szombat, január 17, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A Mi Hazánk Ifjai síkra száll a keresztény házasság védelméért

Az egyházi esküvő állam általi elismerését, és a polgári szertartás kényszerének megszüntetését szorgalmazza Vékony Csongor Levente, a Mi Hazánk Ifjainak elnöke. “Mi is méltatlannak tartjuk, hogy kétszer kell kimondani a boldogító igent” – közölte. Közleményében kitér a kezdeményezés rendszerváltás utáni előzményeire, ugyanakkor valódi keresztény viselkedésre szólítja fel a kormányt.

“Ha minden jól megy, az ember életében csupán egyszer érkezik el a házasság napja, amikor egy férfi és egy nő örökre összekötik életüket, oltár elé állnak és kimondják a boldogító igent. Pontosabban szólva a jelenlegi szabályok értelmében minimum kétszer, hiszen azok a keresztény házasulandó felek, akik Isten előtt kiszolgáltatják egymásnak a házasság szentségét, hogy az állam is házastársaknak nyilvánítsa őket, kötelezően részt kell vegyenek, így részt kell vennünk menyasszonyommal nekünk is egy másik úgynevezett házasságkötésen, a polgári szertartáson” – mondta.

Vékony szerint a 18. század végén a liberalizmus egyházellenes intézményeként jött létre (Magyarországon később szabadkőműves hatásra – a szerk.), ami arra volt hivatott, hogy a boldogan éltek amíg meg nem haltak mesezáró részt lecserélje, a boldogan éltek, aztán ha mégse, akkor felbontották a szerződést befejezésre.

Mint fogalmazott, Semjén Zsolt KDNP-elnök már 2005-ben a Népszabadságban így nyilatkozott, ha az állam hivatalosan is elismerné a templomban kötött házasságot, senkinek a jogai nem sérülnének, viszont megszűnne egy fölösleges bürokratikus procedúra.

“Dúró Dóra és Novák Előd 2011. május 2-án nyújtották be módosító javaslatukat az országgyűlésben, melyben az egyházi esküvő polgári érvényességének bevezetését javasolták. Ahogy ők, úgy mi is méltatlannak tartjuk, hogy kétszer kell kimondani a boldogító igent. A Fidesz már 2001-ben felvetette, hogy az egyházi esküvőt is ismerje el az állam, ahogy az Európai Unió számos országában elismerik”

– jelentette ki.

“Úgy tűnik itt fontosabb volt, hogy 2009-ben létrejöhessen az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolata, mint a keresztény házasság védelme. Ha Semjén Zsolt és a Fidesz-KDNP valóban keresztények, úgy tegyenek Istenért, tegyenek az Egyházért, tegyenek a házasság szentségéért. Szüntessék meg a polgári szertartás kényszerét és fogadják el az egyházi esküvőt az anyakönyvvezetők, utólagos bejelentés alapján” – zárta gondolatait.

(Elemi.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Legfrissebb

Trump vámmal bünteti azokat az országokat, akik kiállnak Grönlandért

Trump úgy próbálja megszerezni Grönlandot, hogy elvonja magáról a...

Amikor a beteg praktizál (I. rész) – Éveken keresztül dolgozott gyerekekkel a Pride-szervező

Ennyire hatásos a Fidesz tiltása: jónéhány állami intézetben dolgozott...

A 2RK, az LMP, valamint a pornós párt sem indul az idei választáson

Több mikro párt is bejelentette, hogy nem indulnak a...

Megerőszakolt és teherbe ejtett egy 10 éves kislányt egy bangladesi pedofil

Mindössze 5 év börtönt kapott az a bangladesi pedofil,...

Hű cionista szolga: Orbán Viktor izraeli fegyverközpont létesítését hagyta jóvá Magyarországon

"Izrael Magyarország stratégiai partnere, és az együttműködés elmélyítése az...

Kategóriák

Végre foglalkozik az Európai Bizottság a Benes-dekrétumok ügyével

Szili Katalin (KDNP) levelet írt az Európai Bizottság számára,...

Nobel-díjas lett Trump?! Igazából nem, csak a venzuelai ellenzéki vezető volt túlbuzgó

A cionista showman számos alkalommal kinyilvánította igényét a Nobel-díj...

A valaha talált legjobb állapotú kelta harci kürtöt tárták fel Angliában

2000 éves, vaskori, kelta harci kürtöt tártak fel Angliában...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55