szerda, február 4, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A vármegyések vigyáznak a legkisebbekre a Boráros téren

A budapesti Boráros téren lévő skate-parkban történt esemény hírére a vármegyések egészségügyi sétákat szerveznek a helyszínre. Mint ismeretes 9-13 éves (katt), cigányokból álló galeri rabolt ki és bántalmazott magyar, szintén tizenéves fiatalokat. Az egyik 9 éves “gyermek” a következő felkiáltással követte el tettét: “Előveszem a késem, és elvágom a torkod, rákos g*ci”

Néhányan, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomtól úgy döntöttek, hogy esténként a helyszínen fognak sétálgatni és személyesen meggyőződni a helyzetről. Át is adnánk az egyik vármegyésnek a szót:

“Miután tudomást szereztünk a brutális bántalmazásról, úgy döntöttünk, hogy nem hagyhatjuk szó nélkül a történteket. A jogos felháborodásunk oka az volt, hogy előző vasárnap a parkban sportoló gyerekeket, néhány 9-13 év közötti cigány purdé összevert és kirabolt. A legfiatalabb 9 éves pedig eközben késsel fenyegetőzött “elvágom a torkod, rákos geci” felkiáltással. Emiatt 12.-én a sötétedés beálltával közérzet javító sétára indultunk, az említett helyszínre.”

A vármegyés “sétát” szervező fiatal a jogi megoldásokat is vázolja:

“Odafelé útközben a 2012. évi C. törvény egy része járt a fejemben.

“Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.

A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna, ha

a) azt személy ellen
aa) éjjel,
ab) fegyveresen,
ac) felfegyverkezve vagy
ad) csoportosan

Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl.”

Ez ugyebár azt jelenti, hogy ha valakit fegyverrel megtámadnak, ráadásul csoportosan, akkor ő, vagy aki a védelmére siet nem kell, hogy mérlegeljen, vagy szem előtt tartsa az arányosság elvét, mert jogos védelmi helyzetben akár olyan módon is védekezhet, ami a támadó életének kioltásával jár.

“A  sétánk ideje alatt nyugodt volt a helyszín. Volt pár rosszarcú, kissé kábultnak tűnő cigány, de minket látva inkább továbbmentek. Hogy ez az állapot megmaradjon, a jövőben különböző napszakokban ismét meglátogatjuk a teret, és ha kell a védelmére kelünk annak, akit megtámadnak a vasárnapihoz hasonló ember alatti létformák.” – szögezte le a vármegyés fiatal.

“Belegondolni is rossz, hogy a rendőrség képtelen megvédeni az embereket, és fenntartani a biztonságot, egy forgalmas, kamerával ellátott téren. Élhetetlenné válnak a köztereink, mert a kiilleszkedett egyének a gyerekeiket nem tartják féken hagyják (vagy biztatják?), hogy már ilyen fiatalon fegyveres rablást kövessenek el. Ha a támadó csak kilenc éves, akkor meddig lehet elmenni a jogos védelemben, a saját gyermekeink érdekében?”  – Tette fel a kérdést a budapesti HVIM tagja.

Az ügyről bővebben a kuruc.info-n olvashat.

(HVIM Budapest nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Narkó-terrorizmus, iszlám démonizálás, Grönland-mánia – Kiadták az új amerikai katonai stratégiát

Leonid Savin, orosz geopolitikus elemzi az új amerikai katonai...

Íme a jelen fiatalsága: Traumát okozott a honvédelmi órán levetített, kézigránátról szóló film a résztvevőkben

Amíg 60-70 évvel ezelőtt, dédapáink hasonló korukban fegyverrel védték...

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek közelebb állnak a cigarettához, mint a gyümölcshöz

A kutatók arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy az...

Mindössze 8 év fegyházra ítélték elsőfokon a budapesti Antifa-terrortámadások transznemű elkövetőjét

2026. február 4-én ítéletet hirdetett elsőfokon a Fővárosi Törvényszék...

Kategóriák

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek közelebb állnak a cigarettához, mint a gyümölcshöz

A kutatók arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy az...

Mindössze 8 év fegyházra ítélték elsőfokon a budapesti Antifa-terrortámadások transznemű elkövetőjét

2026. február 4-én ítéletet hirdetett elsőfokon a Fővárosi Törvényszék...

Beférkőzött a cionizmus a magyar református egyházba

Előző cikkünkben pozitívan értékeltük a magyar református egyházak azon...

Gyerekei előtt kristályozott a drogos cigány nő, a nyolcéves fia pedig árulta

Egy somogy vármegyei drogos cigány nő rendszeresen a gyermekei...

A Hammerbande tagjai is ott lehettek az Askatasuna melletti tüntetéseken

Az olasz hatóságok szerint a Hammerbande tagjai is részt...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55