A legbátrabbak nyomában

Lassan tíz éve kelünk útra január utolsó hétvégéjén, hogy Balassagyarmat bátor civiljei előtt egy emléktúra teljesítésével tisztelegjünk. Az idei szám szerint a nyolcadik alkalom volt.

Ma már nem csak Nógrád megyében, hanem országszerte ismert a balassagyarmati cseh-kiverés története, és ez kétségtelenül az elmúlt nyolc év munkájának eredménye.

 


A túra egyben a nyitó állomása volt a Hadak Útja Túrasorozat 2018-as sorozatának is.


Budapestről idén is különbusz indult. Fél kilenc után nem sokkal Balassagyarmat vasútállomásán került sor a koszorúzásra. Innen buszokkal mentünk át a túra kezdőpontjára, a magyarnándori vasút állomásra.
1517469367913
Itt Cserháthaláp polgármestere, Dócs Dávid elevenítette fel a környéken lezajlott eseményeket.
1517469403783

1517469453513
Majdnem százan indultunk útnak Balassagyarmat felé, nem egyszerű körülmények között, hiszen az elmúlt napok enyhébb időjárása miatt igen nagy volt a sár, ami az edzettebb túrázóknak is komoly kihívást jelentett.
1517469856158
Szerencsére baleset nélkül értük el a Betyár-asztal nevű csúcsot, ahol Dócs elevenítette fel Sisa Pista és a nógrádi betyárok legendáját.
1517470119979
1517470081066


tiszteled hvim


 

A balassagyarmati első világháborús temetőt délután három óra magasságában értük el. Itt Incze Béla, a HVIM társvezetőjének gondolatait hallgathattuk meg, de verset mondott László Péter a Tormay Cecile Irodalmi és Történelmi Társaság részéről, illetve a temető történetébe is betekintést nyerhettünk a 16-os Honvéd Katonai Hagyományőrző Csoport jóvoltából. A koszorú elhelyezése után a városháza felé vettük az irányt.

1517471009760 (clicks: 6)
Mozgalmunk társvezetője Incze Béla párhuzamot vont a cseh-kiverésben részt vett katonák, vasutasok és civilek önkéntes szerepvállalása és napjaink nacionalista aktivistáinak szintén saját elhatározáson alapuló küzdelmei közt.

A városháza falán elhelyezett emléktáblánál a HVIM északi régiójának vezetője, Horváth Gábor osztotta meg gondolatait, és vezényletével egy régi katonai szokással, a „Vagyunk” rítussal emlékeztünk a hősi halált halt balassagyarmatiakra. A Tormay Cecile Irodalmi és Történelmi Társaságtól ”Nagyi” mondott lelkesítő szavalatot.
1517471214463
Az önkormányzat részéről Pulay László városi képviselő köszöntötte a túrát teljesítőket. Dobrocsi Lénárd indította útjára nyolc évvel ezelőtt a túrát, zárásként az Ő gondolatait hallhattuk.
1517471266351
Minden túrázó emléklapot és egy jó pohár forralt bort kapott a fárasztó nap zárásaként.

Eddig a száraz események sora. Valamit azonban tisztázni kell. Végig túrázni Magyarnándor és Balassagyarmat között szép teljesítmény. Sportteljesítmény. De önmagában semmit nem ér, ha ezt nem követi a felismerés, hogy mi nem azért emlékezünk őseink hőstetteire, mert ez milyen szép, hanem azért, hogy megismerjük cselekedeteiket, pontosabban az ezek mögött megbúvó motivációt, és így példájukból erőt meríthessünk saját generációnk hasonlóan fontos küzdelmeihez. Mert ezek a küzdelmek zajlanak. Aki valóban akar tenni, annak van rá lehetősége. Száz évvel ezelőtt rengetegen voltak országszerte, akik túlélve az első világégés borzalmait, hazatérve azonnal fegyvert ragadtak, hogy mentsék a hazából, ami menthető. Nem kifogásokat kerestek, nem másokra mutogattak, nem álproblémákon merengtek. Cselekedtek.
1517471166183


Mozgalmunk által szervezett túrasorozat következő állomása Vas megyében lesz, március elején a Szent Korona őrzésével helyszínén, március 24-én.
Hadak Útja Túrasorozat


További képek az emléktúráról:
1517469487193 1517469526179 1517469588974 1517469642569 1517469815413 1517469889958 1517469928656 1517470009677 1517470044415 1517470119979 1517470186077 1517470221002 1517470269672 1517470487726 1517470535330 1517470579212 1517470617745 1517470667876 1517470744273 1517470786271 1517470827113 1517470862648 1517470896156 1517471087134

-HVIM –