Flashmob hazafiaknak: Gyurcsány Eger mellett lesz ma (percről percre)

GyurcsótányGyurcsótány

A kormányközeli Népszabadság szerint az Eger melletti noszvaji kormányülés egyik fő témája a "szélsőjobboldal előre törésének az okai" lesz. Egerből kocsikat szerveznek a hazafiak.

20:00 Nem sokkal Nyakó kiérkezése után véget ért a demonstráció. Hamarosan feltöltjük azt a dokumentumot, amit a hazafiak átadták neki.

19:35 Kijött Nyakó István, aki Sziki Károllyal váltott pár szót, átvett tőle egy könyvet (hamarosan kiderül milyen könyvet) és a Sneider Tamás által összeírt válaszokat tartalmazó papírt, hogy miért erősödik a nemzeti ellenállás...

19:17 Egyenruhás és civilruhás neoÁVH-sok + 1 titkosszolgálati tiszt várt a hazafiakra Noszvajon. Utóbbi felszólította a csoportot a távozásra a gyülekezési törvény megsértésére hivatkozva. A hazafiak védekezésül a Hollán Ernő utcában zajló flashmobot hozták fel példának, amin részt vett Gyurcsány is, és az sem volt bejelentve, hiszen villámtüntetés volt. Nem is tudják a tüntetők bejelenteni a demonstrációt, ha aznap jut tudomásukra az a történés, ami ellen tüntetni szeretnének. Április után engedélyezve is lettek a flashmobok, vagy mégsem? Noszvajon azt mondták, hogy nem tisztük kivizsgálni az áprilisi esetet, és nincs olyan rendelet, ami a flashmobokat engedélyezné. A tüntetők hátrébb léptek ugyan, de kérték ezt a "parancsnokot", hogy hadd adhassanak át egy papírt Gyurcsánynak, amivel segítenének hozzájárulni a mai kormányüléshez. Ezen papíron összegezték a hazafiak, hogy miért erősödik Magyarországon a "szélsőjobboldal".

18:55 A hazafiak előbb indultak neki az útnak, így másik csoport is majd csatlakozik később hozzájuk. Az első számú konvoj elindult Egerből Noszvajra, de a Eger után már várt rájuk egy kisebb seregnyi rendőrkonvoj, akik "felvezetik" őket. A mikrobuszokban kutyás rendőröket fedeztek fel a hazafiak, akik körülbelül negyvenen vannak jelenleg

Korábban írtuk:
A Jobbik, egri kettős keresztállítása után - melyre a régi országzászlónál kerül sor -, 18:30-kor van indulás az Egerből, a Szarvas Gábor 2.(Árpád terem) elől Noszvajra, a De la Motte-kastélyhoz. Akinek nincs autója az is be fog férni - áll a hazafiak hozzánk eljuttatott közleményében.

A flashmob egyik célja, hogy a "szélsőjobboldaliak" elmondhassák Gyurcsánynak az okokat...

(Szent Korona Rádió)

Gyurcsány: „demokrata”, „progresszív” és „köztársasági” az MSZP

A hivatalos verzió úgy szólt, hogy Gyurcsányt felkérték egy „országértékelő” beszéd megtartására. Azonban politikai szempontból vaknak kell lennie annak, aki nem látja a választás, a semmihez sem mérhető népszerűtlenség okozta sokk beszédkényszerét.

A szocialista happening bevezetőjeként felszólalt Bauer Tamás Németországban élő, szintén bukott szabad-demokrata politikus és Vitányi Iván.

Nem is lett volna érdekes a felvezetés, ha nem Bauer, a körmös-Bauer demokratává átvedlett liberális demokrácia-féltője és hivatásos rettegője vitatta volna erőteljes szavakkal korábban egy kereskedelmi csatornán Orbán jogát ahhoz, hogy évértékelő mondjon.
Akkori véleménye szerint a Orbán ne beszéljen, mert nem egy Obama, akinek jogában állna évet értékelnie, hisz ő sem nem kormányfő, sem nem áll jogában véleményt alkotni.

Ezt a nézetét most úgy tűnik, teljesen negligálta, mert beállt ministrálni és csengetni ahhoz a miséhez, ahol a szertartást a szocialisták összeugrasztó és széthúzást erősítő rossz-szelleme celebrálta.

Gyurcsány hozta a formáját. Kiváló fogalmazások, blikkfangos szóképek és jól megalkotott kivárások jellemezték beszédét.

Mindezeken felül beszéde első része nem állt másból, mint a korábbi 8 év „eredményeinek” taglalásából. Nagy szüksége volt a szociknak egy kis lelkesítésre, a közvélemény kutatások eredményeinek ismeretében.

