szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kardos támadás történt Londonban, egy gyermek meghalt

Meghalt egy gyermek abban a támadásban, amelyet kedden London egyik északkeleti külvárosában követett el egy karddal felfegyverkezett elmebeteg.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Stuart Bell főfelügyelő, a Scotland Yard területileg illetékes parancsnoka kedd délutáni sajtótájékoztatóján közölte, a halálos áldozat egy 13 éves fiú, aki kórházba szállítása után vesztette életét.

Bell megerősítette, hogy a támadás helyszínéről a gyerekkel együtt öt sérültet szállítottak kórházba, köztük két rendőrt.

Egyikük állapota sem életveszélyes, de a két rendőr Stuart Bell megfogalmazása szerint jelentős szúrt sérülések miatt műtéti beavatkozásra szorult.

Bell elmondta:

a 36 éves gyanúsítottat az első bejelentés után 22 perccel, elektromos sokkoló alkalmazásával ártalmatlanná tették és elfogták.

A rendőrtiszt megerősítette azt is, hogy a Scotland Yard eddigi vizsgálata alapján a támadás nem terrorcselekmény volt.

Hozzátette: nem célzott támadásról volt szó, a rendőrség nem tart attól, hogy a helyi közösséget további veszély fenyegetné, és az őrizetbe vett férfin kívül nem keres más gyanúsítottat az ügyben.

Nem válaszolt ugyanakkor arra a kérdésre, hogy a gyanúsítottnak volt-e már dolga a rendőrséggel.

A Scotland Yard nem sokkal korábbi hivatalos tájékoztatásában is kiemelte, hogy az incidensnek

nincs köze a terrorizmushoz.

Az első beszámolóban szerepelt az is, hogy a gyanúsított a brit főváros északkeleti határában, a belvárostól 20 kilométerre fekvő Hainault negyedben járművével egy épületnek hajtott, majd több embert megszúrt.

A rendőrségi ismertetés szerint az illető, aki egy karddal volt felfegyverkezve, ezután másokat is megtámadott; köztük volt a két rendőr is, aki elsőként érkezett a helyszínre a bejelentés után.

A közeli Hainault metróállomást és a környező utcákat a rendőrség kedd délután is zárva tartotta, de a mentők már elvonultak a helyszínről.

Visszatért a gyilkosságának helyszínére a néger és megölt többek között egy 9 éves kislányt is

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55