Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Gyermeklemez a Palmettától – Esztendőre vagy kettőre…

A Palmetta zenekar 2008-as megalakulása óta hatalmas utat járt be. A népzene és a magyar népi kultúra terjesztését küldetésüknek tekintik, melyhez most egy újabb eszközt találtak.

A Palmetta zenekar tudja, hogy nem egy üres közhely az a mondás, mely szerint „a gyermek a jövő záloga”, sőt azzal is tisztában vannak, hogy nem elég mennyiségi alapon sok gyermeket szülni, ha nem megfelelő a közeg, amiben felnőnek. Éppen ezért született meg a zenekar ötödik sorlemeze, mely kifejezetten a legifjabb generációt célozza meg Esztendőre vagy kettőre… címmel.

November 18. napján látott napvilágot a kiadvány, mellyel rögtön be is lopták magukat a célközönség szívébe.
15134721_1324797014217183_4140076961096076502_n

November 19-én pedig az első lemezbemutató koncertre is sor került Békéscsabán.
15094348_1325765484120336_6043509845481572016_nA képek a zenekar Facebook oldaláról származnak.

Kima Norbert a zenekar alapítója és vezetője nemrég a interjút adott a Békés TV-nek, melyből sok részlet kiderül az új kiadvány kapcsán:

A zenekar web-oldala arról tanúskodik, hogy komoly érdeklődés van a Palmetta különböző produkciói, így a gyermeklemez és az ahhoz kapcsolódó interaktív műsor iránt is.
15036591_1320507324646152_7436924697214201030_n

Portálunk külön ajánlja a fent felsoroltak közül a december 17-i, fővárosi koncertet, melynek a Vármegyések Gyerekkarácsonya ad otthont, ahol a Palmetta gyerekműsorán kívül egyéb kulturális programokra és kézműves foglalkozásokra is sor fog kerülni, de minden megjelent gyermek ajándékot is fog kapni a HVIM-től.
gyerekkaracsonyborito

Végezetül pedig egy kis kedvcsináló a lemezhez és koncertekhez:

(Underground – SZKR)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.