Zala vármegyei iskolában molesztálta diákját egy tanár

Szexuális zaklatás gyanúja merült fel egy Rezi községben működő egyházi iskolában, az érintett tanárt az intézményvezető azonnali hatállyal felfüggesztette, a rendőrség még aznap intézkedett. A Veszprémi Érsekség részletes tájékoztatást adott az üggyel kapcsolatban, a gyanúsított tanárt a rendőrök vezették el – írja a Válasz Online. Sajnos egyre több pedofil esetről kell beszámolnunk, ráadásul egyes politikai […]
Így relativizálják Magyarországon a pedofíliát

Most mondhatnánk, hogy mi megmondtuk… Sőt, mondjuk is. Évek óta arról írunk, hogy az LMBTQP forradalom nem áll le, és elmegy a végsőkig. Nyugaton már régóta relativizálják a pedofíliát. Leírtuk, hogy hazánkba is el fog ez a tendencia jutni. Nem sokan foglalkoztak vele. És íme, megérkezett, a közbeszéd része lett, hogy nem mindegyik pedofília ugyanannyira […]
Varnus Xavér feljelentette Dúró Dórát – a képviselő kérte a mentelmi jogának felfüggesztését

Dúró Dórát és három másik személyt még 2024 novemberében jelentette fel Varnus Xavér. A többi személy esetében már megállapították, hogy a pedofil orgonaművész állítása alaptalan volt.
A milánói reptéren kapták el a pedofil férget – 5 éves kislány buktatta le

Egy repülőtéri mosdóban vette észre az 5 éves kislány a rejtett telefont, szülei azonnal értesítették a rendőrséget, akik a házkutatás alkalmával tetemes mennyiségű gyermekpornográf felvételt találtak a férfi elektromos eszközein.
Medveczky László, a gyermekgyilkos pedofil

Medveczky László egy Pest vármegyei településen molesztált két gyermeket. A pedofil állat többször volt már börtönben és amikor csak szabadlábon volt, azonnal vadászni kezdett a 11–12 éves korú gyermekekre. Úgy tűnik ez mégsem volt eddig elég egy életfogytiglanra. Alább Füssy Angéla Magyar Jelenen megjelent írásának közöljük az első két részét.
Transznemű férfi szolgáltatott ki fiatal lányokat pedofiloknak Argentínában

Egy transzneműként azonosított férfit letartóztattak Argentínában, miután hónapokig tartó fedett nyomozás folyt ellene az illegálisan működtetett bár és bordélyház miatt. A jelentések szerint Carolina Juárez volt a titkos vállalkozás tulajdonosa, ahol több kizsákmányolt nőt és egy fiatal lányt kényszerítettek prostitúcióra.
Képek és adatok a pedofilról: Ő Gáspár Olivér, aki 200 ezerért vesz magának fiatal fiúkat

Újabb felháborító tények derültek ki „G. Olivér pedofilról”, aki kisfiúkra vadászik, és nem más mint Gáspár Olivér. A gazdag vállalkozó nagy pénzekért szervez be fiatalokat, hogy szállítsák neki a prostitúcióra rávett fiúkat. Most kiszivárgott róla egy hangfelvétel – melyet a Magyar Jelen tett közzé – és amelyben több bűncselekmény is elhangzik, többek között egy halott […]
Kilenc évet kaphat a szigetszentmiklósi pedofil

A szigetszentmiklósi pedofil rendszeresen csalt a lakásába kis- és fiatalkorú fiúkat, ahol leitatta őket, majd pénzért cserébe fajtalankodott velük. Az elkövető több, mint valószínű, hogy Somogyvári Tibor „Soma”, aki több, mint 40 éve vadászik gyerekekre.
Gyilkos pedofilt fogott a TEK, a tápiószentmártoni férfi lefejezett egy kisfiút és két kislányt erőszakolt meg

30 évvel ezelőtt meggyilkolt egy kisfiút. Szabadulása (10 évet kapott, azért ez édes kevés egy kisfiú lefejezéséért!) után újra próbálkozott egy másik kisfiúval, most pedig két kislányt erőszakolt meg a féreg pedofil gyilkos.
Cigány gyermekszeretet legendája: Négy unokájukat erőszakolták meg a cigány nagyszülők a szülők tudtával

Gyomorforgató történet derült ki egy idős nyírábrányi cigány párról, akik éveken át bántalmazhatták az unokáikat. A nagypapa többször megerőszakolta, majd megfenyegette a gyerekeket az erdőben, a nagymama pedig segítette őt a bántalmazásokban. A gyerekek apja is részt vett az erőszakban. Az 5 éves unoka mesélte el, mit tettek velük.