Ki tehet arról, hogy a nőket zaklatják? Valóban a női egyenjogúság szimbóluma a miniszoknya? A férfiak, vagy a nők tehetnek arról, hogy tömegessé vált a szexuális zaklatás?
Futótűzként terjed a médiában a különböző rendezők, sztárok, színészek esete a szexuális zaklatások kapcsán. Ez csak a felszínnek bizonyult és hamarosan újabb területekről derült ki, hogy gond van. A női egyenjogúságot követő feminista harcosok rögtön beindultak és a megtalálták ezt a problémát számos intézményben: munkahelyen, az iskolában, és bárhol, ahol alá és fölérendeltségi viszony van, a nőket zaklatások érik, érhetik. Ezzel kár is volna vitatkozni, ezt a szomorú tényt el kell ismernünk, azonban az okokat és a megoldásokat is teljesen más irányban kell nekünk, szellemi úton járóknak keresnünk.
Írásom célja nem az, hogy a konkrét ügyekben állást foglaljak és egyes szereplőket minősítsek. Én általánosságban egy bizonyos jelenség hátterére szeretnék rávilágítani. Vajon miért zaklatják a férfiak a nőket szexuálisan és vajon minden férfi egy potenciális zaklató, vagy minden nő egy potenciális áldozat? A különböző nyilatkozatok szellemtelen, otromba színvonaltalansága késztetett néhány gondolat lejegyzésére.
Szabadok?!
Kezdeném egy megfordítással: szexuális zaklatás éri a férfiakat is, ugyanis a társadalom teljesen átszexualizált, minden a testiségről és a vágyak felkorbácsolásáról szól. Nehéz önuralmat tanúsítani akkor, amikor mindenhol bikinis lányok fotója, meztelenség, gyönyörűbbnél gyönyörűbb alulöltözött szépségek mosolyognak a reklámokban, filmekben, a hirdetési felületeken, újságokban, az internet világáról nem is beszélve. Ezt minek tulajdoníthatjuk, ha nem a női minőség tudatos lerontásának és egyben a férfiak provokálásának? Szexuális zaklatottságban élünk itt a keresztény Európa romjain felnövekvő szodomisztikus állapotokban.
Sajnos az emberek jelentős része önreflexió nélküli ösztönlény, akire ezek az ingerek nagyon is hatnak, hogy aztán egy bizonyos feszültségi szint felett robbanjanak. Jó esetben egy “törvényes” szexuális együttlétben a párjával, barátnőjével, feleségével, rosszabb esetben vadállatként megtámadva az első szembejövő nőt. A tudat megmérgezettsége óriási mozgatottságot tud előidézni. Ugyanis a modern korban a szexualitás ilyenfokú jelenléte és színvonaltalansága tudati méregként hat.
A mai férfiak többsége nem képvisel valódi férfiúi minőséget. Nem a centrumot, a tengelyt, a biztos támaszt jelentik, hanem egyfajta, pusztán fizikai fölényt és elállatiasodást képviselnek. A vágyaik hajtják, képtelenek bármiféle autonóm döntésre és cselekedetre. Miért lenne ez másképp egy olyan hatalmas ingernél, ami a szexuális vágyait ébreszti fel? A magasrendűség ott mutatkozna meg, ha tízezer meztelen női szépség is táncolhatna a férfi körül, akkor is tudna mozdulatlan és sztoikus lenni, persze nem a langyosság, hanem az uralom jegyében. A legtöbb férfinak viszont elegendő egy apró inger és tudati automatizmusok indulnak meg benne, amik aztán a testét is cselekvésre bírják. Védekezésre képtelen, mert egy elsötétült, alvó tudatállapotban van. Ez az eltompult, mozgatott állapot egyfajta mérgezettségből fakad, úgy mint a mindenhonnan ömlő pornográfia, a korábbi (kellően fel nem dolgozott) szexuális élmények, társadalmi normák, miszerint az a férfi, aki minél több nőt tett magáévá minél többször. A földi javak korlátlan birtoklása, a “mert én megérdemlem” elv hajszolásának egyik ága ez a jelenség is. A hedonista ösztönvilág rabjaivá váltak ezek az emberszerű lények (akik nem méltóak a férfi megnevezésre). Nem képesek felülemelkedni, Napként ragyogni, hogy az ő Holdjuk visszatükrözze ezt a megvalósított magasrendűséget.
A fő probléma az, hogy nagyon kevés már a valódi férfi, így nincs aki irányítson, irányt szabjon a többi férfinak és a nőknek is egyaránt. Nincs, aki felmutassa a magasrendűséget, így a nők szükségszerűen fellázadtak, hiszen nincs is mihez igazodniuk, ők is lesüllyedtek. Az alacsonyrendű emberi minőségből csak alacsonyrendű kapcsolatok, felszínes, otromba és állatias viselkedések születnek.
