A Kitörés hőseinek nyomában

Mozgalmunknak évek óta jól megszokott gyakorlata, hogy az összes Kitörés emléktúrán képviseltetjük magunkat. Idén a sort a Budai Kitörés Emléktúra nyitotta meg.

Szervezetünk a legmagasabb szinteken képviseltette magát, hiszen Toroczkai László alapító és Incze Béla alelnök is jelen volt a rendezvényen, de több a hazafias közegben ismert aktivista és zenész is jelen volt, ahogy számos szervezet delegációja is.

Ezúttal kivételesen nem írunk önálló beszámolót a túráról, inkább változtatás nélkül közöljük le Petrovszki György rendező összefoglalóját, melyért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani. Csak annyi hozzáfűzni valónk van 2017 február 4. és 5. történetéhez, hogy az idei túra volt az, amelyik valóban alkalmas volt arra, hogy átélhessük a kitörő hősök megpróbáltatásait, még ha csak “szolidabb” kiadásban is. A bajtársiasság fogalma hangzatos közhelyből véresen komoly valósággá változik, amikor a természet bebizonyítja, hogy erősebb az embernél, és elzárja a hegyről levezető utakat. Mi nem a vörös hadsereggel néztünk farkasszemet, de kaptunk egy kis ízelítőt abból, amit átélhettek azok, akik előtt tisztelegni kívánunk. Fizikailag és mentálisan is megterhelő volt ez a 22 óra és körülbelül 45 kilométer, de mindannyian hálásak lehetünk érte, hiszen pont az volt a célunk, hogy hős elődeink nyomába lépjünk, hát sikerült…

1486372063830

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevében ezúton szeretnénk köszönetet mondani mind Alkay Zsolt (Kalóz) mind Huszár Péter szervezőknek és rendezői csapatuknak. Jövőre találkozunk!

2017 február 4.
Kezdetét veszi a 13. Kitörés túrám. Az előző évektől eltérően eléggé korán /reggel 10-kor/ és a vártól igen messze Pesthidegkútról indul a menet. A nagyobb reklámnak és szervezésnek köszönhetően 213 fő jelentkezik, hogy elindul a kis kb. 14km-es és a nagy 50km-es távra.
1486372705222
148637709487520170204_101821
Azonban a magas létszám hátrányai már rögtön az első pontokon jelentkeznek ahol az egyszemélyes lejegesedett ösvényeken feltorlódnak az emberek. Az eleje panaszkodik, hogy meddig kell még várni, míg a vége azt hiszi pihenő van és ebédelni kezd. És így telik el 9 óra! Újra és újra feltorlódva egy-egy leszűkülő ösvénynél. Ezzel alap esetben nem is lenne probléma hisz ezt az elmúlt években már megszokhatták a “visszajáró kitörők”, akik tudják, hogy bár ez nem egy teljesítmény orientált menetelés, még is sokkal jobban igénybe veszi az embereket testileg és lelkileg is mint egy teljesítménytúra! Ennek oka a különböző képességű bajtársaidhoz való igazodás, és ezen társaid segítése. Ezt igyekeztünk is elmagyarázni minden túratársunknak, hogy legyenek türelmesek és érezzék át ezt a szellemiséget, hiszen 1945-ben is hasonlóképp nézhetett ki a dolog ahol a kifáradt elgyötört katonáknak több helyen még civileket és sebesülteket is kísérgetniük kellett akik a szovjet kegyetlenkedések elől menekültek.

