Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Beke István az őt támogató székely iskolásoknak mondott köszönetet

Hosszú idő után először nyilatkozott a sajtónak Beke István Attila, a terrorizmus gyanújával tavaly december elsején őrizetbe vett, később házi őrizetbe került kézdivásárhelyi vármegyés vezető.

Miután a bíróság nemrég hatósági felügyeletre enyhítette az ellene elrendelt házi őrizetet, ellátogatott a kézdiszárazpataki iskolába, hogy köszönetét fejezze ki az ott tanuló gyermekeknek és tanítójuknak, akik mindvégig kitartottak mellette.

„A múlt év vége nagyon sok rosszat hozott nekem, családomnak és nemzetemnek, melyet jogtalanul bélyegeztek meg – akárcsak engem – terroristának. Ezekben a számunkra rendkívül nehéz időkben mérhetetlen segítséget kaptunk. A múlt év karácsonyát, a szeretet ünnepét a bukaresti fogdában kellett elviselnem szeretteim nélkül – ebben nagymértékben segítettek a kézdiszárazpataki Ópra Benedek-iskola tanulói, akik több tucatnyi rajzot küldtek nekem a szabadság kívánságával és azzal a biztatással, hogy egyszer minden jobbra fordul! Ezek a gyerekek kitartottak mellettem, és nem kérdőjelezték meg ártatlanságomat. Akkor csak levélben tudtam megköszönni nekik, de megígértem, hogy szabadulásom után megkeresem őket, kikre a kis falu nagy szülöttje, Ópra Benedek is büszke lenne. Büszke lenne Bíró Levente tanítóra is, aki nemcsak formálja a gyerekek lelkét, hanem igazsággal tölti meg. Ezt köszöntem meg nekik november 23-án egy saját készítésű rovásjátékkal” – nyilatkozta a 3szék.ro-nak Beke István Attila a kézdiszárazpataki iskolában tett látogatása után.

(3szék.ro nyomán – Székelyföld nem Románia – SZKR)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.