vasárnap, április 12, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Norvégia felfüggesztené a Genfi Egyezményt

A norvég miniszterelnök kijelentette, hogy Norvégia felfüggeszti a Genfi Egyezményt ha összeomlik Svédország.

 

 

 

 

Erna Solberg elmondta, hogy amennyiben összeomlik a svéd társadalom akkor országa nem fog foglalkozni a nemzetközi joggal. Azonnal lezárják a határokat, egyetlen bevándorló sem lépheti át a svéd-norvég határt. “Bármire képesek vagyunk, hogy megvédjük az országot és a norvég népet” – mondta a miniszterasszony.

letöltés
Erna Solberg

 

Napokon belül a norvég parlament elé kerülhet a törvény melyben az áll, hogy Norvégia egyetlen bevándorlót sem fogad és a határ megvédése érdekében a hadsereget is be lehessen vetni.

“Meg kell hoznunk ezeket a döntéseket mert minden jel azt mutatja, hogy Svédország hamarosan összeomlik és akkor hozzánk próbálnak majd jönni a bevándorlók. Mivel mi vagyunk Európa legészakibb országa, tőlünk már nem tudnának hová menni” – fogalmazott Solberg.

 

(Idegen áradat – SZKR)

Legfrissebb

Fojtogatta, térdeltette, éveken át rendszeresen erőszakolta 8 éves nevelt lányát a pedofil “apa”

Nevelt lányát négy éven át rendszeresen megerőszakolta a pedofil...

Ukrajna szociális minisztere szerint 400 ezer ukrán fiatal utazott az EU-ba augusztus óta

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Ukrajna népessége a háború...

Még nagyobb befolyásra terveznek szert tenni az LMBTQP-lobbiszervezetek a választás után

A vészesen közeli április 12-i országgyűlési választás kapcsán elsősorban...

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Kategóriák

Fojtogatta, térdeltette, éveken át rendszeresen erőszakolta 8 éves nevelt lányát a pedofil “apa”

Nevelt lányát négy éven át rendszeresen megerőszakolta a pedofil...

Még nagyobb befolyásra terveznek szert tenni az LMBTQP-lobbiszervezetek a választás után

A vészesen közeli április 12-i országgyűlési választás kapcsán elsősorban...

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Gyergyószentmiklós és a lángoló putri története, avagy amikor a lakosság megunja a bűnözést

Nem mindenhol tűrik el, hogy néhány bűnöző család tönkretegye...

A románok új időpontot tűztek ki a nagyváradi magyar főapát kilakoltatására

Miután február végén a helyiek összefogásának nyomására elnapolták, most...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55