Amikor klaviatúrát ragadtam, az volt az első gondolatom, hogy kísérletet tegyek arra, hogy Kovács Gergelynek és kétfarkú kutyáinak körülírjam az identitástudat fogalmát, de néhány bekezdés legépelése után elvetettem ezt az irányt, mert olyan világnézeti űr tátong köztünk, hogy a párbeszédnek semmi értelme nem lenne. Amikor én megpillantok egy rovásírásos helységnévtáblát, az jut eszembe, hogy az őseim ezer évvel ezelőtt is kultúrateremtő nép voltak, neki pedig az, hogy „tök értelmetlen hülyeség” kitenni egy ilyen táblát.
A Kétfarkú Kutya Párt önmagát viccpártként definiálja, aminek az lenne a célja, hogy görbe tükröt mutasson a pártpolitika számára és lássuk be, azon a színvonalon, ahol jelen pillanatban áll a hazai, de úgy általában az európai politikai közélet, lenne is feladatuk bőven. Azonban ők az utóbbi időben egyértelműen a liberális politizálás mellett törtek lándzsát.
Nemrég komoly felháborodást keltett, hogy Nagy-Magyarország térképe lett gúny tárgya, most pedig azzal sikerült bekerülniük a híradásokba, hogy Érd rovásírásos helységnévtábláját „szia” feliratra cserélték. A provokatív akcióval arra kívántak rámutatni, hogy nincs értelme ilyen táblákat kihelyezni, hiszen az érdi cserét is másfél hónap után fedezték fel. Kovács Gergely, a párt elnöke egy kereskedelmi televíziónak azt nyilatkozta, hogy „őket nem zavarja a rovásírás”, de a Facebook oldalukra már úgy tették ki a hírt, hogy a rovásírásos táblák kihelyezése „hülyeség”, továbbá „tök értelmetlen”.
Amikor klaviatúrát ragadtam, az volt az első gondolatom, hogy kísérletet tegyek arra, hogy Kovács Gergelynek és kétfarkú kutyáinak körülírjam az identitástudat fogalmát, de néhány bekezdés legépelése után elvetettem ezt az irányt, mert olyan világnézeti űr tátong köztünk, hogy a párbeszédnek semmi értelme nem lenne. Amikor én megpillantok egy rovásírásos helységnévtáblát, az jut eszembe, hogy az őseim ezer évvel ezelőtt is kultúrateremtő nép voltak, neki pedig az, hogy „tök értelmetlen hülyeség” kitenni egy ilyen táblát.
A Kovács Gergely féle emberek azok, akik úgy kiáltják világba a sokszínűség jelszavát, hogy a színek organikus elrendezése helyett, minden létező szabályt lebontva és felrúgva egy ocsmány foltot akarnak kreálni. A kulturális örökség eltörlése része ennek a folyamatnak. Ha nincsenek olyan kapaszkodói az embernek, mint amilyen a rovásírás, akkor sokkal könnyebb egy zavaros, bármilyen irányba és bármilyen mértékben, akármikor módosítható „identitástudattal” felruházni.
Ezek a típusú emberek azt is képtelenek felfogni, hogy a tábláknak akkor is lenne létjogosultsága, ha csak az az egyetlen ember tudná alkalmazni a rovást, aki a táblákat készíti. Természetesen az lenne a legideálisabb, ha a magyar társadalmat jóval nagyobb százalékban érdekelné ősi örökségünk művelése, de itt nem ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy a táblákon keresztül azt üzenjük a világnak, hogy a magyarság olyan kulturális örökséggel rendelkezik, ami nem 2017-ben jött létre egy bel-pesti romkocsmában, hanem évezredes múltra tekint vissza.
A fent leírtakból következik, hogy azon nacionalista körök, akik büszkék erre az örökségre, lehetőséggel rendelkeznek, hogy a jelen küzdelmeiben ősi talapzatra helyezkedjenek. Kassai Lajos zseniális megfogalmazása szerint „Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek.” És itt megint az identitástudatnál tartunk, ami nem abban merül ki, hogy az ember ténylegesen tudja-e alkalmazni a rovásírást, avagy nem, hanem abban, hogy az ilyen és ehhez hasonló kulturális örökségeink által közvetített történelem-feletti üzeneteket le tudjuk-e fordítani úgy, hogy a jelenben is aktualitással bírjanak.
Kovács Gergely és a Kétfarkú Kutya Párt kor-tünetek. Ők csak azért képesek ilyen tevékenységet kifejteni, mert a társadalom túlnyomó többsége elvesztette az érzékenységét a lényeges kérdések irányába. Nekünk, nacionalistáknak ismernünk kell saját határainkat és látnunk kell, hogy a társadalom helyes irányba tereléséhez nem állnak rendelkezésre eszközök, ahhoz viszont igen, hogy egy szervezet immunrendszeréhez hasonlatos módon reagáljunk, ha támadást érzékelünk. A reakciónak pedig olyannak kell lennie, amely őseink örökségén alapszik, de összhangban van a jelen kihívásaival, mind kulturális, mind fizikai értelemben.
Incze Béla, HVIM alelnök
(Pest megyei HVIM – Mi Magunk – SZKR)