Folytatódik a kolozsvári zászló-ügy

jegyzokonyvmarc15

Soós Sándornak, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnökének március 23-án kézbesítették azt a március 15-én kiállított jegyzőkönyvet, mely szerint a Néppárt Kolozs megyei elnöke az ünnepi felvonuláson megsértette az 1991/60-as törvény 26. cikkely első bekezdésének f. pontját, amikor a szervezők felszólítása ellenére sem hagyta el a rendezvény helyszínét. Mindezek értelmében a politikust 500 lejes bírsággal sújtották.

A jegyzőkönyv név szerint említi Czirmay Zoltánt, a kolozsvári RMDSZ ügyvezető elnökét, mint feljelentő, ugyanakkor meg sem említi az Erdély-zászlót, mint kifogásolt jelképet.

Mint ismeretes, március 17-én a Néppárt és az RMDSZ Kolozs megyei elnökei közösen juttatták el petíciójukat a román belügyminiszterhez, magyarázatot kérve a csendőrség intézkedésére és az Erdély-zászló üldözésének jogalapjára.

A Néppárt Kolozs megyei szervezete nem kételkedik abban, hogy a csendőrség akarattal szított feszültséget a szervezők és a résztvevők között. Épp ezért a szervezet a kiállított jegyzőkönyvek elleni fellebbezést követően a csendőrséget is törvényszékre adja az alkotmányos jogok megsértése miatt. Ugyanakkor a Néppárt Kolozs megyei szervezete elvárja a március 15-i rendezvény szervezését bejelentő RMDSZ-től, hogy konkrétumokkal bizonyítsa igazát, vagyis:

1. Mutassák be a március 14-én a csendőrséggel tartott egyeztető gyűlés jegyzőkönyvét, amelyben a csendőrség felszólítja az RMDSZ-t az Erdély-zászló használatának tiltására.

2. Mutassák be a március 15-e után leadott tiltakozását a csendőrség felé, amelyben a csendőrséget hazugsággal vádolják.
Adják törvényszékre a csendőrséget, amiért megsértették a résztvevő ünneplők jogait.

3. Kérjenek nyilvánosan bocsánatot a kolozsvári magyarságtól, amiért szervezési mulasztások miatt nem megfelelő keretek között zajlott le nemzeti ünnepünk.

Soós Sándor hangsúlyozta: a Néppárt megyei szervezete bízik abban, hogy mihamarabb mindenki számára világossá válik, mi is történt március 15-én Kolozsváron.

(Neppart.eu nyomán Székelyföld Nem Románia – Szent Korona Rádió)

1175 Total Views 3 Views Today