szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kilenc évet kaphat a szigetszentmiklósi pedofil

A szigetszentmiklósi pedofil rendszeresen csalt a lakásába kis- és fiatalkorú fiúkat, ahol leitatta őket, majd pénzért cserébe fajtalankodott velük. Az elkövető több, mint valószínű, hogy Somogyvári Tibor “Soma”, aki több, mint 40 éve vadászik gyerekekre.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője a 24.hu megkeresésére azt mondta, hogy kilenc év börtönt és kilenc év közügyektől eltiltást kértek a férfire előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

A vádirat szerint a szigetszentmiklósi pedofil 2020 év eleje és 2023 ősze közötti időszakban rendszeresen, részben sikeresen próbált rávenni kiskorú fiúkat arra, hogy vele különböző szexuális cselekményeket végezzenek. Az elkövető általában 5 ezertől 25 ezer forintig terjedő összegeket fizetett a fiataloknak, de olyan is előfordult, hogy 80 ezret ígért, illetve fizetett a kiszemelt áldozatának.

A férfi bizalmi kapcsolatot a kiszemelt áldozatokkal három fázisban építette ki. Először összegyűjtötte azokat a fiúkat, akik szabadulni akartak a családi kötelékeiktől, vagy krízishelyzetben voltak. Összejöveteleket tartott nekik a saját lakásán, ahol a fiúk cigarettát és alkoholt fogyaszthattak. Ezeket a férfi fizette és biztosította nekik.

Az oldott állapotba került vendégei közül kiválasztott egyet, akihez azután személyesen is közeledni kezdett részben közösségi médián keresztül levelezve, illetve a rendszeres összejöveteleken spontánnak tűnő fizikai érintkezéssel, például ölelgetéssel, fenékre csapással. Ezután pedig – amikor nem érzett egyértelmű elutasítást – készpénzt ajánlott neki szexuális cselekményért cserébe. Amennyiben a fiú kötélnek állt, akkor visszatérően, újabb összegek ígéretével próbált újra szexuális kapcsolatba kerülni vele.

– fogalmazott az ügyészség.

Összesen hét fiú esetében volt megállapítható az, hogy a szigetszentmiklósi pedofil fizetett vagy pénzt ígért különböző szexuális cselekményekért. Ezek közül csak két esetben nem valósult meg a szolgáltatás, mert két fiú a vádlott kitartó szándéka ellenére sem állt kötélnek.

Az ügyész elmondta még, hogy a férfi elismerte, hogy néha megsimogatta a fiúkat, de azt tagadta, hogy szexuális kapcsolatot is létesített velük. 

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség 7 rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett, 2 rendbeli esetében pedig kísérleti szakban maradt gyermekprostitúció kihasználásának bűntette miatt állítja bíróság elé a férfit.

Befejezték a nyomozást a szigetszentmiklósi pedofil ügyében

Újabb áldozat szólalt meg: A rendőrkapitányságon erőszakolta meg a pedofil Somogyvári Tibor

45 év után szólalt meg a pedofil Somogyvári Tibor áldozata

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55