„Akinek van hite, az soha nem téved el” – Kónya Dorka filmajánlója, a DuoGladiiban, a Bab’Azizról

A DuoGladii I. évfolyamában jelent meg Kónya Dorka ajánlója, melyben a Nacer Khemir által 2005-ben készített Bab’Aziz című mély szellemi tartalommal bíró filmről ír. Mindenkinek ajánljuk ezt a művet, ami jól bemutatja a valódi, tradicionális muszlimok hitét, melynek megismerése mindig fontos, kiváltképp most, az ismét fokozódó közel-keleti helyzet kapcsán.
Istenkáromlás és gazemberség – ez valójában a zsidó vallás

„Ily vallás, mely nemcsak nevetséges s Istenhez nem méltó, az ő tökélyeivel meg nem egyező, hanem egyenesen istenkáromló és gonosz elveket hirdet, nem lehet isteni.” – jelenti ki Répászky József kiváló dogmatikájában, melyben a talmudból vett idézetek és észérvek alapján elemzi a zsidó vallást. Írását egészében közöljük
Saját vallást is alapítottak már és versenyeket szerveznek maguknak az MI-ügynökök

Az OpenClaw mesterséges intelligencia-asszisztensnek minél több dologhoz adunk hozzáférést, annál önállóbban tud dolgozni. A platform olyannyira túlnőtte az emberi kapcsolattartást, hogy az MI-ügynökök már maguk között versengenek. Szép új világ.
„Az egész világ a tudat által és a tudatban van” – Laki Zoltán India bölcsességéről a DuoGladiiban

„Túl van léten és nemléten, személyen és személytelenségen, minden viszonyon, állapoton, létezőn, világon.” – Laki Zoltán India bölcsességéről, valamint az európai és indiai vallásfelfogás különbözőségeiről szóló írását a DuoGladii legújabb lapszámának hasábjain olvashatjuk.
Ma is 4 millió ember szenved a kínai munkatáborokban – Könyvajánló

Rose Hu 15 évesen keresztelkedett meg. Vallási meggyőződése miatt huszonhat évet töltött kínai munkatáborokban. Családja és barátai is arra kérték, tagadja meg hitét – ő azonban Krisztust választotta. Könyvajánló következik.
Szeptember 1-jétől a görögkatolikusok visszatérnek a Hiszekegy eredeti szövegéhez

„Görögkatolikus egyházunk 2025. szeptember 1-jétől visszatér a Hiszekegy eredeti, az I. (Nikaia, 325) és II. (Konstantinápoly, 381) egyetemes zsinaton megfogalmazott szövegéhez. Ez a döntés a Hierarchák Tanácsának határozata, amely egyházunk ősi hagyományához és az egész kereszténység közös hitéhez igazodik” – adta hírül a Görögkatolikus Metropólia.
Dolgozik a Sátán az anglikán egyházban: leszbikus érseket választottak Wales-ben

„Amit ők bölcsességnek és kultúrának neveznek, az Isten számára utálatos” – leszbikus érseket választott a walesi anglikán egyház, Nigéria Egyháza mélységesen elítéli ezt.
Az eucharisztikus csodák vérmaradványait vizsgálva egybehangzó az eredmény

Mi katolikusok hiszünk abban, hogy „Jézus Krisztus az oltáriszentségben igazán, valóságosan és szubsztanciálisan van jelen.” (KEK 1374). Az egyháztörténetben számos csodáról szóló történet látszik megerősíteni ezt a fontos tanítást. Azonban azt tudnunk kell, hogy egyetlen katolikusnak sem kötelező hinnie ezekben a történetekben. Még ha megvizsgálta és jóváhagyta is őket az egyház, abszolút garanciát nem ad […]
Összecsaptak a Moszkvához hű, és szakadár ukrán ortodoxok

Mint közismert, Kijev annak érdekében hozott létre egy saját ukrán egyházat, hogy kibújjanak a moszkvai pátriárka fennhatósága alól. Ez a lépés azonban folyamatos konfliktusokat eredményez.
Szent László – A lovagkirály, aki rendet és hitet hozott Magyarországnak

A Diósd István által szerkesztett A szentek élete című mű, egyik fejezetében Szent László király életét és örökségét mutatja be: hogyan vált a lengyel földön született hercegből a magyarság egyik legnagyobb uralkodója. Megismerhetjük katonai tetteit, igazságosságát, vallásos lelkületét, valamint azt is, miként lett a nemzet példaképe és szent lovagkirály.