Zavaró volt, hogy a kamera hiába is keresett, 30-on aluli arcokat, nem nagyon bírt a lelkesen tapsolók között sokat fellelni. Nagy bajban lehet az MSZP, hiszen prominensei közül szinte alig tűnt fel valaki. Láthattuk a képeken a többszörösen devalválódott Mécs Imrét, Szabó Zoltán, Molnár Csabát és Budai Bernadettet. Másokat nem nagyon. Valahogy nem igyekeztek a hatalmat visszaszerezni kívánó volt elnökük beszédén tülekedni.

Hiába köszöntötte Gyurcsány meleg szavakkal Bajnai országlását, akit olyan becsületes embernek nevezett, akiből több kellene ebben az országban - Bajnait még sem sikerült az operatőrnek fellelnie. Mint ahogy Lendvai Ildikó arcát is hiányolnia kellett a televíziós buli nézőinek.

Gyurcsány - szokásához híven - az eredmények bemutatásánál több ismert csúsztatási technikát alkalmazott. Így az ő beszédében már be is fejeződött a Budapestet elkerülő autópálya építése. Feleslegesen részletezte az „adatokat”, hiszen az emberi elme képtelen ilyen mennyiségű adatok gyors feldolgozására. Bár nem is ez volt a cél: a racionális meggyőzés, hanem a lelkesítés.

Kaptak a nemzeti radikálisok is a bukott miniszterelnöktől.
De ez is olyan felemásra és furcsára sikeredett.
Bármiről is beszélt, akár az Erzsébet hídi blokádról vagy a tévé-ostromról, folyton Orbán demokráciára gyakorolt negatív hatásához jutott vissza a szónok.
A szégyenteljesen leszerepelt miniszterelnök újra mondatokba öntötte, hogy a magyar nemzettel szembeni legnagyobb veszélyt úgy hívják: Fidesz és úgy nevezik: Orbán Viktor.

Még amikor a Jobbikot és szavazóit elemezgette, még akkor is a Fidesz elnökéhez lyukadt ki, ahogy megfogalmazta: Orbán útja a kordonbontástól a rendbontásig terjed.

Nem évértékelőt láthattunk - mondjuk ki őszintén - hanem egy rosszul sikerült, lelkesítőnek szánt választási nagygyűlést.
Saját híveit akarta lelkesíteni és tapsokra, percenkénti tapsolásokra rábírni. És ez sikerült is neki. Értelemzavaróan sikerült.

Veszélyesnek kell tartanunk Gyurcsány monológját mégis.

A beszéd, amely a legvégére inkább hasonlított egy önimádatba fulladt roggyant puccskísérlethez, az elkövetkező évek magyar közhangulatát rendkívül károsan fogja befolyásolni. Károsan, mert Gyurcsány megadta a következő 4 vagy 8 év alaphangját. Ők - mármint az MSZP, és vele az élen - képviseli Magyarországon egyedül a demokráciát, ők a demokraták, ők a „hazafiak” és ők a „köztársaság” igazi hívei.

Arról nem beszélve, hogy nincs senki, aki ezeket a titulusokat irigyelné tőlük, ha az úgy néz ki, mint az elmúlt 20 év története, mégis nem szólt másról a beszéd, mint az elkövetkező években a végletekig túlfeszített megosztottság további fokozásának nyitányáról.

És ugye tudjuk, vannak, akik zavarosban szeretnek halászni, és Gyurcsány ennek a halászásának nagy mestere. Ezt még talán csak jobban fokozta a beszéd végén közösen elénekelt magyar himnusz, mint nóvum, ami inkább volt a magukat „progresszívnak” kikiáltott szocialisták keserédesre sikerült indulója, mint nemzeti ima, a már megszokott „jobb kezet a szívre” gesztussal - amihez a jelenlévők alig-alig tudtak felállni; talán mert az Internacionálé hangjait várták, vagy mert az ízületi betegségek nagy aránya akadályozta a gyors felállásukat.
És az MSZP vajon kért-e már időpontot a reumatológusától?

További fotók a rendezvényről ITT

(Chubakka- Szent Korona Rádió)

Ajánló: Mikor kerülnek méltó helyükre? Békebűnösök - avagy az érinthetetlen rablók (X)

Már az MSZP sem kíváncsi Gyurcsányra

- Hosszú, unalmas és senkit sem érdekel. Mi az?
- Gyurcsány-évértékelő.

