csütörtök, február 5, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A jogerős bírósági döntés a földmutyival szemben sem ér semmit

Újra lebuktatta magát az Orbán-kormány az állami tulajdonban lévő termőföld értékesítése kapcsán. Ugyanis az elpusztított Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság szétosztott, a haveroknak bérbe adott földjeit is árverésre bocsátják, sőt olyan cég is szerepel a bérlők listáján, amely esetében jogerős bírósági ítélet semmisítette meg a bérleti szerződést.

Amint arról korábban beszámoltunk, jogerős bírósági ítélet érvénytelenítette a Mező Vidék Bt. és az NFA között megkötött 28 hektárra vonatkozó földhaszonbérleti szerződést. Igaz, ez Kishantos szempontjából csak egy szimbolikus győzelem volt, hiszen a biogazdálkodás eredetileg 452 hektáron zajlott – jelenleg 9 hektár maradt meg a kishantosiak kezében; az állam 10 parcellán hirdette meg ezeket a rendkívül értékes földeket.

Fontos emlékeztetni, hogy az ítélettel a kishantosiak nem kapták vissza automatikusan ezt a termőföldrészt, arra a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) egy újabb pályázatot ír ki.
Vagy mégsem… Ugyanis az NFA árverési hirdetményében (Hantos 0157/1 – Szántó 27,2808 jelzéssel) 2033. október 31-ig érvényes szerződésként szerepel a Mező Vidék Bt-vel megkötött – és a bíróság által jogerősen megsemmisített – kontraktus.

Az NFA ezen törvénysértése azonban újabb lehetőséget biztosít arra, hogy mindenki számára egyértelművé váljon, hogy a közösségi földtulajdon mellett szóló összes érv hazugság.

Mint látható: Az említett 27 hektár esetében 2033. október 31-ig érvényes a haszonbérleti szerződés. Azaz, az árverésen győztes vásárló csak 2033. novemberében kezdheti meg a gazdálkodást a területen. Tehát 18 év múlva. Ugyanakkor láthatjuk, a kimásolt táblázatban azt is, hogy ez nem egyedi eset, hiszen – a kormány hazugságaival szemben – az eladásra szánt földterületek 80 százalékát legalább 20 évig érvényes bérleti szerződés terheli.

Ki vesz meg egy ilyen földet? Aki spekulál:
– vagy, mert 20 év múlva, a jelenlegi ár többszöröséért fogja azt eladni;
– vagy, mert tudja, hogy néhány év múlva a Fidesz törvényt fog módosítani, és miután Brüsszel elkaszálja a földforgalmi törvényt, ő tovább értékesíti az így megszerzett földet.

A másik fontos aláhúzandó tényező a kikiáltási ár, ez ugye esetünkben 43 millió 250 ezer forint.

Tehát innen indul a licit, ugyanakkor a valóban kedvezményes hitel felvételéhez 20 százalék önrész szükséges, tehát a Mező Vidék Bt által bérlet (sic!) földterület megvételéhez cirka 9 millió forintot kell a helyi gazdálkodónak letennie az asztalra.

Persze erősen kérdéses, hogy ennyi mozdítható pénzeszköze van-e ezeknek a gazdálkodóknak, félő, hogy inkább a strómanok fognak tarolni az árveréseken.

(Alfahír nyomán Jog Gyilkosai – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Narkó-terrorizmus, iszlám démonizálás, Grönland-mánia – Kiadták az új amerikai katonai stratégiát

Leonid Savin, orosz geopolitikus elemzi az új amerikai katonai...

Íme a jelen fiatalsága: Traumát okozott a honvédelmi órán levetített, kézigránátról szóló film a résztvevőkben

Amíg 60-70 évvel ezelőtt, dédapáink hasonló korukban fegyverrel védték...

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek közelebb állnak a cigarettához, mint a gyümölcshöz

A kutatók arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy az...

Kategóriák

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek közelebb állnak a cigarettához, mint a gyümölcshöz

A kutatók arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy az...

Mindössze 8 év fegyházra ítélték elsőfokon a budapesti Antifa-terrortámadások transznemű elkövetőjét

2026. február 4-én ítéletet hirdetett elsőfokon a Fővárosi Törvényszék...

Beférkőzött a cionizmus a magyar református egyházba

Előző cikkünkben pozitívan értékeltük a magyar református egyházak azon...

Gyerekei előtt kristályozott a drogos cigány nő, a nyolcéves fia pedig árulta

Egy somogy vármegyei drogos cigány nő rendszeresen a gyermekei...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55