szombat, január 17, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az oláhok hivatalosan is ünnepnappá nyilvánították június 4-ét

A román parlament Trianon-emléknappá nyilvánította június 4-ét, ezzel megünneplik az országrablásukat. Mindenki számára, így a székelyeknek is kötelező lesz az ünneplés… Nonszensz.

A bukaresti képviselőház szerdán megszavazta a törvénytervezetet, mely JÚNIUS 4-ÉT A “TRIANONI SZERZŐDÉS NAPJÁVÁ” NYILVÁNÍTJA ROMÁNIÁBAN.

Az MTI által idézett tervezet szerint ezen a napon “a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket” tartanak, és országszerte ki kell tűzni a nemzeti lobogót.

A tervezet képviselőházi vitája során elmondott beszédében Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke úgy értékelte: teljesen haszontalan törvényről van szó, napirendre tűzése pedig része a magyarellenes versengésnek, amelyet három hete indított az államfő a Székelyföld autonómiájáról szóló RMDSZ-es törvényjavaslat ürügyén. Sok tanulságos gondolatot tartalmazó felszólalásban (amit itt lehet olvasni a Transindex leiratában)

Kelemen arra intette a képviselőket, “Az a jövő kellene foglalkoztasson, amely mindenki számára biztosítja a reményt, hogy a holnap minden szempontból jobb lehet a tegnapnál. A trianoni törvényjavaslat sem magát a múltat, sem a múlt megértését nem változtatja meg, viszont azt a reményt sem táplálja, hogy a közép- vagy hosszabb távú jövő más, jobb, biztonságosabb lesz, kevesebb bizonytalanságot hordoz, mint a tegnap.”

És rávilágított arra, hogy az amúgy magyar szempontból „óriási veszteséget jelentő” és „szomorúságra okot adó” döntéssel

“Románia nemcsak Erdély területével, hanem velünk is gazdagodott, kulturális örökségünkkel, múltunkkal együtt.”

Az elmúlt hetek (évek, évtizedek, évszázadok) nemzetpolitikai vitáira utalva pedig leszögezte:

“EGY ERŐS, MAGABIZTOS, BŰNTUDAT NÉLKÜLI TÖBBSÉG SOHA NEM FITOGTATJA HATALMÁT, NEM HOZ LÉTRE SZÁNDÉKOSAN OLYAN HELYZETEKET, AMELYBEN A MÁSIK MEGALÁZOTTNAK ÉRZI MAGÁT.”

A Trianon-törvényt 235 szavazattal 21 ellenében és 25 tartózkodás mellett szavazta meg a bukaresti képviselőház, hatályba lépéséhez pedig már csak az elmúlt hetekben valóban magyarellenes kampányt folytató Klaus Iohannis államfő aláírására van szükség.

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Legfrissebb

Megerőszakolt és teherbe ejtett egy 10 éves kislányt egy bangladesi pedofil

Mindössze 5 év börtönt kapott az a bangladesi pedofil,...

Hű cionista szolga: Orbán Viktor izraeli fegyverközpont létesítését hagyta jóvá Magyarországon

"Izrael Magyarország stratégiai partnere, és az együttműködés elmélyítése az...

Végre foglalkozik az Európai Bizottság a Benes-dekrétumok ügyével

Szili Katalin (KDNP) levelet írt az Európai Bizottság számára,...

Nobel-díjas lett Trump?! Igazából nem, csak a venzuelai ellenzéki vezető volt túlbuzgó

A cionista showman számos alkalommal kinyilvánította igényét a Nobel-díj...

A valaha talált legjobb állapotú kelta harci kürtöt tárták fel Angliában

2000 éves, vaskori, kelta harci kürtöt tártak fel Angliában...

Kategóriák

Újra a címlapokon Lakatos Márk, holott a rendőrség szerint is megrontott egy 13 éves fiút

Elévülhet-e a pedofília? Egy komoly pedofilügy főszereplőjét, a buzeráns...

A borsodi pedofil tanár 2 év börtönt kapott diákja megrontásáért

Döntöttek a borsodi pedofil tanár ügyében, aki 16 éves...

A pápa kirúgná Aranyszájú Szent Jánost, ha vatikáni tisztviselő lenne?!

XIV. Leó pápa kirúgta azt a vatikáni tisztviselőt, aki...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55