Magyarország német megszállásának évfordulóján mond évértékelő beszédet péntek délután Gyurcsány Ferenc. Bár az MSZP szóvivője azt állította, hogy a volt miniszterelnök beszéde a hivatalos kampány része, ma már a pártvezetés több tagja is jelezte, hogy ők nem hallgatják meg Gyurcsányt.

A balatoni tókerülő futóversenyen melegített be Gyurcsány Ferenc a pénteki évértékelő beszédére. A volt miniszterelnök a szocialista csapat tagjaként, váltóban indult. A Magyar Demokratikus Charta által szervezett gyurcsányi évértékelőn már nem lesz ilyen egységes az MSZP-s csapat. A szocialisták fel sem tüntették a rendezvényt hivatalos honlapjukon és már többen is lemondták részvételüket. Utódja sem megy el meghallgatni Gyurcsányt. Bajnai Gordon azt nyilatkozta: „más dolga van”.

Más dolga lesz Mesterházy Attilának is. Mivel a szocialisták kormányfőjelöltje nem kap szót a rendezvényen a hallgatóság tagjaként - úgy látszik - nem kíván részt venni az évértékelőn. Elmondása szerint előre leszervezett vidéki programon vesz részt Baranya megyében. Arra a kérdésre azonban már nem válaszolt Mesterházy, hogy befolyásolja-e kampányát az, hogy mit mond Gyurcsány Ferenc.

Gyurcsány helyett inkább Mesterházyt hallgatja majd pénteken Szili Katalin is. Az Országgyűlés egykori elnöke korábban többször bírálta Gyurcsányt, amiért árulónak nevezte az őszödi beszéd kiszivárogtatóit, és mert nem hozzák nyilvánosságra az ügyben készült nemzetbiztonsági jelentést. Szili azonban azt állítja, hogy nem ezért mondta le részvételét. Mint mondta: pénteken lesz a baranyai jelöltek bemutatása, ezért „ott a helye”.

Elhíresült őszödi beszédét egyébként most reklámfogásként használja fel az egykori miniszterelnök. A 2006 szeptemberében országos tüntetéssorozatot kiváltó hazugságbeszédet ezer forintért árulják majd a gyurcsányi évértékelőn.

(hírTV)

Indonéziába menekítették a pénzt Gyurcsányék?

Festmény is készült a magyar politikusbűnözőkről IndonéziábanFestmény is készült a magyar politikusbűnözőkről Indonéziában

Gyurcsány Ferenc tavaly decemberben számos díszvendég egyikeként részt vett a kínai Shenzhen városában megrendezett China Hi-Tech Fair (CHTF) című kiállításon. A lényeg valószínűleg itt is a vagyonkimentés volt.

Az üzlet évek óta épül Indonéziában, folyik a vagyonkimenekítés. Egy olyan államban, ahonnan semmilyen magyar kormány nem hozhatja majd vissza. Ahol mindig lesznek régi jóbarátok.

A befektetés nem meglepő módon, az energetikai szektorban történik Indonéziában.

A Garvox Enterprises offshore megvásárol Dél-Szumátrán egy szénbánya vidéket Banyuasin térségében 6 milliárd tonna szénkészlettel, a szenet vasúton, közúton eljuttatják az erőműbe, ahol áramot állítanak elő (4 GW összteljesítménnyel), amit eladnak Indonéziának, a maradék szenet Bagan Siapi-Api-i kikötőig juttatják és eladják a szabadpiacon Indonéziának és környékének ( tájékoztatásul: a Paksi Atomerőmű egy blokkjának teljesítménye 470 MW - a szerk.)

Az üzlet élvezi a dél-sumatrai katonai kormányzó támogatását is. A befektetés nagysága 2006-ban 300 Millió Euro, melyet újabb kihelyezések követnek. Az indonéz vezetőknek javasolt teljes tervezett befektetési érték 4 Milliárd USD. A kihelyezett összeg 1 milliárd USD.

A Garvox céget hivatalosan Kern József vállalja fel, aki egykori tulajdonosa a boldogtalan Hospinvest-csoportnak, mely kórházprivatizációval foglakozik. Számos magyar egészségügyi vállalkozás jelenlegi tulajdonosa (Diagon-csoport). Időnként keményen lép fel üzleti ellenfeleivel szemben.

A HVG arról ír, hogy ipari kémkedésért vették őrizetbe a cég minőségügyi vezetőjét. (KATT!)

Ám a 300 millió euróval azonban Kern József sosem rendelkezett.

