vasárnap, április 12, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Három vármegyés megmentette a kőszegi Szent Korona Túra becsületét

Ugyan a járvány miatt nem került megrendezésre a szokásos formájában a 16. Szent Korona Emléktúra, de mivel ez az egyik legősibb vármegyés rendezvény, ezért nem hagyhattuk, hogy megszakadjon a hagyomány.

A járványügyi rendelkezéseket betartva, három kőszegi, helyben élő vármegyés idén is méltón emlékezett meg a Korona-őrző bunkernél, ahol 1945. március 18-27. között utoljára őrizték a magyar Szent Koronát, 33 éves száműzetése előtt. A vármegyések virágot helyeztek el a bunker előtt és főhajtás után elmondták a magyar hiszekegyet.

Végül egy 25 km-es túrát teljesítettek – mintha nem maradt volna el a rendezvény. A szokásos útvonalon haladva elértek a Trianon-kereszthez, majd a hegyen leereszkedve a Hétvezér-forráshoz. A Stájerházak után következett a Hörmann-forrás, a Gyertyán-kút, Jávorkút végül az Enikő forrás. Innen megmászták az Óház-kilátót, majd a Kincspihenőn át, a helyiek által okmányosként ismert parkolótól 100 méterre lévő Szálasi bunker volt a végcél.

Trianon kereszt

 Hétvezér-forrás

(64 – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Fojtogatta, térdeltette, éveken át rendszeresen erőszakolta 8 éves nevelt lányát a pedofil “apa”

Nevelt lányát négy éven át rendszeresen megerőszakolta a pedofil...

Ukrajna szociális minisztere szerint 400 ezer ukrán fiatal utazott az EU-ba augusztus óta

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Ukrajna népessége a háború...

Még nagyobb befolyásra terveznek szert tenni az LMBTQP-lobbiszervezetek a választás után

A vészesen közeli április 12-i országgyűlési választás kapcsán elsősorban...

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Kategóriák

Fojtogatta, térdeltette, éveken át rendszeresen erőszakolta 8 éves nevelt lányát a pedofil “apa”

Nevelt lányát négy éven át rendszeresen megerőszakolta a pedofil...

Még nagyobb befolyásra terveznek szert tenni az LMBTQP-lobbiszervezetek a választás után

A vészesen közeli április 12-i országgyűlési választás kapcsán elsősorban...

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Gyergyószentmiklós és a lángoló putri története, avagy amikor a lakosság megunja a bűnözést

Nem mindenhol tűrik el, hogy néhány bűnöző család tönkretegye...

A románok új időpontot tűztek ki a nagyváradi magyar főapát kilakoltatására

Miután február végén a helyiek összefogásának nyomására elnapolták, most...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55