Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Az Iszlám Állam ellen harcoló félkatonai szervezetet bombázott le az USA

Irakban úgy látszik, megint kevés volt a demokrácia, így Joe Biden ismételten légicsapást rendelt el az ország ellen. A levegőből természetesen nem a békeszerződések és az USA kivonulási röplapjai szálltak alá, hanem ismételten tűz és halál. 

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!

Helyi források péntek hajnalban arról számoltak be, hogy az iraki határ közelében végrehajtott csapásban legkevesebb 17 ember életét vesztette, és három lőszert szállító teherautó megsemmisült.

Az áldozatok a Hasd Al-Saabi tagjai voltak, amely egy Iránnal és Szíriával szövetséges, iraki félkatonai szervezet, mely nagy szerepet vállalt az Iszlám Állam felszámolásában Irakban és Szíriában egyaránt.

A Reuters hírügynökség szerint a támadás válaszcsapás volt a múlt héten Irakban amerikai célpontok ellen végrehajtott rakétatámadás miatt, ugyanakkor az amerikai védelmi minisztérium nem erősítette meg az értesüléseket.

(Orientalista.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Amikor visszanyal a fagyi – Biden ellen lázad az Antifa

A céljait nem helyezheti egy politikus az isteni alapigazságok elé – egy bíboros véleménye Joe Bidenről

Videó: Joe Biden alig várja, hogy a fehérek kihaljanak az USA-ban

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.