Székelyföldön dübörög a Vármegye – Szent László szobrot avattak

Hiába minden támadás és rágalom: Székelyföldön is a nemzet immunrendszereként tör előre a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. Szent László szobrot avattak, amikor mindenki azt hitte, hogy kivéreztették őket.

 

Lentebb a szervezet képes beszámolója olvasható:

Amikor megkezdődött az úgynevezett “székely terror ügy” számtalan helyről azt hallottuk vissza, hogy le kell mondanunk az erdélyi vármegyéről, mert ilyen nyomást nem fog kibírni a szervezet, de mi tudtuk, hogy a próbatételek azért vannak, hogy helytálljunk és megerősödve folytathassuk küzdelmünket. Mozgalmunk tagjai Kárpát-medence szerte megmozdultak, hogy minden segítséget megadjanak bajbajutott bajtársaiknak és annak ellenére, hogy a megpróbáltatások még nem értek véget, hiszen jogerős ítélet egyelőre nem született a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom bizonyított: Mi minden vészen át küzdünk tovább!

Ennek a küzdelemnek egy kiemelkedő állomása volt az elmúlt hétvége, melyet a székelyföldi Vargyas közelében töltöttünk, és vasárnap azzal koronáztunk meg, hogy erdővidéki tagszervezetünk szervezésében Szent Lászlónak, Mozgalmunk védőszentjének mellszobrát avattuk fel a helyi katolikus templom udvarán.


vidd tovább a zászlót hvim


Alább székely bajtársaink beszámolója olvasható, illetve képgaléria érhető el a hétvégéről:

Véget ért a Kárpát-medencei szervezeteink közt lezajló időszakonkénti találkozó, más néven összetartás.

Nagyszerű hétvégét tudhatunk magunk mögött, hiszen egy viszonylag zökkenőmentes rendezvényt bonyolítottunk le, amelyen évről-évre nagyobb számban jelennek meg csonka-honi testvéreink. Mindnyájunknak öröm volt újból találkozni a rég nem látott bajtársainkkal.

Az első napot, azaz pénteket leginkább a vendégeink üdvözlése, szállásuk átadása jellemezte.
1505832161281
Szombaton pedig kezdődtek a főbb programok, mint például túra a Vargyas-szorosban, és két barlang felkeresése, áttanulmányozása, név szerint a Lócsűr valamint az Orbán Balázs-barlang.
1505832265191 1505832312489 1505832401414 1505832598557

Visszatérésünket követően a szállásra kötetlen beszélgetések sora jellemezte.

 


Érdekel erdővidéki bajtársaink tevékenysége? Kövesd oldalukat a Facebookon!


 

Vasárnap értünk a hétvége csúcspontjához, hiszen a többi tagszervezettel közösen felavattuk Mozgalmunk védőszentjének, Szent László lovagkirályunk mellszobrát. Az avatást megelőzve részt vettünk a vargyasi katolikus templomban tartott szentmisén.
1505832670681 1505832707095

A szobor leleplezése és megáldása:
1505832747625 1505832787629 1505832904553
1505836367182

1505832830214
Rendezvényünkön felszólalt Szőcs Dénes, Vargyas község alpolgármestere, Incze Béla a HVIM alelnöke valamint Kolumbán Attila, a HVIM erdővidéki tagszervezetének tagja szavalta el Petőfi Sándor, Megint beszélünk, s csak beszélünk című versét.
1505832867753
1505832978190
1505832937791

A koszorúk elhelyezését követően a résztvevők közösen énekelték el a Székely, valamint a Magyar Himnuszt.
1505833058542 1505833022608

Rögtön ezután Barótra vezetett utunk, ahol a Székely Hadosztályra és a II. bécsi döntést követően 1940. szeptember 12-én történő baróti bevonulásra emlékeztünk, megkoszorúzva a Székely Hadosztály emlékplakettjét, és elénekelve itt is a Székely és Magyar Himnuszt.
1505833341040
1505833305998 1505834303260 1505833398573

A bevonulás körülményeit körülíró társunk beszédét hallgatva szívünk mélyén mindegyikünk arra gondolhatott, hogy milyen nagyszerű lenne, ha ismét bevonulna a Magyar Honvédség, és Erdély újra visszatérne Magyarországhoz.

A koszorúzás előtt elhangzott beszéd alább olvasható:

“Az 1940. augusztus 30-i, második bécsi döntés következtében a trianoni diktátum által Romániához csatolt Erdély területéből mintegy 43 000 négyzetkilométer 1,5 millió magyar lakossal került vissza Magyarországhoz, miközben a dél-erdélyi részekben félmillió magyar maradt. E terület Erdély északi részét (olyan jelentős városokkal, mint Nagyvárad, Nagybánya, Kolozsvár, Beszterce) és a Székelyföldet ölelte magába.

A magyar hadvezetés már szeptember első napjaiban felvázolta az észak-erdélyi bevonulás forgatókönyvét, amely szerint a légvonalban a majdnem 400 kilométer mély terület megszállását szeptember 13-ig be kell fejezni. Miután a rossz útviszonyok, a gyakori torlódás és az elmaradó utánpótlás miatt félő volt, hogy a magyar csapatok nem tudják a bevonulást a kellő időre végrehajtani, Székelyföld déli részének megszállására a Dálnoki Miklós Béla lovassági tábornok vezette gyorshadtestet küldték előre, melynek lovas és gépkocsizó dandárjai szeptember 12-én érték el megyénket. Erdővidékre Székely­udvarhelyről a Vargyas–Olasztelek–Barót–Nagybacon útvonalon érkeztek, onnan 13-án Mikó­újfaluba, majd az Olt völgyén végighaladva jutottak el Sepsiszentgyörgyre, ahonnan kisebb egységek a környező falvak megszállására indultak.

A honvédcsapatok egy másik része 12-én felszabadítva Csíkszeredát, másnap a Nyer­gestetőn áthaladva érkezett Kézdivásárhelyre, ahonnan Kovászna, Zágon, Maksa és az Ojtozi-szoros irányába vette útját.”

 

Végül búcsút vettünk bajtársainktól, remélve, hogy mihamarabb viszontlátjuk egymást!

Fel a Győzelemre!

-HVIM Erdővidék-

További képek a hétvégéről:
1505832192530
Ilyen tájban gyönyörködhettünk az odaúton.
1505832227656 1505832365399 1505832437372 1505832475246
1505832560244
1505832521944
1505832633999
Néhány kép a vadregényes Vargyas-szorosból.
1505833121212 1505833217476
Erdővidéki tagszervezetünk, akiknek köszönhetjük a hétvégét és a Szent László szobrot is.
1505833267057
Pillanatkép a megemlékezésről.
1505833445851 1505833491858
Rövid sétánk Baróton.
1505833532061
Hazaúton sem volt hiány a gyönyörű tájakban.
1505833569260 1505833606920 1505833644662 1505833679133 1505833715023 1505833750334 1505833788369
Rövid kolozsvári pihenőnk keretében megtekintettük a Fő teret.