Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Szép lányból csúnya fiú

A napokban kétoldalas interjút közölt a Nők Lapja magazin Erdős Kinga transz aktivistával. Kinga jelenleg Erik néven mutatkozik be, habár egészséges nőnek született, és több mint húsz éven át úgy is élt. Egy évvel ezelőtt azonban úgy döntött, hogy hátralévő életét férfiként fogja leélni. – írja az Antigender honlapján.

Azóta tesztoszteronnal lövi magát, a riport szerint pedig hamarosan a melleit is levágatja. Nehezen érthető, hogy egy egészséges testtel született, rendkívül nőies nő miért dönt úgy, hogy a továbbiakban megcsonkítottan, csúnya férfiként fog élni. Sajnos azonban manapság teljesen megszokott, hogy az elmezavart nem betegségként kezelik, hanem identitást képeznek belőle, és még támogatják is.

Kicsit kutakodtunk az interneten, mert kíváncsiak voltunk, milyen is valójában Kinga, miért akar Erik lenni. Azt hiszem, korábbi tudósításaink alapján már senkit nem lep meg, hogy Kinga is a Mondocon nevű rendezvény lelkes látogatója, ahogy a hazai LMBTQP+ közösség színe-java. A Kingához hasonló delikvensek számára ez a rendezvény az a hely, ahol kiélhetik cseppet sem hétköznapi szokásaikat. Felmerül azonban a kérdés: Ha Kinga hosszú évek óta látogatta a rendezvényt, és talált ott elfogadó-támogató közösségre, miért öltözött rendszeresen a lehető leglányosabb jelmezekbe? Ugyanígy számos fotózás készült vele, a képekről pedig egy rendkívül csinos lány néz vissza ránk. Rejtély.

Megjegyzés: Kinga sokaknak a Turul TV interjújából már ismerős lehet.

 

Az interjú másik érdekessége, hogy Kinga ebben a közösségben győzte meg magát, hogy ő valójában transz. Ez nem meglepő, az ember személyiségfejlődésére jelentős hatással van a közvetlen környezete, a barátai. Azt pedig tudjuk, hogy a lehető legjobb nevelést kapott gyerekből is lehet drogos bűnöző, ha rossz társaságba keveredik tinédzserkorában. Illetve ne feledjük el azt sem, hogy a fiataloknak lételeme a lázadás (ami az útkeresés, a szülőkről való leválás része), manapság pedig egyes érdekkörök a nemi aberrációt próbálják meg beállítani trendi lázadásnak az elnyomó heteronormatív patriarchátussal szemben.

Kinga azt állítja, depressziós volt és többször próbált meg öngyilkosságot elkövetni. Ez szomorú, főleg, mert a szülei valószínűleg észre sem vették, és így semmilyen szakszerű kezelésben nem részesült. A kis barátainak hála, Kinga most hormonkezelés alatt áll, és hamarosan levágják a melleit. Tehát egy mentálisan sérült ember a szemünk láttára fog szépen-lassan egy testileg is sérült, toldozott-foltozott, frankensteini szörnnyé átváltozni, és ezt egyesek ünneplik. Sokatmondó a cikk egyik mondata a hormonterápiával kapcsolatban: “Nélküle leállnak a változások, részben visszaalakul a test.” Hogy lehet azt normális, gyógyító beavatkozás hívni, ami ellen küzd a szervezet, és mindenképp próbálja visszacsinálni? Erre szerintem minden épeszű ember tudja a választ. Még az orvosok is, csak a legtöbb nem meri felvállalni, mert azonnal széttépné a balos sajtó.

Nézzük meg jól az alábbi képeket. Senki sem kényszerítette Kingát, hogy nőnek öltözzön, valamiért mégis mindenkinek egy vonzó lány képét mutatta az általa elfogadónak és melegbarátnak nevezett közösség tagjaként is. Ki érti ezt…

Kinga amint egy fiút puszilgat. Szerinte ez egy homoszexuális pillanat, mert fiúként vonzódott a fiúhoz.

Kinga még épen és egészségesen. Így nem tetszett magának.

 

 

 

Tavasztündérként a Mondoconon. Meggyőzték az LMBTQP+ barátok, hogy változtassa magát fiúvá.

Fiúnak érezte magát, mégis lánynak öltözött.

Nem kényszerítették, mégis így érezte jól magát. Ja, mégsem… Nem értik? Mi sem.

Csinos lányból csúnya, amputált “férfi”. Ő így érzi jól magát. Sajnáljuk.

A Prizma „Közösség” bátorítása és a Nők Lapjás interjú itt olvasható – kérdés persze, hogy ezek után miért bitorolja ez a homoszexuális propagandát kifejtő szennylap a „nők” megnevezést, amikor pont, hogy a nőiességet tiporja páros lábbal a porba ezzel a tevékenységével. Itt lehet akár „gratulálni” is a szép lánynak, Kingának, vagyis a csúnya férfinek, Eriknek…


Kép Forrás: Facebook

(Antigender nyomán Szent Korona Rádió)

Három orvos cenzúrázott publicisztikája a gender-tudományról

https://szentkoronaradio.com/blog/2017/06/29/miert-veszelyes-a-homoszexualis-propaganda/

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.