Sokan bizonyára értetlenül olvassák a címet, pedig igaz átvitt értelemben. Egy nemzet amely igaz hátrafelé is tudott lőni a lóháton és mindenhez alkalmazkodott, mára viszont a diktált és sugallt világ őrületeihez alkalmazkodva fordítva ül azon a bizonyos lovon. Gondolatok az elbutult társadalom hozzáállásáról.
Olyannyira elrugaszkodtunk a földtől, hogy csak repkedő emberek, vesztükbe vágtatásának patazaját hallom. Nézem, ahogyan olyan elvárásokat fogalmaznak meg, és olyan igényeket, amik nemhogy eszeveszett, légből kapott dolgok, de valami mátrixos beütéssel is rendelkeznek.
Amikor már a létfenntartás alaptörvényét sutba vágva, kergetik az élvezeti cikkek mézesmadzagját, majd mire elkezdik rágni felfelé magukat, rájönnek, hogy ezzel a saját farkukba harapnak…de nem érdekli a ma emberét, mert ostoba.
Nem a kályhától indul, hanem a szoba másik sarkából óbégat, hogy nincs meleg, majd okostelefonján rendel egy nagyobbat, amit hónapokig köhög ki, majd rájön abba is fát kell hasogatni, sok a munka vele. Ezután szidja a rendszert, meg úgy általában mindenkit, majd ”sz@r az egész” felkiáltással be sem gyújt, inkább fagyoskodik és várja hátha lesz olyan valaki, aki megcsinálja helyette. Persze addig jól megfázik és kiköhögi a tüdejét, majd jön a 22-es csapdája: gyógyszer is kellene, meg dolgozni is kellene, de fa sincs, meg gyógyszer sincs, pénz meg főleg.
Sebaj, keményet koppanva a falban, nem elgondolkodik, és kezd el máshogyan gondolkodni, nem…
Fogja magát, összeszedi újra maradék erejét, és még nagyobb erővel, újra nekimegy fejjel a falnak… hátha most sikerül.
Ahelyett hogy leülne és elgondolkozna, hogy a létfenntartás alapja, hogy ne fagyjon meg, tehát, egész évben apránként megveszi a fát, felhasogatja egy kellemesi augusztusi napsütésben, behordja és bekészíti, amivel edzene is, erősödik és pihenésként elmegy kályha után nézni. Szépen beüzemeli a nem legdrágábbat, majd megrakja és a kályha melegénél elgondolkodhat hogyan tovább. Megfázás és fagyoskodás nélkül.
Ebbe a gondolkodási mechanizmusba csak egy porszem került anno ami mára sziklává nőtt : Carpe’ diem!
Ezzel meg is érkeztünk az egyik rákfenéhez. Az élj a mának felkiáltás elferdítésével sikerült emberek millióit a lassú pusztulás útjára terelni. Ugyanis egy dolog megélni az adott nap szépségeit történéseit, de ettől még az előrelátást nem cserélhetjük vakságra. Vagyis megtehetjük de akkor hamar falba ütközünk ismét.
A létünk mindenkinél másképp nyer értelmet, de ha megkérdezné magától az ember reggelente, hogy tényleg azért születtem, hogy anyagi vágyakat kergessek, miközben testileg-lelkileg és szellemileg felőröl az ezért vállalt, vállalhatatlan anyagi, lelki és szellemi teher?
Ideje lenne rájönni, igaz hogy fordítva ülve a lovon nem csap a szemünkbe a szél, de egyre távolodunk valamitől, amit normális ésszerű emberi létnek hívunk, és egy nem is látott teljes bizonytalanságba vágtatunk.
(Balog László – Szent Korona Rádió)