Egy harcos gondolatai: a Magyar Ellenállás erődrendszere

Templar

Bezárkózni egy „erődbe”, vagy csak és kizárólag a külvilág elismerését hajszolni, megspórolni az időt az egyének minőségbeli emelésén, a belső kohézión, vagy éppen a bajtársi szellem kialakításán? Ez a bizonyos „erőd” viszont magában hordozza az elszigetelődés veszélyét éppúgy, mint a céltalanná és kényelmessé válás lehetőségét is… 

A külvilághoz való viszonyunk kérdése felmerülhet az egyén, de egy szervezet esetében is. Főleg ezen korban válik égetővé a probléma, amikor azt tapasztaljuk, hogy a közhangulat a baloldali gondolatoknak kedvez és népszerűvé szinte csak és kizárólag populista hozzáállással lehet válni. Az igazi jobboldaliságot mintha üldöznék, de minimum ignorálják. Ezen nincs is mit csodálkoznunk, mert társadalmunkat tudatosan úgy rendezték be, hogy a pártpolitikáé legyen a főszerep, az határozza meg a közbeszédet, az bírjon csak tematizációs erővel. Viszont a pártpolitikába szinte lehetetlen értékeket vinni, hiszen „csak az lehet népszerű, amely egyesek hiúságának tömjénez” (Gr. Dessewffy Aurél). Mondhatnánk, hogy a mennyiség uralma a minőség felett teljessé vált.

Én a magam a saját, de főleg a HVIM stratégiájáról szeretnék szólni ezen írásomban, egy szimbolikával élve, a végvárrendszerbe képzelvén magunkat. A pártokrácia kérdését külön nem boncolgatom, hanem egy nagyobb rátekintést kívánok adni a Mozgalmunk stratégiai elképzeléséről, hogyan is képzelem el a megerősödésünket. A pártokhoz való viszonyunk úgy jelenik meg az elképzeléseinkben, hogy mi eleve a pártpolitikán kívül képzeljük el magunkat, nem elvetve azt, hogy egyes pártokkal szövetségi viszonyt, együttműködést tartsunk fent (akár szakmailag, akár személyi átfedéseken keresztül), mint ahogy más szervezetekkel is. Leszögezem azt is, hogy egy idealizált képet festek le, mert hiszek a kimondott szó erejében. Ha nincs is jelenleg úgy, ahogy lefestem, akkor is vallom, hogy azon kell dolgoznunk, hogy így legyen.IMG_1403_

A várépítés gondolata rendjén is van,  de mint mindent, ezt is lehet jól és rosszul is csinálni. Azt is vegyük figyelembe, hogy vannak különböző utak, amiknek bár lehet azonos a céljuk, azonos talapzatról indulhatnak, de formailag eltérőek lehetnek. Ezeket a formákat minden esetben össze kell tartani, egymással minimum szolidárisnak kell lenniük, mégha az együttműködés nem is minden forma között létezhez.

Vegyük az összefegyvernemi hadviselést – mielőtt a 17. század végvári rendszerébe kalandoznánk! Tragédia lenne, ha a harckocsizók ellenségként tekintenének mondjuk a hídépítő műszakiakra, mert azok nem harcolnak az ellenséggel ténylegesen… Viszont együttműködés a vadászrepülők és a hídépítő utászok között szinte nincs is, így a kommunikáció is minimális, de mégsem ölik egymást, mert tudják, hogy a másik is fontos eleme a harc megvívásának. Így képzelem el én is a különböző szervezetek, mozgalmak és akár pártok viszonyait a hazafias, jobboldali táboron belül. Vannak szervezetek, amik együttműködnek, mert közel azonos formát képviselnek, és vannak, amelyek kevésbé kommunikálnak, mert eltérő a forma, de mégis egymás segítségére sietnek, ha a helyzet úgy kívánja.

