Legbátrabb Város Emléktúra – Idén is különbusz indul Budapestről

2017-ben a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom újra megemlékezik a hős balassagyarmati és környékbeli harcosokról, akik elég bátrak voltak, ahhoz, hogy a legdrágábbat az életüket adják hazájukért és szülőföldjükért. Ezzel a cselekedetükkel pedig kivívták Balassagyarmatnak a “Civitas Fortissima”, azaz a “Legbátrabb Város” címet.

A menetrend a korábbi évekhez hasonló lesz. Balassagyarmaton a vasútállomáson lesz gyülekező 8.30-kor, itt főhajtással tisztelegnek a vasútállomás menti harcokban hősi halált halt balassagyarmati vasutasok tiszteletére állított emléktábla előtt. Ezt követően különbuszokkal jutnak ki a túrázók az indulópontra, a magyarnándori vasútállomásra. A magyarnándori gyülekező időpontja 9.15.

15895215_1523246027705362_5389833380561451066_n

9.30 magasságában koszorúzás lesz a magyarnándori vasútállomáson annál az emléktáblánál, amely a Balassagyarmatot felszabadító honvédeink bevonulásának állít emléket. Erre nagy szeretettel várják a szervezők azon magyarnándori lakosokat is, akik a túrán nem tudnak részt venni, de meg akarnak emlékezni a település ezen dicső pillanatáról.

index7


Kövesd figyelemmel a HVIM tevékenységét a Facebookon is.


Ismét lehetőség lesz Budapestről is eljutni a rendezvényre szervezett különbusszal. Balassagyarmatról a túra résztvevői különbusszal tudnak kijutni Magyarnándorba.

1482322050471

 Ha a túrán nem tudsz részt venni de megemlékeznél őseinkről akkor csatlakozz a túrázókhoz Balassagyarmaton,
az I. Világháborús katonai temetőnél! A várható érkezés: 15.00-15.30.
15672718_225205411266617_8503520430616372474_nA januári Legbátrabb Város Emléktúra pedig egy nagyobb a Kárpát-medence több pontját magába foglaló kezdeményezés, és túrasorozat első állomása.
hadak-utjan-2

(Civitas Fortissima – HVIM – Mi Magunk – SZKR)