Incze Béla beszéde a vargyasi Szent László szobor avatáson

A vargyasi Szent László szobor avatásán Incze Béla, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke szólalt fel a szervezet nevében. Beszéde teljes egészében megtekinthető.

Székelyföldön dübörög a Vármegye – Szent László szobrot avattak

Hiába minden támadás és rágalom: Székelyföldön is a nemzet immunrendszereként tör előre a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. Szent László szobrot avattak, amikor mindenki azt hitte, hogy kivéreztették őket.

Szent László-szobrot állított a HVIM Erdélyben

Vasárnap délben Szent László-mellszobrot avattak Vargyason. Farkas István nagybaconi fafaragó alkotását a falu katolikus templomának bejárata mellett leplezték le, és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom állíttatta, ugyanis védőszentjüknek tekintik a lovagkirályt.

A Vármegye harcosai Szent László napján

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nagy örömmel kíséri figyelemmel, hogy idén – Szent László király megkoronázásának 940., valamint szentté avatásának 825. évfordulóján – számos egyházi, állami és civil szervezet csatlakozott a meghirdetett 2017-es Szent László emlékévhez.

Szent László visszatért és vezette a székelyeket a tatárok elleni csatában

Az úr 1345. esztendejében a Kárpátokon túl Moldovában csörögtek a magyar fegyverek. A kaszás pestis formájában tarolt a tatár hordák között. Itt volt az alkalom, hogy megelőző, és végső csapást mérjenek rájuk Lajos király csapatai a székelyekkel az élükön, akiket az ispánjuk Laczkfi András vezetett. Háromnapi öldöklés után már minden elveszetnek tűnt, amikor egy csodálatos jelenés tűnt fel az égen, és a lovagkirály visszatért, hogy megsegítse bajba jutott nemzetét…

Győztes csata Mogyoródon – Megmenekül a Szent László kilátó

A közelmúltban több cikk is megjelent annak kapcsán, hogy a Pest megyei HVIM konfliktusba keveredett a mogyoródi önkormányzattal, amiért önkéntes munka keretében kitakarították a Szent László kilátót és kápolnát. Most azonban ismét fordulatot vett a történet, de pozitív irányba.

Mogyoródon fontosabb a pénz, mint Szent László emlékezete

A mogyoródi önkormányzat bemutatója abból, hogy milyenné válik az ember, amikor megérzi a pénz szagát. Tanulságos történet.

Vármegyéseket jelentett fel a mogyoródi önkormányzat

Néhány hete a gödöllői HVIM tagjai kitakarították a Mozgalom védőszentjéről elnevezett Szent László kilátót, mely sajnos évek óta egyre rosszabb állapotban van. Erről egy képes beszámoló is született.

Vármegyések Szent László emlékezetének védelmében

Tagjaink az évek óta elhanyagolt Szent László kilátót tették rendbe múlt hétvégén.

Vármegyések példaképe: Szent László

Egy felvidéki vármegyés írta le gondolatait a mozgalom védőszentjéről, Szent Lászlóról.