Hatásos volt a bojkott: Bezár a buzeráns zsidók lisszaboni étterme

Az elmúlt években népszerűtlenné vált a Tantura nevű, egy zsidó buzi „házaspár” által nyitott étterem Lisszabonban, amelynek bojkottálására egy palesztinpárti szervezet szólított fel, ami az étterem ízléstelen, provokatív nevére is többször felhívta a figyelmet.
Komoly ellenállás mutatkozik Krétán a tömegesen érkező izraeli turistákkal szemben

Nem mindenki dől be a cionista agymosásnak Krétán, ami abból is látszik, hogy nem épp meleg fogadtatásban részesültek a szigeten a népirtás „fáradalmait” kipihenni igyekvő izraeliek. A helyi palesztinpárti aktivisták ugyanis először nem engedték kikötni a zsidó turistáktól hemzsegő hajót, majd később fizikai konfliktusra is sor került.
Hatásos volt a bojkott: Csődbe ment egy vegán kóser étteremlánc

Palesztinpárti aktivisták tartós bojkottkampánya következtében csődbe ment egy zsidó kóser és vegán étteremlánc, a Shouk. Az étterem az elmúlt tíz évben növényi alapú ételeket szolgált fel Washington DC-ben és környékén, de a múlt héten kénytelen volt bezárni utolsó öt éttermét is. A BDS-kampány résztvevői felhívták a figyelmet arra is, hogy a kóser étterem vezetése palesztin […]
Megakadályozták az izraeli „diverzitásról” szóló előadás megtartását az ELTE palesztinpárti diákjai

Nem engedték megtartani az izraeli Héber Egyetem történésze, Alexander Yakobson „Diverzitás és demokrácia az izraeli társadalomban” című, várhatóan izraeli propagandisztikus előadását az ELTE diákjai. A magyarországi cionista helytartóság nevében felelősségre vonást követel mások mellett Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, és megszólalt Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter is.
Palesztinpárti tüntetők fogadták az izraeli válogatottat Oslóban

Oslóban, tegnap Izrael világbajnoki selejtezőt játszott a házigazda norvégok ellen. A mérkőzés előtt a norvég főváros utcáin, az Ullevaal Stadion környékén, majd a játék idején a stadion lelátóin palesztinpárti tüntetők tiltakoztak a Gázai övezetben folyó izraeli népirtás ellen, illetve követelték Izrael eltávolítását a nemzetközi mérkőzésekről. Az izraeli himnusz bejátszása alatt a szurkolók pfujoltak a lelátón. […]
Izraeli zászlót csókoltattak meg Gretával?

Miután Greta Thunbergék flottilláját elfogták az izraeliek, valamennyiüket letartóztatták. Egy részüket már kitoloncolták, de úgy tűnik, nagyobb részüket nem idegenrendészeti ügyként kezelik, hanem büntetőeljárást indítanak ellenük, mondván, hogy terroristák. No persze Gretáékat nem kell félteni, hiszen a Global Sumud Flottilla jelentős részt a legsötétebb szélsőliberális aktivistákból állt, ugyanakkor a Közel-Kelet egyetlen „demokráciájának” tartott Izrael most […]
Palesztinpárti programot hirdet a szélsőbaloldali Auróra klub – háborognak a cionisták

Néhány éve Magyarországra is begyűrűzött az a furcsa jelenség, hogy a szélsőbaloldal kiáll Palesztina mellett, holott korábban a baloldal cionista, míg a nemzeti oldal mindig is palesztinpárti volt. Most a méltán hírhedt, szélsőbaloldali Auróra klub fog palesztinpárti rendezvényt szervezni, a befolyt összeget pedig egy palesztin szervezetnek fogják adni. Ezen persze egyből felháborodtak a cionisták, főként, […]
Több mint 400 művész bojkottálja már az izraeli streaming szolgáltatókat

A szervezet szerint a kultúra önmagában ugyan nem tudja megállítani a bombázást, de segíthet elutasítani a politikai elnyomást, a közvéleményt pedig az igazságosság felé terelheti.
A betiltott Palestine Action mellett tüntettek Londonban

Többszázan tüntettek szombaton Londonban a brit kormány által nyáron betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett. A rendőrség összecsapásokról számolt be, és sok tüntetőt őrizetbe vett.
Palesztinpártiság és buzipropaganda – Videóban üzent a Kneecap Orbánnak

Bár a zsidó érdekeket végletesen kiszolgáló kormány kitiltotta az országból a Kneecap nevű ír zenekart, hogy ne adhassanak elő a Szigeten, a tagjai megtalálták a módját, hogy üzenetük eljusson a fesztiválra. Az üldöztetett palesztinok melletti jogos kiállásuk mellett viszont negatívum, hogy az LMBTQP-lobbi zászlóvivői.