Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Római kori diadalív került elő egy szerbiai szénbányából

Római kori diadalív maradványai kerültek elő egy szerbiai szénbányából, az ókori Viminacium település romjai közül, nem ez az első nagy felfedezés a területen.

Korábban római kori hajóroncsokat találtak a szénbánya területén, tavaly augusztus óta viszont már az ókori város magjának feltárása folyik, így komolyabb leletekre is számítanak a kutatók – mondta a belgrádi Nova Televíziónak Misko Korac archeológus.

A diadalívet Viminacium főutcáján találták. A vizsgálatok szerint a 2. század végén, vagy legkésőbb a 3. század elején emelhették.

A kőbe vésett feliratmaradványok alapján Marcus Aurelius Antoninus császár tiszteletére készült, akit Caracalla császárként ismerhetünk. Caracalla 198. és 217. között uralkodott, és arról vált ismertté, hogy 212-ben a birodalom minden szabad születésű lakosának polgárjogot adományozott.

A viminaciumi diadalív körülbelül 10 méter magas és 6 méter széles volt, négy oszlopra épült (tetrapylon), és egy kapuja volt.

A lelőhelyen eddig több tízezer leletre bukkantak, közöttük aranyozott, varázsláshoz használatos cserepekre, márványból és jádekőből készült szobrokra, freskókra és edényekre, valamint mintegy 14 ezer sírra.

Kövesd Telegram csatornánkat

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

(hirado.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Kincsekkel volt tele a kiszáradt tó

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/02/01/hihetetlenul-ritka-dologra-bukkantak-a-dan-regeszek/

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.

Telegram-posztjaink (2026.09.17.)

Nyilvánosságra hozták a 2006-os őszi kormányülések eddig titkos jegyzőkönyveit; a német kórházak egy esetleges NATO–orosz háborúra készülnek; Zelenszkij felkerült a világ 50 legbefolyásosabb zsidójának listájára

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 18.