vasárnap, május 24, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Magyarellenes Trianon reklám “nemzeti” kormányunk finanszírozásával

Az elmúlt időben sorban jelennek meg különböző kisfilmek a televíziók képernyőjén, “nemzeti, keresztény, konzervatív” kormányunk támogatásával a trianoni békeszerződés megkötésének századik évfordulójára, melyek megnézése után öröm helyett csalódásban van csak részünk.

A felvételek a Terror Háza intézményrendszeréhez, és így Schmidt Máriához közel álló Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány megbízásából készülnek.
Az alább csatolt kisfilmben minden állítólagos jószándék ellenére sikerült a készítőknek totálisan megalázni és eléggé visszatetsző megfelelési kényszerbe taszítani a megemlékezés hangulatát, szándékát, irányát.

A film tartalma teljesen átitatott a kispolgári naivitással, bár efelett még szemet lehetne hunyni. Arra azonban, hogy a feltüntetett városnevek mellé Erdély helyett Romániát, Kárpátalja helyett Ukrajnát, Felvidék helyett Szlovákiát, Délvidék helyett pedig Szerbiát jelenítettek meg, nincs jobb kifejezés, mint a civil szervezetek elmúlt harminc évben végzett Trianonnal kapcsolatos munkásságának arcul köpése.
Köszönjük…
(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Magyarellenes feliratok jelentek meg Gúta több pontján

„STOP MAĎARIZÁCII” – vagyis „Állítsuk meg a magyarosítást” feliratok...

Bántalmazták, kínozták és megerőszakolták a gázai flottilla aktivistáit a zsidók

A Gázába humanitárius segélyt szállító aktivisták beszámolói szerint az...

Gigaper az USA-ban: hamis reklámozás és csalások miatt perlik a Metát

Ahogy korábban már portálunk is beszámolt róla, a Meta...

Kiszabadult a börtönből az ukrán kémbotrány főszereplője

Kiengedték a börtönből a kémkedéssel gyanúsított Holló Istvánt. A...

Kategóriák

Lannert Judittal egyeztetett az álcivil Amnesty International

Éppen csak felállt a Tisza-kormány, Lannert Judit már az...

Az úzvölgyi katonatemető mindig szúrja a románok szemét, ismét felvonultak a soviniszták

Ismét az úzvölgyi katonatemető területén  vonult fel a magyarellenes...

Kimutatható volt a lengyel beavatkozás a választási kampányban

Annak ellenére, hogy a választások előtt mindenki az orosz...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55