A HVIM valóban egy erőd, ami a valódi jobboldali radikalitás talaján állva tiszta forrásként tud szolgálni, egy hídfőként a nemzetmentő küldetésünkhöz. Ez az erőd egyben egy kiképző központ is, hiszen számtalan fiatal nálunk nevelkedett, aki már lehet más fronton van felnőtt fejjel, de hogy az életében kitörölhetetlenül nyomott hagyott a vármegyés szellemiség, az biztos.

Ami nem mindegy, hogy az erődünket milyen hadműveleti irányba helyezzük el – és most képzeljük innentől magunkat a végvárak korába és rendszerébe. Úgy is működtethetünk egy várat, hogy messze az ellenséges csapásoktól építjük fel, nyugodtan éljük a hátországban az életünket (míg el nem ér oda a front), minimum kellemetlenek leszünk a környezetünknek és csak ellustulunk a magunk világában mindenféle inspiráció nélkül. Ez egy felesleges erődépítés. A mi erődünket egy harcrendszer részévé kell tenni! Csak ilyen erődben van értelme szolgálni, hiszen az ütközetek elől elmenekülni gyávaság lenne.

Az erődünknek minimum a közvetlen környezetével kell kapcsolatot tartani, hiszen a környező települések és földek, amik ellátják nemcsak élelemmel, hanem utánpótlással (új jelentkezők ésatöbbi) és információval is. A védelmi rendszer pedig úgy összefüggő és teljes, ha a várak (szervezetek) között élő kapcsolat áll fent, és a várak kapitányai időnként egyeztetnek.

Felmerül a kérdés, hogy mi legyen azokkal az erőségekkel, amik átállnak az ellenséghez, vagy engedményeket tesznek feléjük, illetve információkat szolgáltatnak ki más erődökről, esetlegesen hagyják pusztulni a szomszédos erősségeket, csak hogy nekik ne legyen bántódásuk… Természetesen egy normális világban az árulókat karóbahúzzák, az áruló erődöket a földdel teszik egyenlővé.

Az erődítések a védelemben megkerülhetetlenek. A diadal lehetősége pedig minden esetben jelen van. Akár egy visszavert ostrom (Nándorfehérvár, Eger stb…), akár egy hősies kitörés és önfeláldozás (Szigetvár, Budapest 1945) megadja a dicsőséget. A győzelem mind a két esetben a védőké. A magyar katonai hagyomány, a harcos géniuszunk nem ismeri a megadás, átállás kultuszát.

Egyet azonban látnunk kell: pusztán erődrendszert fenntartva még nem győzte le senki sem az ellenséget. Passzív védelemmel nem lehet térdre kényszeríteni az ellenséget. Csak belső életet élve, csak a közösségre összpontosítva még nem lehet megmenteni a nemzetünket, viszont az is igaz, hogy ez elengedhetetlen feltétele bármilyen más akciónak. Rugalmas harcmodort alkalmazva az erősségeink lehetnek portyázások bázisai, amivel igencsak tudunk kellemetlenséget okozni. A külvilágban zajló harcot megelőzi mindig a benső küzdelem, a tisztázás, a kiképzés, azaz a sereg egybekovácsolása, először egyéni, majd csapatszinten. Egy-egy akció után pedig visszatérhetünk nyugodtan a várainkba újabb hadmozdulatokat előkészíteni.

Azt se vessük el – és ebben Mozgalmunk élen jár-, hogy az “anyaerőd” megerősödésével mindig tudtunk újabb és újabb erődítéseket, kastélyokat, várakat létrehozni. Ezek lennének az intézményeink, mint például a Szent Korona Rádió, a Farkasok, a Magyar Szigetek, a Gyerektáborok és még számos, a HVIM-hez köthető projekt. Ezek mindegyike képviseli az eredeti szellemiséget, erős szövetségben és összeköttetésben van a főerőddel, de mégis él egyfajta saját “életet”. Akkor szerencsés ez a bővülés, ha újabb és újabb területeket hódít meg azáltal, hogy újabb formákban jelenik meg. Vigyázni kell természetesen a megfelelő ritmusra és ütemre, mert a szűkös erőforrások nem okozhatják a már meglévő erődök elgyengülését, esetlegesen elhalását. Nem történhet meg, hogy egyes új erőd a régi “főerőd” kárára jöjjön létre (ami, ha sikeresen hódítottunk meg területeket, sokkal inkább egy háttérországot képez).