Négy milliárd dolláros magyar befektetés IndonéziábanNégy milliárd dolláros magyar befektetés IndonéziábanAz egészségügyi privatizáció és a magánbiztosítók létrehozása ezért lett volna fontos. Így óriási állami jövedelmeket lehetett volna törvényesen külföldre helyezni. Ezért nem engedett Gyurcsány Ferenc és ezért kellett elszenvednie az MSZP-nek egy népszavazási vereséget.

Itthon mindent elhallgattak az ügyben, sem híroldalakon, sem rádióban, TV-ben nem említették a mindenkori történelmünk egyik leggátlástalanabb lenyúlását (az összeg: 4 milliárd dollár!!!), amiről Indonéziában újságok írtak, mint Dobrevék magánbefektetéseiről.

(Interneten terjedő, megalapozottnak tűnő hírlevél nyomán Szent Korona Rádió)

Állítólag az őszödi beszéd teljes hanganyagával áll elő Gyurcsány március 19-én

GyurcsányGyurcsány visszatér?

Március 19-én állítólag az őszödi beszéd is terítékre kerül ill. országértékelő beszédet mond Gyurcsány Ferenc egykori szocialista kormányfő a Magyar Demokratikus Charta rendezvényén. A beszéd elmondására a szervezet kérte fel Gyurcsányt, az eseményre úgy tudjuk csak meghívóval lehet majd bejutni.

Magyarországról, az elmúlt évekről és a tennivalókról mond összegző beszédet Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök a Magyar Demokratikus Charta nyilvános rendezvényén március 19-én pénteken és a legfrissebb hírek szerint állítólag az őszödi beszéd teljes hanganyagával áll elő. A rendezvény ezért a SYMA csarnokban lesz. (1146 Budapest, Dózsa György út 1.)

A Magyar Demokratikus Charta azért március 19-én tartja a nyilvános rendezvényt, mert 1944-ben ezen a napon lépték át a német csapatok Magyarország határát. Gyurcsány Ferenc az elmúlt hónapokban szinte mindig zárt pártfórumokon beszélt, nyilvános eseményen hosszú ideje nem szólalt fel.

Gyurcsány a 2008 július elejei buzifelvonulás másnapján a szélsőségek, az indulatok, az intolerancia elleni jogos(?) nemzeti(?) önvédelmet kezdeményezett Magyar Charta néven, amely a társadalmi kirekesztés elleni fellépés jegyében 2008. szeptember 6-án alakult volna meg a Hősök terén, ahová egy gyűlést terveztek, de a Magyar Önvédelmi Mozgalom is tüntetést jelentett be aznapra, így a chartások szeptember 20-ra halasztották a seregszemléjüket, erősítésként buszokkal ideszállított cigányokkal.

A Magyar Demokratikus Chartáról utólag az is kiderült, hogy tagjai között halottak is vannak.

Nyakó: Csak az MSZP maradt

Nyakó István, az MSZP szóvivője korábban azt mondta: ahogy haladunk március 19. felé, egyre nyilvánvalóbb, hogy a Fidesz-Jobbik által kijelölt jobboldali tengellyel szemben csak az MSZP maradt. Nyakó szerint a Magyar Demokratikus Charta aktivizálódása és tervezett rendezvénye is ezt a ráeszmélést mutatja.

Az ugyanis, hogy az egyik vezető szocialista politikust, az MSZP mellett kampányoló Gyurcsány Ferencet kérték fel vezérszónoknak, jól mutatja, hogy a demokratikus oldalnak a Mesterházy Attila vezette lista mögött kell felsorakoznia - jelentette ki. Gyurcsány Ferenc szerepvállalása ezért beleillik a március 15-ével kezdődő új kampányszakaszba - közölte Nyakó.

2010. február 5-én Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is tartott országértékelő beszédet, amiben a gazdaság talpraállítását, tíz év alatt egymillió új munkahelyet és erős közbiztonságot ígért.

Február 22-én pedig Bajnai Gordon kormányfő a parlamentben értékelte az ország elmúlt egy évét. A miniszterelnök nekirontott a Jobbiknak, dicsérte saját kormányát, és nehéz évtizedet jósolt Magyarország számára.

Fletó tagadja a visszatérési szándékot

Sem a pártelnöki, sem a frakcióvezetői tisztséget nem vállalná az MSZP-ben a választások után Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök a távirati irodának azt mondta: "számára a magyar progresszió és benne a baloldal ügye fontosabb, mint az, hogy ki tölti majd be ezeket a posztokat".

