hétfő, április 6, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Tömör vélemény egy cigánytól a szavazatvásárlásokról – Tudta, hogy a honfoglalók is cigányok voltak?

A tegnapi cigánytüntetésen megnyilatkozó, “kulturált” vélemények sokasága közül néhány kitűnt. Úgy tűnik, hogy igazságszérumot is osztottak. Száva Vince közben egy alternatív történelemórát tartott, ami szerint a honfoglalók cigányok voltak, bár egyes cigány közbeszólók szerint a zsidók végeznek honfoglalást (ezt a részét nem is kommentálnánk). Van humoruk, az biztos.

Egy szakmailag alátámasztott, szofisztikált véleményt hallhatunk a cigány szavazatok megvásárlásáról:

Száva Vince rendhagyó történelemórát tartott élő közvetítésében, amiben kifejtette, hogy a honfoglalók is cigányok voltak, akiknek egyébként nagyon nagy a harcértékük. Azt is megtudhattuk, hogy a magyar történelem háborúiban a cigányok voltak a legjobb katonák. Pedig mi úgy tudtuk, hogy a török sereg után szedték a hullákat, meg egyéb, kisegítő feladatokat láttak el, de Száva Vincének is van szabadságjoga értelmezni a történelmet. Hamarosan interjút is közlünk vele a magyar történelemről… A zsidózást pedig nem is merjük kommentárral ellátni, de azért a jogvédő szervezetek felemelhetnék a szavukat.

“Testvérek, tudni kell, hogy a háborúkban a legnagyobb harcosok a romák… cigányok építették fel ezt az országot… mai napig a cigányok építik az országot… A vezérek között is romák voltak, akkor vajon ki a honfoglaló? A zsidók… Büdös nácik, le kell őket hugyozni … rájuk kell sütni a sárga bélyeget, mint a zsidókra… a zsidókat nem kell bántani… Az ÉKE volt az, aki 20.000 fővel védte a Hősök terén a magyarjainkat, zsidóinkat… Hajrá spártaiak!”

A HVIM köszöni a belügynek a sályi felvonulást és üzen a (Zs)Indexnek (?)

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Borvendég Zsuzsanna: A Fidesz lesz felelős az esetleges bukásáért, nem a Mi Hazánk

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk EP-képviselője és országgyűlési képviselőjelöltje...

Időseket kínzott a szír migráns Svédországban

Megdöbbentő módon komoly priusza ellenére felvették Svédországban egy otthoni...

„Egy nap mindannyiótokat elégetünk” – 2025-ben is csúcsra járatták a keresztényellenességet Izraelben a zsidók (II. rész)

Folytatjuk cikksorozatunkat, mely a zsidók részéről, Izraelben történt keresztényellenes...

Kategóriák

A “demokratikus” Szíriában járt Volodimir Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij vasárnap Szíriában járt, Damaszkuszban találkozott Ahmed es-Saraa...

Zsidó-kereszténység a gyakorlatban: Veszélyben a keresztény palesztinok jövője

A keresztények elleni zaklatás és erőszak megkérdőjelezi hosszú távú...

Migránsok akarhatták felrobbantani a Török Áramlat gázvezetéket

Kulcsfontosságú nyilatkozatot tett Djuro Jovanic, a szerb Katonai Biztonsági...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55