Izrael, a világ legerőszakosabb és legtörvénytelenebb állama

Tíz évvel ezelőtt nem is volt kérdés, hogy Izrael politikáját elutasítjuk és szóvá tesszük a zsidó állam terrorakcióit, de a magyar nemzeti oldalon is terjed az a nézet, hogy Izraellel nemcsak, hogy hasznos, de eszmeileg is elfogadható szövetségben lenni. Sokan ezt egy „ellenségem ellensége a barátom” sötét elv alapján mondják. Nézzük meg, hogy mi is a gond Izraellel! Vajon hogy lehetséges az, hogy a folyamatosan az arab országokat támadó és agresszívan terjeszkedő, az ENSZ határozatait semmibe vevő zsidó állam tevékenységeit az egész világ tétlenül nézi? Miért történhet meg, hogy büntetlenül lehet atombombájuk és  demokratikusságukat harsogva nyomják el az arab őslakosokat az eltulajdonított területeken? 

Az állítólag mindig csak védekező Izrael az alábbi esztendőkben indított háborúkat arab szomszédai, illetve a palesztinok ellen: 1948, 1956, 1967, 1978, 1982, 1987, 1996, 2000, 2006, 2008. Az arabok egyetlen esetben kezdeményeztek háborút Izrael ellen: 1973-ban.

1948-ban, ahogy megalakult a zsidó állam azonnal kitört az első arab-izraeli háború.

1956-ban a szuezi válság kapcsán kapóra jött Izraelnek a „muskétás hadművelet”, melyhez csatlakozva ismét harcba szállt az arab államok ellen.

1967 júniusában az egész izraeli légierő indult útnak és semmisítette meg csaknem az összes egyiptomi harci gépet még a földön. Szám szerint 298 repülőgépet pusztítottak el, mellyel gyakorlatilag már meg is nyerték a háborút.

1973-ban Egyiptom és Szíria megtámadta Izraelt, de a sikeresen elfoglalt területeket nem tudta megtartani.

1978 márciusában megtámadták Libanont és a déli részén tartózkodó palesztinokat.

1982-ben Izrael ismét megtámadta Libanont és Bejrútig nyomultak, ahonnan kiűzték a Palesztin Felszabadítási szervezetet. Az óriási számú civil áldozatok miatt nemzetközi felháborodás keletkezett, ezért Izrael visszavonult, de megszállva tartotta az ország déli részét. Az agressziónak 20.000 polgári áldozata volt, ezen kívül 2000 palesztint vadállati kegyetlenséggel meggyilkoltak az Izraellel szövetséges libanoni milicisták a sabrai és sathilai menekülttáborokban. Több, mint egy tucat ENSZ-határozat ítélte el Izraelt 1982 nyarán az elkövetett súlyos jogsértések miatt.

1987- az öt évig tartó első Intifádában 20 ezer palesztin vesztette életét a megszálló izraeliek elleni harc okán. Ekkor már a világ legnagyobb koncentrációs táborát tartják fent a palesztinok számára: bezárva, fallal körbe véve (lásd a vezető képünket) kell élniük összezsúfolva, másodrendű állampolgárként Izraelben.

Palesztin gyerekek mennek iskolába:
zsidó katonák ellenőrzőpontján keresztül hagyhatják csak el a lakóhelyüket

Az 1996-os évben Izrael célzottan ágyúzta a libanoni Qánában található ENSZ-központot, ahol civilek sokasága keresett menedéket. A halálos áldozatok száma meghaladta a százat, akik között sok volt a nő és a gyermek. Az ENSZ vizsgálatot folytatott az ügyben, és megállapította, hogy a zsidó állam katonái szándékosan bombázták az épületet.

2000-ben kitört a második Intifáda melynek kirobbanásának oka, hogy az izraeli politikus Aríél Sárón belépett az al-Aksza mecset területére, ami miatt palesztin fiatalok kövekkel kezdték dobálni, amire válaszul fegyveres kísérete tüzet nyitott a fiatalokra. 2000 szeptembere és 2006 áprilisa között 5144 palesztin (köztük 952 gyermek) halt meg az izraeli hadsereg akciói következtében. A sebesültek száma 57.100.

2006-ban Izrael ismét megtámadta északi szomszédját. Porig rombolta Dél-Libanont, és több mint 1300 polgári személy halt meg a bombázások következtében. A Vöröskereszt és az ENSZ lobogói alatt haladó konvojokat is lőtték, sokan ekkor veszítették életüket. Az agresszió utolsó három napja alatt 2 millió fürtös bombát szórtak le az izraeli gépek Libanon területén. Ezek ellenére hála a Hezbollahnak, Izrael nem érte el stratégiai céljait. A kereszténybarát siíta szervezetnek sikerült méltóképp felvenni a harcot és gyakorlatilag döntetlenre kihozni azt, de az áldozatok száma így is magas volt.

