Jogellenes rendőri fellépés, vegzálás és lefoglalás a kegyeleti megemlékezésen

Május 28-án, csütörtökön 18 órakor a Deák téri gyilkosság helyszínén megrendezett kegyeleti megemlékezésen a HVIM is osztozott a család fájdalmában. A rendőri intézkedések ellenére békésen lezajlott az áldozatokról való megemlékezés, azonban felháborító a tény, hogy több zászlóval és molinóval együtt, a felszentelt vármegyés zászlót “bizonyítékként” kobozták el a rendőrök, teljesen jogellenesen. Összesen minimum 2-3 ezer ember emlékezett meg az intézetis cigányok-félcigányok által meggyilkolt hazafiakról.

Már 14 órakor gyülekeztek a különböző szervezetek tagjai, a magyarországi labdarúgó csapatok ultra csoportjai pedig ellentéteiken felülemelkedve közösen indultak leróni tiszteletüket a meggyilkolt fiatal szurkolók emléke előtt. 15 órakor már megjelentek a rendőrök különböző alakulatai, továbbá Wieszt Ferenc alezredes, a BRFK közrendvédelmi főosztályának helyettes vezetője a délutáni eligazításon tájékoztatta állományát, hogy az utasítás szerint, aki csak megemlékezni akar, valamint leróni kegyeletét, az nem követ el jogsértést.

A Mi Hazánk Mozgalom által szervezett felvonulás nem a tervezett helyszínről, a Dohány utcai Országos Roma Önkormányzat épületétől indult, mivel a rendőrség teljesen lezárta azt a területet, Terdik Tamás dandártábornok, Budapest rendőr-főkapitány parancsára, aki ugyanis nem engedélyezte a csendes, tiltakozó demonstrációt. Itt szükséges megemlítenünk, hogy a rendőrök nem tartották az előírt távolságot és nem viseltek gumikesztyűt, illetve maszkot sem – ellentétben a megemlékezők nagy részével.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvédje, Gaudi-Nagy Tamás tartott sajtótájékoztatót a felvonulás megkezdése előtt, amin arról értekezett, hogy a gyűlés nem sért semmilyen jogszabályt, mivel kegyeleti megemlékezésként hirdették meg, továbbá jogvédelmi biztosítást ígért a rendezvényen előforduló rendőrségi túlkapások esetében.

Mindezek ellenére minden olyan személyt, akinél zászló, molinó vagy akármilyen transzparens volt, vegzálták arra hivatkozva, hogy demonstrációs kelléket birtokolnak, majd sokak ellen szabálysértési feljelentést tettek. Így történt az is, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom felszentelt zászlóját elkobozták a hordozójától, és egy átvételi elismervényt adtak át neki, valamint feljelentést tettek ellene. Persze a higiéniai előírásokat felrúgva egy sokak által használt tollat a zászlóvivő kezébe adva akarták aláíratni a papírt, ő azonban nem fogadta el. Mindezen intézkedések annak ellenére történtek, hogy Gaudi-Nagy Tamás a helyszínen tájékoztatta a rendőröket, hogy a tevékenységük teljesen jogszerűtlen, ők azonban ugyanúgy folytattak minden jogszabályi alapot nélkülöző önkényes intézkedést, ami kizárólag a megemlékezők vegzálása miatt történt.

Több ezer fő gyűlt össze, hogy mécsest gyújtsanak, virágot helyezzenek el a tragédia helyszínén. Különböző pirotechnikai eszközöket is használtak, mint görögtűz, ám rendbontásra nem került sor. A rendőrség itt már biztosította a területet, a kegyeletüket leróvókat már nem provokálták. Végül méltó emléket állítottak a szép számmal (mintegy 2-3 ezren) összegyűltek a két meggyilkolt fiatal hazafi számára.

A Mozgalom Szombathelyen is részt vett egy csendes megemlékezésen, ahol mécsest gyújtva állítottak emléket a szurkolók és hazafiak a Haladás Sportkomplexum előtt. Az örök világosság fényeskedjék nekik! Nyugodjanak békében.

További képek a megemlékezésről:

(64 – Szent Korona Rádió)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)