(Videó!) Felvétel egyenesen a harctérről – így lőnek ki egy ISIS katonát

18_ev

Brutális felvétel került elő egyenesen a harctérről, ahol az Iszlám Állam egyik menekülő katonáját hátulról találja el egyetlen lövés.

 

A felvételt a terrorista társa rögzítette, amint épp fegyverét próbálta újratölteni. A képsorok alapján a kilőtt katona tüdejét és szívét érhette a találat, ugyanis kevesebb mint félpercen belül elvérzett. Társa valószínűleg ezért sem igyekezett segíteni rajta, hiszen már a lövés pillanatában tisztában lehetett azzal, hogy a találat halálos kimenetelű volt.

Az Iszlám Államban egyébként meglepően sokan használnak sisakra, vagy fegyverekre rögzített kamerákat annak érdekében, hogy propagandafilmjeikben feltüntethessék hősiesnek mondott akcióikat. Azonban nagy a valószínűsége annak, hogy ebből a felvételből nem lett címlapsztori.

(Orientalista.hu-Idegen áradat-SZKR)

8493 Total Views 1 Views Today