Gyurcsány a várható választási eredménnyel kapcsolatban annyi mondott: nem ezen spekulál, hanem dolgozik az utolsó napig, "hogy megmutassa, Magyarország mekkora utat tett meg az utóbbi nyolc évben"

Gyurcsány Ferenc azt is közölte, hogy szerinte "bugyutaság" arról beszélni, hogy a március 19-i beszéde "országértékelő" lesz-e. "Ez egy beszéd lesz, tisztességes, egyenes mondatokkal, szenzáció nélkül. Olyan lesz, amilyennek megismertek: nem fogom elrejteni sem a véleményemet, sem a szenvedélyemet" - mondta. Hangsúlyozta: mindig egy nyugatos polgári kultúrájú Magyarországban gondolkodott.

"Ennek álma, víziója vezetett. Arról fogok beszélni, hogy hol sikerült közelebb lépni ehhez az álomhoz, hogy miért vagyok büszke Magyarországra, arra, amit elértünk, de szólok majd a kudarcokról is. Ez így természetes nekem" - fogalmazott a szocialista politikus.


(MTI, Origo, ma.hu, charta.info nyomán Szent Korona Rádió)

Gyurcsány: Orbán nem elég férfi

„Az ország polgárai mernek, tudnak, akarnak jobbak lenni, többet dolgozni”„Az ország polgárai mernek, tudnak, akarnak jobbak lenni, többet dolgozni”

Rosszul ismernek, akik azt hiszik, vereségre készülök - mondta egy lakossági fórumon Gyurcsány. A bukott miniszterelnök szerint ugyanakkor minden demokrata politikus pályája vereséggel végződik.

Gyurcsány Ferenc szerint egy demokrata nem fogja fel tragédiaként, ha elveszíti a hatalmat, mert aki a politikai küzdelemben nyer, az utána veszíteni fog; a volt miniszterelnök szerdán, Kecskeméten egy lakossági fórumon úgy vélekedett, minden demokrata politikus pályája vereséggel végződik. A szocialista politikus ugyanakkor hangsúlyozta: nem jól ismerik őt azok, akik arra gondolnak, hogy vereségre készülne, de ha megtörténne, akkor sem gondolja azt, hogy eljön a világvége.

Gyurcsány Ferenc utalt arra, hogy a jobboldal nem tudta elfogadni a választási vereséget, mert azóta is csalásra gyanakszik. Az MSZP ellenzéki szerepben kemény lesz, beszélni fog arról a sok „disznóságról, amit el fognak követni” ellenfelei, de nem fog kivonulni az ülésteremből, ha a miniszterelnök felszólal - ígérte. „Nyolc éve bujdos, Mikes Kelemen kutyagumi hozzá képest” - utalt nevének említése nélkül az ellenzék vezérére, derültséget kiváltva a hallgatóságból. Az ő helyében nem nagyon kívánná a győzelmet, mert „izzadtság fog folyni a hátán”, mert „elszokott attól, hogy szemtől szemben küzdjön” - tette hozzá. „Ő sameszokat küld az emberre, megbízza a kollégákat, hogy amortizáljanak, mert nem elég férfi hozzá, gyáva, mert bátortalan” - fogalmazott a szocialista politikus.

Gyurcsány az elmúlt húsz évre utalva azt mondta: „közösen állítottunk egymásnak egy csapdát, politikusok és választók”. Szerinte nehéz lenne kibogozni, hogy kié a nagyobb felelősség, majd hozzátette: „tartok attól, hogy a miénk, politikusoké”. Magyarország már húsz éve szabad, de a választók sokasága nem akarja elhinni és megérteni, hogy Magyarország gyarapodásának egy valóságos kulcsa és titka van: az, hogy „az ország polgárai mernek, tudnak, akarnak jobbak lenni, többet dolgozni”, és nem csak arra várni, hogy az állam az igényeiket kielégíti - fűzte hozzá.

Gyurcsány Ferenc szerint az elmúlt nyolc év politikai háborúskodása a jobboldal bűne. Szenvedélyes hangú beszédében a Fideszt azzal vádolta, nyolc éven keresztül azon dolgozott, hogy „az ország egésze a vádlottak padjára kerüljön”. Úgy látja, Magyarország ma „újra az illúziók rabjává szegődik”, mert sokan azt hiszik, hogy az ország „egy csettintésre gazdagabb lesz”, ha új kormány jön. Magyarország szerinte „egy tanulsággal lesz gazdagabb, hogy átverte őt Orbán Viktor", aki megígérte a toronyórát lánccal, de „sem toronyóra, sem lánc, csak pofára esés”.

