csütörtök, január 15, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Zagyva: Miért trollkodtam Gulyás videójában? – VIDEÓ

Miért szerepel Zagyva György Gyula egy liberális megmondóember videójában, ahol a szabad és demokratikus választásokért emelik fel hangjukat a szereplők? Elmondja Ő maga.

 

A liberális körök egyik megmondóembere Gulyás Márton készített egy videót, amiben arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy igazságtalan a jelenlegi választási rendszer. Valószínűleg úgy gondolta, hogy bombaként fog szólni a médiában, ha olyan személyeket szólaltat meg a videóban, akik egyébként soha nem állnának szóba egymással. A terve be is jött, hiszen felrobbantotta a közösségi médiát a videóval, de úgy tűnik, hogy az egyik meghívott személy Zagyva György Gyula beletett a történetbe egy további csavart. A Hír-tv élő adásában mondta el, hogy mi volt szereplésének oka és célja.

Sajnos azoknak, akik nem foglalkoznak a politikai korrektség szűkös határaival nem jut sok felület a mainstream sajtóban, de még a közösségi médiában is csak nehézkesen. A legnagyobb közösségi oldal például éppen ma törölte a Szent Korona Rádió Facebook oldalát is, de Zagyva György Gyula sem maradt ki a szórásból, ugyanis eltűnt oldaláról a felhívás, melyet a HVIM vezetősége tett közzé az idei deviáns felvonulás kapcsán.

Zagyva György Gyulát telefonon érte utol szerkesztőségünk a mai nap folyamán, és megerősítette azt a kijelentését, melyet a Hír-tv-nek is mondott, mely szerint, aki azt gondolta, hogy liberális lett annak érdemes lenne kivárni az események végét. Azért szerepelt Gulyás videójában, mert tudta, hogy erre mindenki felkapja a fejét és utána át lehet vinni a komolyabb és tisztázottabb üzenetet: “A Fidesz választási rendszere valóban igazságtalan, és alapjaiban rossz. Diktatúrának gyenge, de demokráciának sem nevezhetjük, mert akkor el kéne törölni az 5%-os bejutási küszöböt, hogy azok a néprétegek is parlamenti képviselethez juthassanak, akik kisebb, rétegpártokra adják szavazatukat.” – mondta Zagyva.

Rákérdeztünk arra is, hogy mi a véleménye arról, hogy többek közt Varga B. Tamás azzal élcelődött, hogy Soros szekerét tolva állt össze liberálisokkal, mire Zagyva a tőle megszokott formabontó stílusban adott választ: “Érdekes ezt egy olyan személytől olvasni, aki hosszú évekig prostiként bocsátotta áruba képességeit az egyik nagy kereskedelmi csatornánál, ahonnan nem kilépett, mert ráébredt, hogy addig mit művelt, hanem kirúgták. Ezek után alakult ki köztünk munkakapcsolat, de hosszútávon nem volt fenntartható, mert egymást érték a feminim hisztériái és pénzéhsége, amit még Soros is nehezen tudna csillapítani, így végül elváltak útjaink. Mindenkinek üzenem egyébként, hogy egyrészt nem lettem liberális, de ami ennél is fontosabb, hogy mások véleménye által sem vagyok mozgatott. Vajon ezt minden kritikusom el tudja mondani magáról?”

(Hír tv – Cs. I., SZKR)

Legfrissebb

Erősödik a cenzúra és a digitális diktatúra az Egyesült Királyságban

Betiltanák Nagy-Britanniában az X-et, közben a kémállam beleköltözött a...

Trump szerint a MAGA mozgalomban nincs helye antiszemita nézeteknek

Donald Trump nemrég egy interjúban kijelentette, hogy szerinte sem...

A hó és a fagy sem állította meg a Hatvannégy Vármegyét az antifa terroristákkal szembeni kiállásban

2026. január 14-én folytatódott Simeon Ravi Trux, a magyarverő...

A strasbourgi bírósághoz fordult az illegális Pécs Pride főszervezője

Az idei, illegális Pécs Pride után eljárás indult a...

Kategóriák

Erősödik a cenzúra és a digitális diktatúra az Egyesült Királyságban

Betiltanák Nagy-Britanniában az X-et, közben a kémállam beleköltözött a...

Trump szerint a MAGA mozgalomban nincs helye antiszemita nézeteknek

Donald Trump nemrég egy interjúban kijelentette, hogy szerinte sem...

A strasbourgi bírósághoz fordult az illegális Pécs Pride főszervezője

Az idei, illegális Pécs Pride után eljárás indult a...

Mesterlövész lőtte le a Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front korábbi vezetőjét

Agyonlőtték Alain Orsonit, a korzikai szeparatisták volt vezetőjét Vero...

Küszöbön az Amerika-Irán háború?

Miközben kétségtelen, hogy az iráni tüntetések egyre szélsőségesebbé válása...

Trump mesterterve? 25%-os büntetővámot szab ki mindenkire, aki Iránnal üzletel

Az Iránban hetek óta tartó tüntetéssorozat mögött egyértelműen bizonyíthatóan...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55