Amikor feleslegesen nyalizol Izraelnek: Szijjártóékat beégették a zsidó gazdái

Hiába Izrael szervilis kiszolgálása, a gátlástalan és képmutató cionista politika az úgynevezett Magyarország nevű gyarmat részéről, úgy tűnik, hogy Izraelnek ez is kevés: Szijjártó vezette Külügyminisztérium kiadott egy közleményt, hogy mekkora az egyetértés nemzeti kérdésekben, erre a zsidók cáfoltak, hogy erről szó sem volt, de azért köszönik szépen, hogy jól kiszolgáljuk a zsidó érdekeket például az EU-ban. Ekkora diplomáciai égésre régen volt már példa a machiavellista, csak a kormányon maradást néző hatalomgyakorlók részéről.

Megosztott egy videót csütörtökön Szijjártó Péter a Facebook-oldalán arról, hogy külgazdasági és külügyminiszterként felvette a kapcsolatot telefonon Izrael új külügyminiszterével, Gabriel Askenazival. Erről nyilatkozatot is kiadott a Szijjártó által vezetett Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtóosztálya, méghozzá szokás szerint az MTI útján.

A Szijjártóénak tulajdonított írott nyilatkozatban már az állt, a külügyminiszter biztosította izraeli partnerét, hogy “Izrael továbbra is számíthat Magyarország korrekt és kiegyensúlyozott álláspontjára.” A magyar közlemény szerint a két miniszter

egyetértettek abban, hogy a nemzetközi politikai életben a képmutatás, az elfogultság és a politikai korrektség miatt érik támadások a patrióta, nemzeti alapon álló és a nemzeti érdekeket érvényesítő kormányzatokat. Mivel mind Izraelnek, mind Magyarországnak ilyen kormánya van, garantált a két ország stratégiai együttműködésének további fejlesztése

– írták Szijjártónak tulajdonítva, majd hozzátették, hogy mindennek az alapja az, hogy:

Magyarország és Izrael hasonló álláspontot képvisel az identitás megőrzésének, a szuverenitás és a biztonság fontosságának kérdésében, valamint az illegális migráció elleni fellépés szükségességéről is.

Az Izraelinfo.com közölte ezután, hogy a napokban beiktatott izraeli külügyminiszter Askenazi irodája azonnal reagált a fenti bejelenésre és magyarázatot kért a magyar külügyminisztériumtól, mivel állításuk szerint

ezt egyáltalán nem is említették a beszélgetésükben.

Sőt, Askenazi hivatalos válaszában azt is kijelentette, hogy “nagyra értékeli Magyarország Izrael melletti kiállását az EU-ban és más nemzetközi fórumokon”, de

SEM A SZUVERENITÁS, SEM A NEMZETI IDENTITÁS, SEM A BEVÁNDORLÁS NEM VOLT TÉMÁJA A BESZÉLGETÉSNEK.

A KKM szabadkozott, hogy fordítási hiba történt, majd pedig az MTI-vel is kijavíttatták a szöveget, mondván: a Jeruzsálemről és Budapestről szóló, a szuverenitásról, a biztonságról és az illegális bevándorlás elleni fellépés szükségességéről szóló részt “kizárólag a magyar félnek kell tulajdonítani”.

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Izrael, a világ legerőszakosabb és legtörvénytelenebb állama

Egy harcos gondolatai a magyarországi iszlámgyűlöletről: a Fidesz és a Netanjahu-terv