14863724347301486372499341
20170204_151617
1486372657986
De végül is elértük Szépjuhásznét, ahol mindenkit meleg gulyás várt. Ez érezhetően javította a közhangulatot és 20.05-kor 70 fővel újult erővel indultunk a túra hosszabb 36km-es szakaszára. Jó ütemben haladtunk és már csak a kerítéseken való átkelések voltak komolyabb lassító tényezők. Az idő előrehaladtával viszont egyre sűrűsödő köd szállt az erdőre melynek következménye egy elnézett leágazás és plusz 5km beiktatása lett az útvonalunkba. Majd pedig éjfél után az eső is eleredt és egyre erősödött mely lényegesen gyorsította a meleg időben amúgy is rohamos tempóval olvadó hóréteg leáramlását a hegyekből. Mire kiértünk a Perbál előtti szántóföldekre addigra a táj gyakorlatilag egy zúgókkal, patakokkal és kisebb folyókkal szabdalt mocsárrá változott. Ekkor egyre többen kezdtek panaszkodni a szervezésre, hogy miért nem lehetett előző napokban megnézni a terepet, és ha ennyire járhatatlan akkor lemondani a túrát! Itt jegyezném meg egy túratársam hozzáfűznivalóját erre a kérdésre: “Én 2 napja jártam erre és ez a patak be volt fagyva és a pallóhidat sem kellett használni, gyakorlatilag át lehetett ugrani.” Aki Nem látta ezt a patakot jelen helyzetben annak elmondanám, hogy a hidacska nem látszott a vízben melynek mélysége a 2 métert is meghaladhatta a kiterjedése pedig helyenként 4-5m szélességre nyúlt igen erős áramlással.
Tehát az átkelés nem volt kivitelezhető. 800 méterre a Perbáli emlékműtől vissza kellett fordulnunk megint átkelve az előbb említett tájon. Térkép és GPS tanulmányozás után egy újabb lehetséges átkelési pont felé vettük az irányt, de pár száz méter megtétele után az előőrs jelentette, hogy az út eltűnik a mocsaras tájban és átkelőnek semmi nyoma. Így hát a teljes csapat vissza az erdőbe és Perbál helyett immáron Tinnye célponttal. De 2-3km megtétele után rájöttünk, hogy az adott útról balra a település felé lekanyarodni gyakorlatilag lehetetlen! Minden út legalább térdig vízben áll, az erdő hasonlóképp, így hát az egyetlen viszonylag járható és jelzett erdei kerékpáros úton, ahol két oldalt vízmosásokban zubogott a leáramló víz, és magán az úton is keresztbe-hosszába ugyancsak vízmások mosták bakancsaink, megindultunk az utolsó reményeink szerint elérhető település Piliscsaba irányába.
20170205_070304
Párokban derítettük fel a környező utakat és kerestük a csoportosan is járhatóakat, eközben pedig Novák Előd lelkesítette a fő csapat egyre inkább elcsüggedő tagjait. /Ezúton is szeretném megköszönni ténykedését a túra alatt, hogy amiben csak tudott segíteni igyekezett, és az összes többi bajtársnak akik biztatták társaikat./
Végül sikerült egy viszonylag járható utat találni és eljutni a csapattal /ekkorra 62 fő/ Piliscsabára ahol az előre megrendelt busz vette fel eme kitartó kis csapatot 22 óra menetelés/álldogálás után.
20170205_080307
Túravezetők és rendezők csapatának egy része.

Az elmúlt 13 kitörés túrámból csak 1 volt eddig amikor nem sikerült beérni valamekkora létszámmal a Mányi emlékműhöz /Akkor a Perbál előtti szántáson az erős hófúvás eltakarta az utakat ezért a földeken bukdácsolás eredménye jó pár bokaficam és rándulás illetve kiment térd lett miután Perbálon volt megtartva a záró megemlékezés./

Ezen a hétvégén pedig megtörtént a második ilyen alkalom. De összességében nem bánom az esetet! Egy rendkívül változatos és élménydús hétvégén vagyunk túl, ahol talán az eddigi legjobban átjött az érzés, hogy milyen is lehetett 1945-ben a kitörő csapatoknak, mikor az egyre jobban elcsigázódó és fáradó bajtársakat kellett lelkesíteni és járőrökkel kiutat keresni az egyre szűkülő bekerítésből /csak most az Oroszok helyét a víz vette át a történetben/.

Persze tanulság is mindig van:

– Így, hogy nem lehetett a víz miatt hamarabb kiszállni Perbálon /több mint 10fő már jelezte ilyen szándékát a patak előtt/ így ezen emberek is rájöttek, hogy az akarat és az elszántság mekkora erőt tud adni, és mennyi mindent le lehet győzni ha elég kitartóak vagyunk!

– A természetet sohasem szabad lebecsülni! Agyonszabályozott komfortos rendszerünket is, egyik napról a másikra el tudja mosni!

– Lehet nem ártana összebeszélni a helyi Turista Egyesülettel vagy lelkes magánszemélyekkel, hogy az évtizedes palló “híd” helyére valami egyszerűbb földfelszínre helyezett híd kerüljön! Hiszen nem egy teljesítmény túra halad át azon a ponton!

Végezetül pedig köszönöm mindenkinek a részvételt, hogy követtek minket árkon-patakon át, és ugyan a kitörés emlékművet nem sikerült elérnünk /ezért emlékszalagok nem kerültek kiosztásra/ de bízom benne, hogy mindenkiben így is maradandó jó emlék marad az idei Kitörés Emléktúra!

Jövőre találkozunk!

Petrovszki György

További képek a túráról (Sajnos az éjszaka készült képek minősége rendkívül gyenge lett a sötét, a köd és az eső miatt, így azokat nem tesszük közzé.)

20170204_110118

1486377146323 1486377191660 1486377232187
20170204_131032
16425945_1877357752483346_3879871955626853662_n
1486372612384
20170204_141410
1486377270397 1486377303499
20170204_144209
1486377337090 1486377411702

(Pest megyei HVIM – Mi Magunk – SZKR)