szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ki a felelős? Hiányos orvosi ellenőrzés a migráns gyerekeknél

Míg eddig minden, a határon átlépő, kísérő nélküli kiskorú bevándorlót megfelelő egészségügyi vizsgálatnak vetettek alá, az utóbbi időben már több ízben is volt példa arra, hogy az ilyen ellenőrzéseket megpróbálták elhagyni az illetékes szakemberek.

Ez több dolog miatt is egészségügyi kockázattal jár, ezek a gyermekek például orvosi igazolás nélkül kerülhetnek az ellátásukat biztosító fóti gyermekintézetbe, ahol a kísérő nélküli kiskorúak integráltan élnek együtt, vagyis fertőzés vagy más betegség esetén nincs lehetőség elkülönítésre.

Az eddig bevett gyakorlat szerint a gyerekeket megfelelően megvizsgálták a határon, és tudatták, hogy közösségbe helyezhetők vagy sem. Akinél pedig indokolt volt a kórházi ellátás, nem a gyermekotthonba került, hanem a megfelelő egészségügyi központba.

A Magyar Idők portál több helyről is megpróbálta megtudni, mi az oka annak, hogy a rendőrség elhagyja ezeket a közösségre nézve nem veszélytelen vizsgálatokat.

A Bevándorlási és Állampolgári Hivatal, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem tartja magát illetékesnek, az Országos Rendőr-főkapitányság pedig azt válaszolta: a Magyarország területére illegálisan érkező migránsoknál kötelezően végrehajtandó orvosi vizsgálat nincs, de a rendőrségi eljárás minden fázisában biztosított az ellátás.

Kapcsolódó cikkeink:

Durva betegségeket hozhatnak a migránsok Európába

Vérhas és májbetegség Idomeninél-súlyos fertőzéseket hozhatnak a migránsok

(Weborvos-Idegen áradat-SZKR)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55