vasárnap, május 24, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Országos belső tábort tartott a HVIM

Tartalmas és mozgalmas hétvégén vannak túl a HVIM tagjai. A Trianon Felvonulás után, amelyen rengeteg hazafi vett részt megkezdődött az országos belső tábor. Ezen a belső rendezvényen képviselték maguk a Csonka-hon illetve a hátáron túli vármegyések, próbaidősök.

A helyszínt az esti órákban foglaltuk el. Az összetartást mint minden hasonló eseményt a Hiszekeggyel nyitottuk meg. Az este folyamán átadásra kerültek a Diploma Ferrumok. Ezt a Mozgalomban kiemelkedő, fáradhatatlanul végzett munkáért való elismerésért kapták meg a különböző tagszervezetek tagjai. Mindez fáklyák fényénél ezzel is kiemelve jelentőségét. A díj átadása mellett beszélgetés és az egyik, ha nem a legfontosabb események következett: az eskütétel. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ezután a próbaidős(ök) élete örökre megváltozik. Ezért jelentős ez a pont egy vármegyésnél. Hiszen az eskü során megfogadják, hogy a kijelölt útról soha nem térnek el.

DSCF1041

A második napot korán kezdődött. Első napirendi pontunk a régiók próbaidőseinek bemutatkozása volt, mely során megismerhettük újabb bajtársaink. Ezt követően a régiók vezetőinek beszámolóit hallgathattuk meg, ezzel is belelátva tevékenységeikbe, eddig elért eredményeikbe és kitűzött terveikbe.
WP_20160605_09_06_21_Pro

A nap fénypontja, legjobban várt eseménye a régiók közötti verseny volt. Idén összesen két versenyszámban mérhették össze tudásukat. Airsoft szituációs lövészet illetve földharc versenyszámban. A férfi tagjaink számára fontos a jó kondíció, így ezek a kihívások számukra testhezállóak voltak.

DSC_0789

DSCF1087
DSCF1121
Az utolsó pont a közgyűlés volt, melyen a Mozgalmat érintő kérdések, legfőképpen a székely hazafiakat érintő eddigi történések megbeszélése folyt.

A tábort délután hagytuk el. Az országos összetartás mindig fontos esemény, hiszen alkalom nyílik megismerni, találkozni azokkal a tagokkal, akikkel egy úton járunk és egy cél vezérel minket.

(HVIM – Mi Magunk, SZKR)

Legfrissebb

Magyarellenes feliratok jelentek meg Gúta több pontján

„STOP MAĎARIZÁCII” – vagyis „Állítsuk meg a magyarosítást” feliratok...

Bántalmazták, kínozták és megerőszakolták a gázai flottilla aktivistáit a zsidók

A Gázába humanitárius segélyt szállító aktivisták beszámolói szerint az...

Gigaper az USA-ban: hamis reklámozás és csalások miatt perlik a Metát

Ahogy korábban már portálunk is beszámolt róla, a Meta...

Kiszabadult a börtönből az ukrán kémbotrány főszereplője

Kiengedték a börtönből a kémkedéssel gyanúsított Holló Istvánt. A...

Kategóriák

Lannert Judittal egyeztetett az álcivil Amnesty International

Éppen csak felállt a Tisza-kormány, Lannert Judit már az...

Az úzvölgyi katonatemető mindig szúrja a románok szemét, ismét felvonultak a soviniszták

Ismét az úzvölgyi katonatemető területén  vonult fel a magyarellenes...

Kimutatható volt a lengyel beavatkozás a választási kampányban

Annak ellenére, hogy a választások előtt mindenki az orosz...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55