szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Gyermeklemez a Palmettától – Esztendőre vagy kettőre…

A Palmetta zenekar 2008-as megalakulása óta hatalmas utat járt be. A népzene és a magyar népi kultúra terjesztését küldetésüknek tekintik, melyhez most egy újabb eszközt találtak.

A Palmetta zenekar tudja, hogy nem egy üres közhely az a mondás, mely szerint “a gyermek a jövő záloga”, sőt azzal is tisztában vannak, hogy nem elég mennyiségi alapon sok gyermeket szülni, ha nem megfelelő a közeg, amiben felnőnek. Éppen ezért született meg a zenekar ötödik sorlemeze, mely kifejezetten a legifjabb generációt célozza meg Esztendőre vagy kettőre… címmel.

November 18. napján látott napvilágot a kiadvány, mellyel rögtön be is lopták magukat a célközönség szívébe.
15134721_1324797014217183_4140076961096076502_n

November 19-én pedig az első lemezbemutató koncertre is sor került Békéscsabán.
15094348_1325765484120336_6043509845481572016_nA képek a zenekar Facebook oldaláról származnak.

Kima Norbert a zenekar alapítója és vezetője nemrég a interjút adott a Békés TV-nek, melyből sok részlet kiderül az új kiadvány kapcsán:

A zenekar web-oldala arról tanúskodik, hogy komoly érdeklődés van a Palmetta különböző produkciói, így a gyermeklemez és az ahhoz kapcsolódó interaktív műsor iránt is.
15036591_1320507324646152_7436924697214201030_n

Portálunk külön ajánlja a fent felsoroltak közül a december 17-i, fővárosi koncertet, melynek a Vármegyések Gyerekkarácsonya ad otthont, ahol a Palmetta gyerekműsorán kívül egyéb kulturális programokra és kézműves foglalkozásokra is sor fog kerülni, de minden megjelent gyermek ajándékot is fog kapni a HVIM-től.
gyerekkaracsonyborito

Végezetül pedig egy kis kedvcsináló a lemezhez és koncertekhez:

(Underground – SZKR)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55