szombat, január 17, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Vízkereszt ünnepén vármegyések mártóztak a jeges Velencei-tóban

Elsősorban a szláv népeknél elterjedt ősi szokás szerint vízkeresztkor a férfiak – demonstrálva bátorságukat és hitüket – kimentik a keresztet a jeges vízből, és visszaadják azt az ortodox pópának. A hagyományhoz kapcsolódó hiedelmek szerint, aki ezt vízkeresztkor megteszi, egész évben jó egészségnek örvend majd. Ezt a hagyományt követve a HVIM több tagja  merítkezett meg a jeges Velencei-tóban.

Idén nem hízott olyan vastagra a jég, hogy léket lehessen vágni, így úgy döntöttünk a stégről fogunk a vízbe ereszkedni. (Nem úgy, mint két éve.)

A merítkezés előtt megálltunk egy pár percre és a metsző szélben meghallgattuk bajtársunk szavait, aki a hagyomány mélyebb jelentését ismertette, és a vonatkozó evangéliumi részletet olvasta fel nekünk. Ez jó alkalom volt arra, hogy a fázást és a jeges víztől való ösztönös viszolygást elfojtsuk magunkban, és magasabb témára irányítva figyelmünket felülemelkedjünk a hideg okozta testi panaszainkon.

>>János így válaszolt mindenkinek: “Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket”<< (Lk 3:16)

A vizet egy vékony jégréteg fedte, amit könnyen átlehetett törni ereszkedés közben.

Lassan mindenki sorra került, és közben a Nap előbújt a felhők mögül, mintha sugaraival a vízből a kimászókat akarta volna felmelegíteni.

Egy feszület megmentése apró szimbolikus tett csupán, ami gyakorlatilag nem jár kockázattal. Ahhoz viszont, hogy modern világunk zavaros vizeiből mentsük meg szívünket egy egész élet áldozatos munkája és ezer meg ezer apró erőfeszítése kell.

És ezen az úton nagyon szerencsés ember, aki útitársakra lel!

Eredményes és dicsőséges harcokban gazdag új évet kíván a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom!

/egy résztvevő/

(Trón és Oltár)

Legfrissebb

A 2RK, az LMP, valamint a pornós párt sem indul az idei választáson

Több mikro párt is bejelentette, hogy nem indulnak a...

Megerőszakolt és teherbe ejtett egy 10 éves kislányt egy bangladesi pedofil

Mindössze 5 év börtönt kapott az a bangladesi pedofil,...

Hű cionista szolga: Orbán Viktor izraeli fegyverközpont létesítését hagyta jóvá Magyarországon

"Izrael Magyarország stratégiai partnere, és az együttműködés elmélyítése az...

Végre foglalkozik az Európai Bizottság a Benes-dekrétumok ügyével

Szili Katalin (KDNP) levelet írt az Európai Bizottság számára,...

Nobel-díjas lett Trump?! Igazából nem, csak a venzuelai ellenzéki vezető volt túlbuzgó

A cionista showman számos alkalommal kinyilvánította igényét a Nobel-díj...

Kategóriák

A valaha talált legjobb állapotú kelta harci kürtöt tárták fel Angliában

2000 éves, vaskori, kelta harci kürtöt tártak fel Angliában...

Újra a címlapokon Lakatos Márk, holott a rendőrség szerint is megrontott egy 13 éves fiút

Elévülhet-e a pedofília? Egy komoly pedofilügy főszereplőjét, a buzeráns...

A borsodi pedofil tanár 2 év börtönt kapott diákja megrontásáért

Döntöttek a borsodi pedofil tanár ügyében, aki 16 éves...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55