A levitézlett miniszterelnököt a többségében nyugdíjasokból álló közönség felállva, percekig tartó tapssal fogadta. Csaknem másfél órás beszéde után Gyurcsány kérdésekre válaszolt. Az első felszólaló azt kérte számon a politikustól, hogy Magyarország 2006 óta lecsúszott, a környező országok mögé került. Többen lehurrogták a felszólalót. A volt kormányfő válaszában elmondta: a gazdasági problémák abból az 1500 milliárd forint elköltéséből származnak, amit 2002-ben majd 2006-ban fedezet nélkül vállaltak a kormányok. A politikus három miniszterelnök hibájaként rótta fel azt, hogy gazdasági nehézségekkel küzd az ország. Mint mondta, Orbán Viktor választási megfontolásból osztogatott, Medgyessy Péter további 850 milliárd forintot költött fedezetlenül. Saját magát sem hagyta ki: legnagyobb szakmai hibájaként említette, hogy 2006-ban 200 milliárd forintot vont ki a költségvetésből a bevezetett adócsökkentésekkel.

(MTI nyomán Szent Korona Rádió)

Jack Corn: Ezt kívánom Gyurcsány Ferencnek

Roy Messenger, egy Washington államban élő férfi tegnap délután figyelmetlenül vezetett, egy kanyarban lecsúszott az útról és egy telefonpóznának koccant. Nem hajtott gyorsan, a kocsiban ő utazott egyedül, semmi baja nem történt, csak az egyik felni horpadt be egy kicsit.

A vastag téli sárban nem tudott kitolatni, ezért aztán telefonon felhívta a közelben lakó rokonát, hogy húzza ki az árokból. Utána félre sétált az erdőszélre és hugyozni kezdett.

Mikor a rokon megérkezett, Messenger sógort kigombolt sliccel holtan találta a földön. Mint a nyomozás megállapította, Messenger vesztét az okozta, hogy levizelt egy élő elektromos vezetéket, és a nagyfeszültségű áram felfutott a lába közé és agyonütötte.

Dave Pimentel, Grays Harbor megye seriff-helyettese közölte a helyi újság tudósítójával, hogy a felelősség megállapítására szakértők bevonásával vizsgálat indult.

Csúnya a cím? Lehet, de legalább őszinte. Meg aztán az sem szép, amilyen helyzetbe hozta a címben említett szarházi tróger a bandájával az országot - 2006 október 23-áról nem is beszélve.

(Jack Corn, Szent Korona Rádió)

Őszöd inkontinenciás kísértete lebeg az MSZP felett

Fogalommá váltFogalommá vált

A napokban Gyurcsány azt találta mondani a széles nyilvánosság előtt: nem tudja ki „szivárogtatta” ki és nem is érdekli. Ha Szili levele igaz, akkor egy újabb hazugsággal bukott meg a már amúgy is bukott „mindannyiunk-ferije”.

Szili Katalin azt kérte az MSZP elnökségétől, illetve frakcióvezetőjétől, hogy kezdeményezzék a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) balatonőszödi beszédről készült vizsgálatának teljes nyilvánosságra hozatalát. Az MTI információi szerint a volt házelnök erről két hónapja írt levelet Lendvai Ildikó pártelnöknek. A levél már téma volt az elnökség egyik ülésén, de hivatalosan nem döntöttek róla. Szili Katalin azt is kezdeményezte, hogy a frakcióvezető fontolja meg, hogy jogi lépéseket tegyenek a felderítés érdekében, és a párt vezető testületei tárgyalják meg a kialakult helyzetet, valamint hozzanak állásfoglalást az őszödi beszéddel és annak kiszivárogtatásával kapcsolatban.

Az MTI értesülései szerint a szocialista politikus a levélben a kezdeményezéseit azzal indokolta, hogy számára hihetetlen és elfogadhatatlan az a tájékoztatás, amit a három évig tartó vizsgálatról közzétettek, és az is, hogy nem nevezték meg a kiszivárogtatásban közreműködőket, továbbá azt sem tették világossá, hogy hogyan történhetett meg az eset.

A volt házelnök a levélben azt is megfogalmazta, hogy az őszödi beszéd és annak kiszivárogtatása „a szocialista párt történelmi és katasztrofális mértékű elhiteltelenedéséhez” vezetett, és emlékeztetett arra, a frakció zárt ülésén elhangzottak titokgazdája a képviselőcsoport vezetője, aki eddig nem tett jogi lépéseket ez ügyben. Véleménye szerint az MSZP számára megengedhetetlen, hogy az őszödi beszéd folyton a megosztottságot és a ködösítést felerősítve kerül elő, a tisztázatlan helyzet pedig lehetőséget ad arra, hogy támadják a Gyurcsány Ferencet és Lendvai Ildikót bíráló szocialista politikusokat - tudta meg az MTI.

