hétfő, március 16, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Betyársereg – HVIM Közlemény

A Betyársereg és a HVIM közös közleményt adott ki a bőnyi események kapcsán.


A Betyársereg és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) közös közlemény útján tudatja, hogy szervezeteink nem álltak kapcsolatban a Győrkös István által vezetett Magyar Nemzeti Arcvonallal (MNA). Tyirityán Zsolt a Betyársereg vezetője 1995 és 2000 közt volt tagja az MNA-nak, de akkor elhagyta a szervezetet és azóta semmilyen kapcsolat nem áll fenn közöttük. Az MNA-ban 2012-ben végbement szakadás után, mind a Betyársereg, mind a HVIM több alkalommal közösen vett részt rendezvényeken az újonnan létrejött szárnnyal.

Felszólítjuk a sajtó képviselőit, hogy ne közöljenek az olvasóik megtévesztésére alkalmas híreket. Amennyiben ez a tegnapi nap során megtörtént, tegyék közzé közleményünket.

A sajtó és az illetékes hatóságok felelőssége most hatalmas abban a tekintetben, hogy kerüljenek nyilvánosságra az ügy részletei, hiszen a rosszindulatú találgatásoknak, téves következtetések levonásának éppen az ad táptalajt, ha a felmerülő kérdések és ellentmondások nem kerülnek megválaszolásra és feloldásra.

A tegnapi tragikus esemény során elhunyt rendőr családjának és a testületnek őszinte részvétünket fejezzük ki.

(Betyársereg – HVIM Hírszolgálat)

Legfrissebb

Zelenszkijnek is kellemetlen lehetett az ukrán páncélautók szállítmánya

Újabb fordulat jöhet az ukrán páncélautók ügyében, ugyanis Mikola...

Válaszcsapás: Ez már a III. Világháború

Szövetségesi rendszerek közötti, több földrészre kiterjedő háborút vív az...

A Nílustól az Eufráteszig: „Nagy-Izrael” terve a Közel-Kelet bekebelezése

A "Nagy-Izrael" terv lassan, de biztosan átalakult "összeesküvés-elméletből" gyakorlattá....

Kategóriák

Zelenszkijnek is kellemetlen lehetett az ukrán páncélautók szállítmánya

Újabb fordulat jöhet az ukrán páncélautók ügyében, ugyanis Mikola...

Válaszcsapás: Ez már a III. Világháború

Szövetségesi rendszerek közötti, több földrészre kiterjedő háborút vív az...

A Nílustól az Eufráteszig: „Nagy-Izrael” terve a Közel-Kelet bekebelezése

A "Nagy-Izrael" terv lassan, de biztosan átalakult "összeesküvés-elméletből" gyakorlattá....

Ukrajna legitim célponttá vált Irán számára

Zelenszkij felajánlkozott, hogy az ukrán drónképességet rendelkezésre bocsátja Izraelnek...

Ráerőlteti a transzneműek többletjogait Bulgáriára az EU

Hiába a normalitáspárti bolgár hozzáállás a biológiai nemekről, ha...

Izrael mellé áll Magyarország a gázai népirtás miatt indított perben

Újabb országok csatlakoztak az ENSZ legfőbb bírósága előtt folyó,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55