2008 decemberében Izrael megkezdte az „öntött ólom” hadműveletet. A 17 napos gázai vérengzés során mintegy 1300 palesztint gyilkoltak le a zsidó állam katonái.

1920 és 2006 között, tehát 86 év alatt összesen 3173 izraeli vesztette életét ún. “terrorista akciók” következtében, szemben a többtízezer arab áldozattal.

Ultraortodox Neturei Karta tagjai szerint – vallási alapon -, nem is lehetne a zsidóságnak saját állama

A sort sajnos hosszasan lehetne sorolni, hiszen minden évben újabb és újabb lépéseket tesznek a palesztinok még nagyobb elnyomására, amivel kiprovokálják azt, hogy kővel és molotov-koktélokkal, néha kezdetleges rakétákkal támadják meg dühükben az elnyomó katonákat. Válaszul felszállnak a bombázók, illetve tüntetők közé lőnek éles fegyverrel. Ilyenkor nagyon sok a polgári áldozat, sokszor ártatlan gyermekek (lásd itt) halnak meg. Az újságírókat sem kímélik, mint az látható ezen a 2015-ös felvételen,

Az atomfegyver

Vezetői ugyan sohasem ismerték be, hogy Izraelnek vannak atomfegyverei, de az érdekeltek tudják, hogy ezek nagyon is valósak és Izrael rendelkezik a célba juttatásukhoz szükséges hordozóeszközökkel, rakétákkal, vadászbombázókkal is. Nincs hivatalos adat róluk, de mértékadó becslések szerint nyolcvan-háromszáz darab atom-robbanófej áll bevetésre készen izraeli katonai támaszpontokon – és tengeralattjárókon. Az izraeli légierő F-15I és F-16I Sufa vadászbombázói képesek a becslések szerint az egyenként tizenkét Hiroshima-bomba erejével felérő 200 kilotonnás izraeli taktikai nukleáris bombák célba juttatására.

Hasonlóan rejtélyes az izraeli atombomba kifejlesztésének a története. 1979. szeptember 22-én a Dél-Atlanti óceánon a Prince Edward sziget térségében a Vela amerikai műhold jellegzetes, kettős villanást észlelt. A műhold észlelési adatait titkosították, de kiszivárgott, hogy szakértők 2-3 kilotonna erősségű atomrobbanásként azonosították a jelenséget. Habár nincsenek megcáfolhatatlan bizonyítékok, nagyon valószínű, hogy Izrael, közösen Dél-Afrikával, atomfegyver-kísérletet hajtott végre, egy kisebb teljesítményű nukleáris neutron-bombát robbantott.

Az is felettébb érdekes, hogy ha felmerül a gyanú, hogy egy ország atomfegyvereket szeretne kikísérletezni a nagyhatalmak azonnal szankciókkal sújtják és bombázással fenyegetik. A zsidó államnál miért van ez is másképp? Jogosan merül fel a kérdés, hogy annak, aki a legjobban kardoskodik az ellen, hogy Irán atombombákat kísérletezzen ki, hogy lehet pont neki mindenki tudta nélkül nukleáris fegyvere főleg úgy, hogy szinte az összes arab-izraeli háborúban ő volt a támadó fél.

Háborús bűncselekmények

A fenti felsorolásból láttuk, hogy Izrael számos ENSZ határozatot megsértett már. Az is háborús bűncselekménynek számít, ha egy ország erőszakosan megváltoztatja az etnikai népesség arányát. Izrael ennek alapján folyamatosan háborús bűncselekményeket követ el. Elég csak ránézni erre a térképre:

Továbbá nem egyszer fordult elő (a teljesség igénye nélkül 2010-ben, 2014-ben és 2019-ben), hogy az izraeliek palesztin lakótelepeket bontottak le, hogy a zsidóknak építsenek fel ugyanoda lakásokat.

2018-ban elfogadtak egy olyan törvényt miszerint Izrael zsidó nemzetállam. Ez kimondja, hogy Izrael a zsidó nép történelmi otthona. Az ott élő 20%-nyi arabot másodrendű állampolgárnak tekintik és diszkriminálják őket az egészségügyben, az oktatásban, az érvényesülésben. Teszik mindezt úgy, hogy az 1947-ben az ENSZ által meghúzott izraeli határokat már rég semmibe vették és folyamatos terjeszkedést hajtanak végre az arab országokban. Ezt az egész világ gyakorlatilag tétlenül nézi és ugyanúgy szemet huny felette, mint az összes, előzőekben felsoroltak felett.

Forrás:
https://kuruc.info
https://novekedes.hu/elemzesek/izrael-a-vilag-legjobb-hadereje-a-szupertitkos-nuklearis-triad-a-delatlanti-vela-kettos-villanas

Egy harcos gondolatai a magyarországi iszlámgyűlöletről: a Fidesz és a Netanjahu-terv

(VNL – Szent Korona Rádió)