Amerikai katonák Szíriában – a török külügyminiszter dühöng

Szárazföldi amerikai elitegységeket bevetésen most fotóztak le először Szíriában – A török külügyminiszter szerint, az amerikaiak viseljék az Iszlám Állam kitűzőit is.

 

 

 

Ismert, Rakka az Iszlám Állam központja Szíriában, a fotós egy szíriai faluban, alig hatvan kilométerre a központtól kapta lencsevégre az amerikai különleges erők egyenruháját viselő katonákat, akik közül azonban néhányan az YPG jelvényét viselték ruházatukon. A brit The Guardian az esettel kapcsolatban idézi a Pentagon szóvivőjét, aki nem kommentálta a képeket, és nem árult el részleteket a kommandósok bevetéséről, ám azt elismerte, hogy közös műveletek során bevett gyakorlat, hogy a katonák a partneregységek jelvényét is viselik.

A The New York Times cikke a képek kapcsán megjegyzi, hogy az Egyesült Államok korábban már elismerte, hogy mintegy kétszáz amerikaikommandós van bevetésen Szíriában kurd és arab egységekkel együttműködve, akikhez hamarosan további száz társuk csatlakozik majd. Az amerikai védelmi tárca azonban azt állítja, hogy nem látnak el harci feladatokat.

Ennek ellentmond, hogy egy kurd parancsnok azt mondta a fotósnak, hogy az amerikaiak egy ház tetejéről tüzelve rakétákkal semmisítettek meg egy robbanócsapdával felszerelt gépkocsit.

A Pentagon szerint a képen látható amerikai egységek csupán az önvédelmükhöz szükséges fegyverzetet viselik, ezek szerint ide sorolható az egyik teherautó platóján látható MK47-es 40 milliméteres gránátvető, valamint egy másikon látható M2-es géppuska is. A The New York Times cikke szerint az amerikai védelmi minisztérium azt állítja, a képeken látható katonák az Eufrátesz folyótól keletre tartózkodtak a felvétel idején, olyan területen, ahol kurd és arab erők is jelen vannak.


Ideje kitűzni az amerikai katonákra az Iszlám Állam kitűzőit

Elfogadhatatlan, hogy a terrorizmus elleni küzdelemben elkötelezett, Törökországgal szövetséges Egyesült Államok katonái a szíriai kurdok fegyveres erejének számító Népvédelmi Egységek (YPG) jelvényét tűzik egyenruhájukra az iraki Rakkánál zajló felszabadító hadművelet során – jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteken Antalyában egy sajtótájékoztatón.
A Hürriyet című török napilap csütörtökön hozta nyilvánosságra a felháborodást keltő felvételeket. Peter Cook, az amerikai védelmi minisztérium ( Pentagon) egyik szóvivője úgy kommentálta az esetet, hogy az amerikai katonák saját védelmük érdekében több helyen használják regionális erők mintáit.

Cavusoglu élesen reagált Cook kijelentésére: szerinte telefonon ugyanakkor azt mondják, hogy a szervezet nem megbízható, és Törökország oldalán állnak. “Javaslom az amerikaiaknak, hogy amikor majd máshová mennek, viseljék az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadistáinak, az an-Nuszra Front szélsőségeseinek vagy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatnak a felvarróit is. Afrikában pedig hordhatják a Boko Haram iszlamistáinak kitűzőit” – fűzte hozzá.

A külügyminiszter egyfelől kettős mércének, másrészt kétszínűségnek minősítette, hogy az Egyesült Államok Törökországgal ellentétben nem terrorszervezetnek, hanem hatékony szövetségesének tekinti a YPG-t az Iszlám Állam elleni harcban. Ankara szerint a YPG kapcsolatban áll a törökországi kurd kisebbség autonómiájáért 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK).

A tárcavezető korábban arra kérte az Egyesült Államokat, hogy szakítsa meg a kapcsolatot a YPG-vel, amelyet egyébiránt a “gyengeség jeleként” értékel. A Szíriai Demokratikus Erők (FDS) nevű kurd-arab fegyveres ernyőszervezet kedden indított hadműveletet Rakka északi részének Iszlám Államtól való felszabadítására, az offenzívát az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció is támogatja.

Törökország nem nézi jó szemmel a kurdok katonai sikereit Irakban és Szíriában, mert attól tart, hogy határai mentén egységes kurd nemzet jöhet létre, amely nemzetbiztonsági veszélyt jelenthet, különösen annak fényében, hogy délkeleti tartományaiban rengeteg kurd nemzetiségű lakos él.

(MTI-mno.hu-Idegen áradat-SZKR)