szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Hunor és Magor földjén. Régészeti kiállítás a korai magyarság Kaukázus-vidéki emlékeiből

Február 17-én 11 órakor nyílik a Magyar Nemzeti Múzeumban az „Ezer és ezer jel” – Őstörténetünk kaukázusi forrásai című kiállítás, melynek fő témáját a korai magyarsághoz köthető észak-kaukázusi és Kubán-vidéki régészeti leletek képezik. A kiállításmegnyitón közreműködik Agócs Gergely népzenész is.

Hazánkban először kerülnek bemutatásra a Kaukázus északi előterében előkerült honfoglaló magyar jellegű leletek, melyek értelmezésében a korabeli viseletet és életmódot szemléltető installációk, rekonstrukciós rajzok és térképek segítik az érdeklődő közönséget. Így egy térben és időben távoli, de szellemi kultúrájában közeli világba nyerhet betekintést a látogató. Az időutazást egy animációs kisfilm teszi még érzékletesebbé, mely megeleveníti a Csodaszarvas-monda világát, és népünk mitikus őshazájába, a Kaukázus és a Meotisz vidékére repít minket.

A kiállítás emléket állít a kolozsvári régészeti iskola alapítója, Pósta Béla magyar őstörténeti kutatásainak, de a legújabb tudományos eredmények, mint a 2019-es magyar-orosz ásatások, a korszerű néprajzi és genetikai kutatások is hangsúlyos szerepet kapnak a tárlaton.

https://www.facebook.com/1908907959238697/videos/542841379658940/

 

„A 19. század második felében az összehasonlító nyelvtudomány a finnugor nyelvcsaládba sorolta a magyar nyelvet, és az erre épülő történeti értékelésekben ettől kezdve egynek vették a nép történetét a nyelv történetével. A 19. század végére két fő irányvonal bontakozott ki a magyar őstörténeti kutatásokban: az egyik főként a nyelvészeti adatok alapján a Volga-Urál vidékén és Nyugat-Szibériában kereste a magyarság őshazáját, míg a másik jóval délebbi területeken, össz­hangban az Árpád-kori krónikák magyar eredethagyományával, és az írott kútfők túlnyomó többségével. A finnugor dogmát követi az az irányvonal, ami kizárja a Kaukázus és a Kubán-vidék térségét a vizsgálódásokból.”

„Mivel az Árpád-kori krónikákban fennmaradt magyar eredethagyomány legősibb rétege a Meotiszhoz, vagyis a mai Azovi-tenger partvidékéhez, a Kubán-vidék és a Kaukázus térségéhez köthető, teljesen nyilvánvaló volt, hogy a középkor folyamán a keleten maradt magyarság felkutatása is ezeken a területeken kezdődött meg. A Csodaszarvas-monda szerint a Meotisz és a Kubán-vidék volt a magyar etnogenezis színhelye és részben ide vonatkoztatható Kézai Simon krónikájának Szkítia, Transzkaukáziába, a Kau­kázuson túlra pedig a Terra Eviláth, vagyis az Eviláth földje megnevezés is. Terra Eviláth, ahol a magyar krónikák szerint Ménróth király és fiai, Hunor és Magor éltek, a Bibliában is szerepel, tehát valóban létező földrajzi terület volt a Kaukázus déli térségében. Bár Hunor és Magor Meotiszba költöztek, Kézai szerint Ménrót és a többi fia Perzsiában maradtak, és a Kézai-krónika születésének idejében, a 13. század utolsó harmadában is ott éltek. A 13. században IV. Béla magyar király megbízásából a domonkos rendi szerzetesek szintén a Kaukázus térségében keresték a keleten maradt magyarok nyomait, és ez az irányvonal később is meghatározó maradt, a nagyszabású, 19. század végi Zichy-expedíciókig bezáróan. A kommunizmus idején bebetonozódott finnugor dogma miatt blokkolódott a téma, a finnugor alapokon álló, a pártállam által kijelölt vezető kutatók ellehetetlenítették ennek az irányvonalnak a kutatását, gyakran kigúnyolva azokat, akik az általuk mesének titulált nemzeti krónikáink alapján közelítettek a témához.” – nyilatkozta korábban a kiállítás kurátora, M. Lezsák Gabriella.

A Magyarságkutató Intézet és a Magyar Nemzeti Múzeum szervezésében nyíló tárlat 2020. február 17 – április 26 között várja a látogatókat a Magyar Nemzeti Múzeum Pulszky Termében.

(Magyar Hírlap, mki.gov.hu nyomán λ – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55