Az MTI megkereste Szili Katalint, aki sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta a dokumentum létezését.

A Magyar Rádió 2006. szeptember 17-én, honlapján a tette közzé a birtokába jutott hangfelvételt, amely a május 26-án Balatonőszödön tartott MSZP-frakcióülésen készült. Gyurcsány Ferenc a zárt körben elhangzott beszédében - többször durva és az országot is sértő szavakkal - a frakciót a változtatások szükségességére akarta rádöbbenteni, az államháztartás rendbetételéhez szükséges gazdasági kiigazítások és a reformok elindításához, végig viteléhez próbálta megnyerni, s önkritikusan beismerte: a kormány „végighazudta” az elmúlt másfél-két évet.

A beszéd kiszivárgása után zavargásokba is torkolló utcai tüntetéssorozat kezdődött. Budapesten, a forró ősz szeptember 18-áján a Magyar Televízió székháza előtt súlyos összecsapások voltak, a tüntetéshullám a Kossuth téren folytatódott, s heteken át tartott, ám a beszédjét elmondó és azt később minden oldalról megmagyarázni szándékozó Gyurcsány csak évek múltán mondott le.

Az eltelt három és fél évben az Őszöd kifejezés fogalommá lett, több szófordulata beleivódott a politikai közbeszédbe, humor forrásává vált, feldolgozták klipben, zenében, különféle fájltípusokban, színdarabban, előadásokban. Őszöd a köztünk élő történelem, Őszöd a hazugság-beszéd és a naiv választók megtévesztésének szinonimájává vált, ami nem csak elindította, de a végletekig fokozta a szocik szemmel látható mélyrepülését.
Őszöd Gyurcsány - Őszöd a „rendszerváltó", multimilliárdos, ifjú-baloldalos, gyanús körülmények között meggazdagodó szocik etikai nirvánájának leírása. Őszöd a baloldal ámokfutása és egy nemzet becsaphatóságának, lenézésének szava lett. S ehhez már tényleg csak részletkérdés - bár érdekes részletkérdés - vajon ki szivárogtatta ki. Bár önjelölt „kiszivárogtatók” minden oldalon akadnak.

(MTI nyomán Szent Korona Rádió)

Gyurcsány százmilliót keresett 2009-ben

Az állami-önkormányzati másodállások révén több mind ötven parlamenti képviselő könyvelhetett egymillió forint feletti havi bruttó jövedelmet tavaly.

A középmezőnybe csúszott vissza a parlamenti képviselői jövedelemlisták eddigi éllovasa, Kapolyi László (MSZP), írja a HVG. A System-cégcsoport tulajdonosa 2008-ban még milliárdos osztalékjövedelmet vett fel, tavaly viszont már akadémikusi-politikusi pénzei jelentették a fő pénzforrását.

Szó sincs persze Kapolyi elszegényedéséről, a szocialista frakcióban ülő szociáldemokrata pártelnök vagyona továbbra is óriási – legfeljebb ezt a bevallás képtelen kimutatni. A 84 százalékban általa birtokolt System Consulting Zrt. például 5,21 milliárd forint saját tőkét jelzett 2008 végén konszolidált mérlegében.

A helyét a jövedelemlista élén 2009-ben átvevő Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök több mint 100 millió forintos összjövedelmével magasan veri ugyan, ám az e bevétel nagy részét osztalékként kifizető Altus Zrt. - amelynek Gyurcsány egyedüli tulajdonosa – a becslések szerint kevesebbet ér mint a System.

Előretört a listán Puch László (MSZP), aki tavaly bronzérmes lett. Harmadik helyét cége, az M-Luxor Kft. osztalékának köszönheti: a feles tulajdonában álló mohácsi társaságtól 20 millió forint osztalékot kapott 2009-ben.

Orbán Viktor viszont rosszabbul élhet, mint két-három éve: nemcsak könyvhonoráriuma apadt el tavalyra, de pártelnöki fizetése is csökkent.

(index)

Gyurcsány: Nem ezt mondtam!

Bukta van elvtársak!Bukta van elvtársak!

A bukott kormányfő szerint, ha Magyar Nemzet, a HírTV és a Magyar Hírlap „nem ocsmányul rágalmazni, hanem tájékoztatni szeretne”, akkor tegye meg, hogy teljes egészében nyilvánosságra hozza a birtokába került szombathelyi hangfelvételt, s akkor ki fog derülni az igazság.

