Erőszakkal vitték a frontra a kárpátaljai férfit ukrán toborzók, majd vasdorongokkal halálra verték

„Ukrajnában megöltek egy magyar embert, csak mert nem akart részt venni a háborúban.” A magyar férfit kritikus állapotban küldték tovább a kiképzőtáborba. Azonban a súlyos fizikai bántalmazás miatt kórházba, majd elmegyógyintézetbe került, végül bele is halt sérüléseibe. A magyar kormány berendelte és felelősségre vonta az ukrán nagykövetet. Megszólalt a halálra vert férfi szomszédja: „amit Magyarországon […]
Megállapodás született Dánia és Ukrajna között, mostantól a dánok gyárthatnak ukrán fegyvereket

Koppenhágában aláírták a szerződést Dánia és Ukrajna között, ami lehetővé teszi, hogy az országban ukrán haditechnikát gyártsanak.
Telefonon tárgyalt Trump és Zelenszkij

Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője Telegramon közölte pénteken, hogy Trump és Zelenszkij telefonon tárgyaltak.
Az USA leállítja a korábban Ukrajnának ígért fegyverszállítmányokat, mert megcsappant a saját készlete

Ahogy az amerikai védelmi miniszter korábban megígérte, az USA csökkenti az Ukrajnába szánt katonai segélyeket. Bár az nem derült ki, hogy most konkrétan milyen fegyvereket tartanak vissza, a szállítmányt még a Biden-kormányzat ígérte meg Zelenszkijnek, azonban most úgy ítélték meg, hogy nincsen felesleges készletük. Ezzel párhuzamosan Amerika vélhetően saját hadserege megerősítését és fejlesztését tartja szem […]
Ukrajna kilép gyalogsági aknákat tiltó nemzetközi egyezményből

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendeletet írt alá vasárnap a gyalogsági aknák (taposóaknák) használatát tiltó Ottawai Egyezményből történő kilépésről – olvasható az államfő honlapján.
Eddig nem látott méretű éjszakai légitámadását hajtották végre az oroszok

Oroszország az éjszaka folyamán a háború kezdete óta a legnagyobb légitámadását hajtotta végre Ukrajna ellen – közölte vasárnap az ukrán légierő kommunikációs igazgatója.
Putyin szerint Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén kijelentette, hogy Oroszország nem törekszik Kijev kapitulációjára.
Összecsaptak a Moszkvához hű, és szakadár ukrán ortodoxok

Mint közismert, Kijev annak érdekében hozott létre egy saját ukrán egyházat, hogy kibújjanak a moszkvai pátriárka fennhatósága alól. Ez a lépés azonban folyamatos konfliktusokat eredményez.
Észak-Korea hatezer tűzszerészt és katonai építőt vezényel a kurszki régió területére

Észak-Korea ezer tűzszerészt és ötezer főnyi építőalakulatot vezényel Oroszországba, a kurszki régió aknamentesítésére és helyreállítására – jelentette ki Sojgu Phenjanban.
Patriot légvédelmi rendszernek is annyi az éjszakai orosz támadások után? (Frissítve)

Az éjszaka folyamán, június 17-re virradóra, orosz drónok csapást mértek Kijevre, aminek következtében több városrészben is károk keletkeztek, és több ember megsérült. Ezzel egy időben Odessza is célponttá vált: a várost intenzív dróntámadás érte, amely komoly pusztítást hagyott maga után, és a sérültek száma folyamatosan emelkedik.