Jézus Krisztus azt tanította, hogy „ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.” Hogy valójában mit is jelent tudatosan hasonlóvá válni a gyermekekhez, Barsi Balázs atya segít megérteni Krisztus születése misztériumának fényében.
„Megjelent Istenünk üdvözítő kegyelme minden ember számára, és arra tanít, hogy szakítsunk az istentelenséggel és az evilági vágyakkal.”
Csak a gyermek karácsonyi öröme felhőtlen, mert az ő vágyai nem evilágiak és istentelenek. A gyermekkor ezért lehet beavatás az örök életbe. A gyermek még tud egész lényével örülni, s ez nagyobb ajándék, mint bármi, amit mi adhatunk neki. Számára a véges és tökéletlen még képes közvetíteni a végtelent és tökéletest, amint azonban nő és okosodik, mind jobban érzékelni kezdi azt a fájdalmasan éles törésvonalat, mely világunkat elválasztja Isten világától.
Gyermekségünk éveit ezért szoktuk visszamenőleg a zavartalan boldogság korszakaként látni, szomorúan vágyakozva arra a csodálatos teljességre, amelyet egykor birtokoltunk, s mára elveszítettünk. Ez azonban illúzió: Krisztus nem az elveszett paradicsomot szerezte vissza, hanem saját életét ajándékozza nekünk.
Nem megmaradni kell gyereknek, mert felnőttségünkhöz nem illik a gyermek naivitása, hanem felnőttként, tudatosan kell hasonlóvá válnunk a gyermekekhez abban, hogy megőrizzük vagy újra megtaláljuk képességünket, hogy a végtelenre vágyjunk. Az evilági vágyak egytől-egyig elfojtott vágyak, az emberi szív végtelen vágyakozását fullasztják bele a bűnnel megjelölt létezés mocsarába. Ahhoz, hogy ismét mennyei vágyakká legyenek, s az örökkévalókra irányuljanak, kegyetlen szakításra van szükség, s arra, hogy átadjuk magunkat a Szentlélek vezetésének, aki egyedül képes megadni azt a lelkületet, amely már nem az ártatlanság naivitása, hanem felnőtt, mégis gyermekien tiszta: az istengyermekség új természetét.
Karácsony éjszakájának egyedülálló bűvölete több, mint bensőséges hangulat, pillanatnyi elérzékenyült magafeledés: Isten hív általa édes, szinte ellenállhatatlan vonzással erre az istengyermeki életre. Paul Claudel éppen Karácsonykor tért meg, meghallva a zsolozsmában felhangzó Magnificatot, mely egészen biztos, hogy másképp szólt, mint egyébkor. Most kellene nekünk is szakítanunk a bűnnel, mindenfajta megalkuvással, s a szentség útjára lépni, most, amikor látjuk, hogy Isten szentségével szemben az istentelen, bűnös világ mily erőtlen, unalmas és visszataszító, most, amikor vágyaink újult erővel feszítenek belülről, hogy ismét mennyeiekké váljanak, s magukkal röpítsenek minket az égbe.
Barsi Balázs atya: „Advent reménye nélkül ez az élet őrült zuhanás a semmibe”
(Barsi Balázs-Telek Péter-Pál: Magasság és mélység részlet – Szent Korona Rádió)
