Nemcsak megerőszakolta áldozatait a pedofil, de még szifilisszel is megfertőzte őket
Bár (ami kiderült) 12 gyermeket is bántalmazott szexuálisan, illetve pedofil fotókat tárolt a telefonján és a számítógépén, csak 7 év börtönt kapott a szlovák férfi. Mindemellett azzal próbál takarózni, hogy a 14 év felettiekkel való aktus nem számít már törvényellenesnek…
Megkínozzák-e még az elítéltek a pedofilokat?
Sajnos egyre több helyről értesülünk úgy, hogy a börtönőröknek kötelességük védeni a pedofilokat, titkolniuk kell, hogy kit ítéltek el gyermekmegrontásért. a Telex ugyanakkor most egy üde színfoltról számolt be.
Dübörög az LMBTQP – Ismét egy pedofil tanárra derült fény egy budapesti iskolában
Diákjával folytatott viszony miatt rúgták ki azonnali hatállyal a fővárosi Dobos C. József Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola egyik aberrált, pedofil oktatóját. Az esetről egy névtelenséget kérő forrás számolt be, állítása szerint a férfi tanár több fiú diákját is zaklathatta, szexuális ajánlatokkal bombázhatta. A visszaélésekre már tavaly fény derült, de az iskola akkori igazgatója nem […]
A Telexnél fontosabbak a pedofil jogai, mint az igazságszolgáltatás
Köztudott, hogy a börtönökben nincs túl jó élete a pedofiloknak. Legtöbbször a saját társai is megvetik és csicskaként kezelik, de valljuk be, nem érdemelnek jobbat. Ez most nem tetszik a HVG-től nemrég távozó, CIA ügynök Dezső Andrásnak.
Hónapokon át erőszakolta a nála élő család 9 éves gyermekét egy elmebeteg pedofil
Rendszeresen megerőszakolta a nála lakó család kilencéves gyermekét egy miskolci férfi. A helyi járásbíróság elrendelte a könyörtelen pedofil letartóztatását. A férfinél májustól augusztus negyedikéig lakott a család, ez idő alatt pedig többször is bántalmazta a gyermeket. A kegyetlen elkövető mindennek tetejébe még megpróbálta rávenni a tanúkat, hogy ne tegyenek ellene feljelentést.
Baloldali pedofil politikus bukott le?
Megint egy politikus, aki gyermekpornográfiával bukott le. Ezúttal Németországban.
A rendőrség megszüntette a nyomozást az antifás pedofil ügyben
A rendőrség megszüntette az antifa-ügy mellékszálaként indult gyermekpornográfia gyanújával zajló eljárást – derült ki a hatóság válaszából. Bár a nyomozás lezárása nem meglepő, mivel a feltételezett elkövető öngyilkosságot követett el a gyanúsítotti idézés kézhezvétele után, ez már több mint egy évvel ezelőtt történt. Azonban, úgy tűnik, a hatóságok nem tudtak további információkat kideríteni, annak ellenére […]
Pisztolyt rántott a pedofil a gyerekekre
13 és 15 év közötti fiúk egy 13 éves lánynak adták ki magukat a közösségi oldalakon, így pedig egy felnőtt férfit csalogattak elő Vágújhelyen, Felvidéken.
Louisiana állam keményen fellép a pedofilok ellen – Most hatályba lépett törvényük engedi sebészeti kasztrálást is
Bár a világ afelé halad, hogy minél jobb legyen a pedofilok számára, azért vannak még olyan helyek ahol keményen fellépnek ezek a szörnyetegek ellen. Louisiana lett az első olyan amerikai állam, ahol a pedofilokat sebészeti kasztrálásra ítélhetik – számolt be a Newsweek. A republikánus Jeff Landry kormányzó által nemrégiben elfogadott törvény augusztus 1-jén lépett hatályba.
Újabb pedofil állat bukott le, ezúttal Pécsen
Újabb pedofil személyazonossága és lakcíme kerül nyilvánosságra, hála a Kuruc.Info-nak. Olvasójuk 14 éves lánynak adta ki magát, így buktatva le az aberráltat.