A csúfosan leszerepelt volt miniszterelnök erről annak kapcsán nyilatkozott, hogy a Magyar Nemzet előző nap azt írta: egy csütörtöki zárt körű rendezvényen titokban készített hangfelvétel szerint Gyurcsány azt mondta, a szocialistáknak ellenzékben úgy kell majd politizálniuk, hogy a leendő miniszterelnök „minden hétfő reggel átkozza a pillanatot”, amikor tudatosul benne, hogy kik állnak vele szemben. A lap szerint a volt kormányfő a szociális populizmus és a nemzeti radikalizmus eszközeit is felhasználná Orbán Viktor ellen, akit folyamatosan össztűz alatt akar tartani.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a Fidesz pártsajtója „bornírt hazugságot” terjeszt, amikor azt állítja, hogy az említett fórumon azt mondtam, hogy a nemzeti radikalizmust és a szociális populizmust is felhasználnám egy majdan megalakuló Fidesz-kormány ellen.

„Ha a Magyar Nemzet, a HírTV és a Magyar Hírlap nem ocsmányul rágalmazni, hanem tájékoztatni szeretne, akkor tegye meg, hogy teljes egészében nyilvánosságra hozza a birtokába került hangfelvételt, és ki fog derülni az igazság. Az ugyanis, hogy egy kérdésre válaszolva éppen az ellenkezőjét válaszoltam annak, mint amit a jobboldali pártsajtó állít” - közölte a szocialista politikus.

A volt kormányfő a szombathelyi fórumon felmerült kérdéssel kapcsolatos véleményét összegezve elmondta: miközben a kormányzó pártokat erősen kötik a realitások, addig a kormányzati felelősséget nem viselő ellenzéki pártoknak lényegesen nagyobb a mozgásterük. Így könnyen elcsábulhatnak, és akár úgy is dönthetnek, hogy kiszolgálják a legegyszerűbb választói igényeket, ösztönöket is - tette hozzá.

„Ha ne adj’ Isten ellenzékbe szorulunk, akkor biztosan lesznek olyanok, aki majd azt mondják, hogy akkor most adjuk vissza mindazt a Fidesznek, amit tőlük kaptunk kormányzásunk négy éve (?) alatt, kiabáljunk kígyót-békát rájuk. Én nem ezt javasolnám” – jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc szavai szerint a szocialistáknak stílusban, karakterben „átkozottul (?) keménynek” kell lenniük, és egy percre sem engedhetik elfelejteni, hogy a Fidesz „megígérte a toronyórát lánccal, hogy nyolc évig szisztematikusan félrevezette a választókat”.

„Emlékeztetni, szembesíteni, leleplezni a csalást, ez az ellenzék dolga. Határozottan és egyértelműen, úgy, hogy a Fidesz vezetői, köztük elnöke, a pokolba kívánja az azonnali kérdések óráját, a napirend előtti ellenzéki felszólalásokat, az interpellációkat, mert lelepleződik az a gyalázat, amit éveken keresztül folytattak” - hangoztatta a volt miniszterelnök.

Hozzátette ugyanakkor, hogy van, ami viszont megengedhetetlen: a politika tartalmi kérdéseiben nem alkalmazható a „szemet szemért” elv, nem lehet a Fidesz útjára lépni. Ezen a területen felelősen kell viselkedni, tartózkodni kell a szociális populizmus, a nemzeti, vagy tegyük hozzá, bármilyen radikalizmustól - hangsúlyozta.

Az MSZP Vas megyei elnöke szombaton este kifejtette: a zárt körű rendezvényen, amelyet csütörtök kora este a szombathelyi a Tó vendéglőben tartottak, az MSZP-tagok mellett szimpatizánsok is részt vettek, összesen mintegy kétszázötvenen, ahol a bukott miniszterelnök egy rövid beszéd után kérdésekre válaszolt.

Nemény András szerint az egyik kérdező vetette fel: hogyan viselkedne az MSZP, ha ellenzékbe kerülne a választásokon, milyen ellenzék lenne. Az MSZP Vas megyei elnöke közölte: Gyurcsány Ferenc a kemény ellenzéki magatartásról szólva említette Orbán Viktor nevét, de neki szánt üzenetet nem fogalmazott meg. Semmi olyan nem hangzott el a rendezvényen, ami ne hangozhatott volna el nyilvánosan is - vélekedett. Hozzátette: nem indítanak belső vizsgálatot amiatt, hogy valaki titokban felvételt készített a beszédről.

(MTI nyomán Szent Korona Rádió)

Syndicate content

Belépés

Szavazás

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!