Ez a fajta terjeszkedés törvényszerű is, hiszen a “főerőd” egy idő után szűkössé válhat, a várkapitány mellett új kapitányok nőnek fel ambíciózus tervekkel. A kihívást és a harc új fajtáját keresőket szervezetten új erődbe kell szervezni. Ez igen üdvös útja a győzelemnek, feltéve, ha a zászlóhoz hű marad az újonnan létrehozott seregtest is, és ők is büszkén kitűzik az újonnan létrejött vár fokára. Mondhatnánk, hogy nem kell a zászlót továbbvinniük, mert az a lényeg, hogy mit képviselnek. De kérdem én, hogy mit képvisel az, aki a saját hovatartozását nem vállalja fel? Aki kicsiben hű, az nagyban is hű, aki kicsiben hűtlen, az nagyban is hűtlen.

HVIM_zaszlo (6)

Előfordulhat természetesen olyan is, hogy egyes erődökre már nincsen szükség, mert azon a területen sikert értünk el, mert ki lett váltva más erősséggel az adott vár. Ilyen okból szűnt meg például a régi Magyar Sziget. Betöltötte történelmi küldetését. Sajnos olyanra is van példa, hogy erőforrás hiányában kell feladni egy-egy kiszögellést (pl. Magyar Jelen, vagy a hírportál formájában az SZKR), de az ésszerűsítés végső soron csak erősíti a védelmet. Arra kell vigyázni, hogy ne következzen be negatív spirál és dominószerűen ne dőljön össze a rendszer. Ha az “anyaerőd” erős, és képes tartalékokat képezni, akkor mindig megmarad a megújulás lehetősége. Mozgalmunk eleve úgy épült fel, hogy a kemény mag létrehozott intézményeket, különböző szárnyakat, amiket hol megerősített, hol visszább bontott, de visszatekintve kijelenthetjük, hogy az erősödés és szilárdulás folyamatos, mégha ez nem is mindig az erődök számában, mint inkább azok felszereltségében, a kiképzett vezetőkben, a képzett legénységben és a szellemiség tekintetében mutatkozik meg.

Mozgalmunk csak úgy tudja betölteni történelmi küldetését, ha mindig alkalmazkodik az aktuális hadihelyzethez, mindig korszerűsíti a saját védelmi és támadási rendszereit, ha képes toborozni és kiképezni, ha vezetőinek nemcsak száma, hanem minősége is gyarapszik. Nem utolsó sorban a jobboldali szellemiségét nem adja fel semmi áron!

Végezetül néhány alapelvet tisztázzunk! Soha nem állunk át, nem adjuk meg magunkat. Az árulóinkat négyfelé szabdaljuk és az erőd négy szegletére kitűzzük. Más erődök árulóit nem fogadjuk be, ők se fogadják be a mieinket! Baráti, szövetségesi erődöket nem támadunk meg, a közös ellenséggel szemben segítségükre sietünk – ezt várjuk el viszont is. Más erődök életébe, szervezési alapelveibe, személyzeti kérdéseibe nem szólunk bele, ők is tartsák tiszteletben a mi belső életünket. Ha valamelyik új sereg rossz helyen építkezik, ellenségeskedést szít, más területét zabrálja, azzal szóba nem állunk, ha minket, vagy szövetségesünket támadja, eltiporja őket nehézlovasságunk. Portyázni, kalandokba bocsátkozni, hadat viselni csak a várkapitány engedélyével lehet. Az erődért, a zászlóért és nem utolsó sorban egymásért az életünket áldozzuk. Így élünk mi Isten segedelmével, a vármegye erődrendszerében, a magyar ellenállást építve. Fel a győzelemre!

HVIM_logo2

(Barcsa-Turner Gábor – Egy harcos gondolatai – Szent Korona Rádió)

2533 Total Views 1 Views Today