Az igazi egység az alacsonyrendűség miatt nem tud létrejönni. Sem a férfi, sem a női minőség nem teljesedik ki, akkor, amikor önmagukat nem haladják meg a felek. Az igazi értelemben vett házasság biológiai, fizikai síkon jön csak létre, mert nincs valódi lelki, sem valódi szellemi emelkedés és irány. Élnek egymás mellett, néha a testük érintkezik, de a lelki és szellemi egység elmarad. Felszínesség, látszólagosság jellemző a mai férfi-női viszonyokra. Az ilyen férfi és nő sajnos háborúban áll egymással, hiányzik a harmónia minden feltétele, csak szappanoperai szinten megélt érzelmek vannak jelen és az örökös zaklatottság, sóvárgás és megrázkódtatottság érzése. Sajnos a legtöbb ember csak ilyen kapcsolatot tapasztalt, ebből alakult ki hamisan az a nézet, hogy a férfi és nők ellenségei egymásnak, és harcolniuk kellene valamiféle jogokért a másikkal szemben. A feminista mozgalmak csak súlyosbítanak a helyzeten, amire a legfőbb bizonyíték a sok férfigyűlölő vénlány, és a férfias nőktől megundorodó, valódi nőt nem találó, egyedülálló agglegény.
A férfi eredeti küldetése és kötelessége a nővel szemben az, hogy megszabadítsa szíve választottját a “sárkány fogságából”: beavassa a tradicionális létszemléletbe, szellemi tekintélyként jelenjen meg előtte, megszabadítsa őt a modern világtól és maga mellé vegye, királynőjévé tegye. Az igazi szabadságot egy királyi minőséget képviselő férfi képes csak elhozni a potenciálisan királynői minőséget képviselő nő számára. Az alá-fölé rendeltségi viszony is így lehetséges: mint király, a királynőn uralkodik a férfi, nem mint egy szolga a cseléd felett.
A nők is áldozatul estek a modern szemléletnek. A feminizmus szabadságígérete egy hamis mítosz. Arra alapszik, hogyha a nő megtagadja nőiességét, akkor boldog lesz, egyenlővé válhat a férfivel szemben. Teljesen elveti azt a hagyományos álláspontot, hogy a női minőség más a férfiéhoz képest, teljesen más szerepei vannak egy férfinak és egy nőnek. A tűz nem lesz soha azonos a vízzel és nem is magasabbrendűbb, vagy alacsonyabb nála (lásd a lap alján lévő idézetet).
A feminizmus legnagyobb bűne az, hogy rabságba taszította a nőket, a női minőséget teljesen megrontotta és szabad prédává téve őket azáltal, hogy a természetes korlátokat, a védelmező törvényeket eltörölte. Nem szabadságot adott nekik, hanem a védelmüket szüntette meg, egyedül, magukra hagyva őket. Egy valóban patriarchális társadalomban a férfiak a nőket védelmezik: az apa (és férfi testvér) eredeti szerepébe ez is beletartozott. Később a férj lesz a nő védelmezője minden szempontból. Meg kell ugyanis a nőt védeni a külső, káros szellemi behatásoktól ugyanúgy, mint a fizikai támadásokkal szemben is. A valódi férfi a nő szellemi tekintélye, a nő pedig az erőt adó forrás a férfi számára. A nők egyedül maradottságukban férfias szerepeket kezdenek játszani, hiszen nem akarnak védtelennek és gyengének látszani. Farkastörvények uralkodnak a mai világban, így valahol ez is érthető. Védekezési reflex, amivel viszont óriási károkat okoznak – főleg önmaguknak.
Az vált az általánossá, hogy a nők önállóvá váltak, nem is akarják az igazi egységet, teljes szabadságot követelnek maguknak, aminek eredményeképpen teljesen védtelenül élik le az életüket, még akkor is, ha látszólag van mellettük egy férfi, akit valahol mélyen csak megtűrnek maguk mellett és mindenféle irányítását elutasítják, mert akkor megdőlne a hamis szerepük, amit annyira komolyan vesznek, hogy már lényükké vált. Az ilyen nő mellett, a kiherélt férfi csak önmaga árnyékaként tengeti a mindennapjait.
