat harckocsi mentővé/műszaki vonatjárművé.
Attól, hogy az oroszok egyre régebbi technikát vetnek be az ukrajnai harcokban az utóbbi időben (BTR-50, MT-LB, T-62), ami egyesek szemében közröhej tárgyává tette az oroszokat, és megfeledkeznek például az ukránok által használt régebbi technikákról, mint M113 csapatszállítókról, 1910-es mintájú Maxim-géppuskáról, DP-28 golyószóróról stb… Ezeknek a technikáknak az eredményes alkalmazása, kompromisszumok mellet lehet felhasználni egy adott feladatra. A front szélessége, illetve az eddigi veszteségek miatt racionális döntés volt, hogy bizonyos másodlagos feladatköröket és kevésbé „meleg” frontszakaszokat másod, harmadlagos technikával töltsenek fel, így a modernebb egységeket tehermentesítsen, átirányítva más frontszakaszokra. Az elavult technikai eszközöknek az elvesztésük nem jelent különös érzékeny veszteséget, illetve ezeket az eszközöket összevetve más modernebb társaikkal, nem rendelkeznek jelentősebb túlélő képességgel a személyzet vagy a szállított deszantra nézve.
Robert C. Castel is többször hangsúlyozta, hogy a nyugat a technicizmus bűvöletében él és csak a technológia számít számára, miközben ez a tényező csak egy komponens a rendszerben.
Távirányítású gyalogsági harcjárművet mutatott be Oroszország
(Szent Korona Rádió)