Mitől lenne szabad az a nő, aki a testiségét hangsúlyozván “szabadon” viselhet olyan ruhadarabokat, amik nem fedik el a nőisségének legféltettebb részeit? Mitől szabad az, aki mindenét feltárja mindenkinek? Amelyik nő egy darab húsként árulja a testét, az miért csodálkozik, ha az éhes fenevadak rávetik magukat? Aki kurtizánnak öltözve megy az éjszakába az is majdnem annyira hibás, mint az, aki őt megtámadja. Valóban tragédia az összes szexuális zaklatás, mert az ember elállatiasodása önmagában véve egy bukás. A nők elvileg tisztában vannak a rájuk leselkedő veszélyekkel, akkor miért nem tesznek ellene, miért kockáztatnak? A védekezési reflex miért férfias szerepekben, és miért nem a szemérmességben mutatkozik meg inkább? A cigánygettókba sem megy be az ember éjszaka, egyedül csak úgy, tele csillogó-villogó ékszerekkel, köteg készpénzt lóbálva, pedig ha kirabolják, akkor nyilvánvaló, hogy a cigányok lesznek a bűnösök…
Sajnos vannak valódi szexuális bűnözők is, akiknek tudata már nemcsak ideig-óráig van eltompulva és megmérgezve, hanem általánossá vált bennük a szexuális éhség kínzó démona, és rávetik magukat a konszolidáltan kinéző hölgyre ugyanúgy, mint a kihívóbban öltözöttre. Az esetek többsége (munkahelyi zaklatás, szórakozóhelyeken történő esetek stb.) mögött az áll legtöbbször, hogy mind a két fél valamilyen szintű romlottságot képvisel, és az áldozattá váló nő is gerjeszti ezeket a bűnös vágyakat a férfiban, akár tudatosan, akár tudattalanul, a modern feminista propagandát észrevétlenül magáénak tudva és képviselve.
Megdöbbentő jelenség, hogy az iszlámtól és bevándorlástól féltik a női jogokat, mondván, hogy egy szabad Európában a nők viselhetnek miniszoknyát és kihívó ruházatot. Hát egy ateista, hedonista “Európában” valóban bárki csinálhat bármit, de egy keresztény konzervatív társadalomban sem mutogathatja a nő önmagát a férfiaknak. Hozzáteszem, hogy egyik vallásban sem megengedett a meztelenkedés, a nők bájainak korlátlan mutogatása, és persze a férfiaknak sem megengedett a nőkkel való erőszakoskodás. A szexuális zaklatás annyiban vallási kérdés, hogy csak az ateista, vallásellenes társadalmakban van ennek tere mind a két nem erkölcsi züllésének okán. Egy jól működő, bármilyen vallásos országban a kérdést “megelőzik” azáltal, hogy a vallási előírásokat követik és számon kérik. A még több “szabadság” nem lehet válasz semmire, pláne nem erre a problémára.
Fontos lenne a nőknek és a férfiaknak is visszatérniük az eredeti minőségükhöz. A valódi férfiaknak tisztelniük kell a valódi nőket. Egy önmagára valamit is adó férfi nem nézheti prédának a nőket, még a legalacsonyabb színvonalúakat sem. A kurtizánnak öltözött egyedeket inkább sajnálniuk kellene, mint visszaélni a helyzettel. A nőknek valódi nőiességükön kellene dolgozniuk, a valódi kapcsolatokat keresve, nem a testüket mutogatva kacérkodniuk a világgal. A normális hozzáállás egyre inkább kiveszőben van és a világ folyamatait tekintve ez csak rosszabbodni fog. Mindinkább ez a folyamat fog dominálni, ameddig Csernus Imrék, Almássy Kittik és Pál Feri showmanek rész- és féligazságokkal hakniznak, adják elő a felszínes, sokszor tévelygő eszméiket abszolút igazságnak és tartják további szellemi rabságban a náluk menedéket keresőket. A szellemi úton járóknak a valódi forrásokból kell merítkezniük és a valódi Hagyományból kell építkezniük.
“A nő férfival szembeni alsóbbrendűségének, egyenlőségének vagy fensőbbrendűségének gyakran vitatott problémája tulajdonképpen álprobléma. A kérdés valójában azért értelmetlen, mert előfeltételezi, hogy a férfi és a nő egymással összemérhetők. Ha minden művi, felszínes és mesterkélt előítéletet félreteszünk, azt kell látnunk, hogy olyan jellegű különbség van a platóni értelemben vett férfi- és nőidea között, hogy azokat lehetetlen egymással összemérni. Ugyanúgy értelmetlen feltenni a kérdést, hogy a nő magasabb vagy alacsonyabb rendű-e a férfinál, mint azon töprengeni, hogy a víz magasabb vagy alacsonyabb rendű-e a tűznél. Az egyik nem számára mintául szolgáló mértékről tehát nem az ellenkező nem, hanem kizárólag saját nemének „ideája” gondoskodhat. Másképpen megfogalmazva, az egyetlen dolog, amit egy adott nő magas- vagy alacsonyrendűségének megállapítása kapcsán tehetünk az, hogy lénye alapján a tiszta, abszolút nőhöz, a női nem saját mintaképéhez viszonyítjuk; akárcsak a férfi esetében, ahol hasonló értelemben kell eljárnunk. Éppen ezért a modern nő jogkövetelései abból a tévedésen alapuló kisebbségi komplexusból erednek, amely szerint a nő a férfinál alacsonyabb rendű lenne. Még egyszer ismételjük meg, az egyetlen minőségi mérce az, hogy valaki milyen mértékben képes saját természetét megvalósítani. Ily módon magától értetődik, hogy a tökéletesen nőies nő magasabb rendű, mint a férfiatlan férfi.” (Julius Evola: A szexus metafizikája I.11.)
(Barcsa-Turner Gábor – Egy harcos gondolatai – SZKR)