13 hónapos gyermeket erőszakolt és ölt meg egy homoszexuális pedofil pár

Újabb szörnyű eset látott napvilágot. Ismét egy homoszexuális párról derült ki, hogy pedofil hajlamaik vannak, ezúttal azonban még csak nem is egy iskolás korú gyermek volt az áldozat, hanem egy 13 hónapos fiú. A gyermeket épp örökbe szerették volna fogadni a deviánsok, amikor a haláleset történt – számolt be az esetről a Magyar Jelen. Nem […]
Így hatja át a gender-ideológia az ELTE szexuálpszichológiai tankönyvét

Az ELTE szakpszichológiai továbbképzésén használt tankönyv LMBTQ-fejezetét áthatja a gender-ideológia, ráadásul egyoldalú, és elhallgatja vagy nem fogadja el az eme szemléletbe nem illeszkedő tudományos eredményeket, azaz szelektál a tudományban – írja Szilvay Gergely a legújabb tanulmányában, mely tudományos kutatásokra támaszkodva kritizálja a gender-ideológia hazugságait. A tanulmányt alább változatlanul közöljük.
A Háttér Társaság továbbra is börtönbe akarja juttatni a normalitás mellett kiállókat (videó)

Június 12-én reggel tárgyalta a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) azoknak a hazafiaknak az ügyét, akik 2019-ben a Pride-hónap keretein belül megrendezésre kerülő „Szivárvány Szakkör – Hozd magaddal a haverodat is!” elnevezésű eseményre szerettek volna bejutni. Bár fizikai erőszakról szó sem volt Barcsa-Turner Gábor, Budaházy György és Walter Pál Péter részéről, esetüket mégis „közösség tagja elleni erőszak bűntetteként” […]
Tel-Aviv Pride: Iráni rakétazápor miatt nem vonulnak a buzi zsidók

Irán nemcsak Izraelre, hanem a devianciára is csapást mért azzal, hogy bombázza Izraelt. Ugyanis a háború miatt a hatóságok lefújták a Tel-Aviv Pride eseményt – számolt be az esetről a Magyar Jelen.
Kisgyerekeket erőszakolt a néger transzpropagandista – Minden eszközt megragadnak, hogy elhallgattassák az áldozatokat

Kisgyerekeket erőszakolt, ügyvédei mégis az áldozatokat lehetetlenítenék el. Undorító, ahogyan védik a néger transznemű pedofilt.
Karigeri bejelentette: a főváros rendezi a Budapest Pride-ot

Úgy tűnik mégsem hozzák meg az eredményt a fideszes látszatintézkedések. Ugyanis ha a Budapest Pride önkormányzati rendezvény, akkor meg tudják rendezni és szabadon vonulhatnak a deviánsok.
Nyugat elesett: Bécsben transzgyógyászati központot akar létrehozni a városvezetés

Az osztrák pártok „a fellendülés koalíciójának” nevezik új szövetségüket, melynek része a deviáns propaganda új szintre emelése, egy transzgyógyászati központ létrehozásával. Az ellenzék őrjöng, szerintük az LMBTQP-lobbi fogja írni a szabályokat.
Megvertek egy papot Moldovában, mert tiltakozott a Pride ellen

Moldovában még nem tettek szert nagy népszerűségre a társadalmat bomlasztó téveszmék, mint amilyen az LMBTQP-lobbi is, ugyanakkor a kormányzat és a nyugati nagykövetségek mindent megtesznek ennek érdekében. Ezt jól példázza ez az eset is, amikor a polgármester tiltása ellenére tartottak Pride-ot az aberráltak, a rendőrség mégis a családi értékek mellett kiálló Pride-ellentüntetés résztvevőit vegzálta durván.
Másodszor is megsemmisítette a Kúria a rendőrség Mini Pride-ot betiltó határozatát

A Kúria szerint az új gyermekvédelmi törvény alapján csak kivételes alkalmakkor és alaposan megindokolva lehet betiltani egy buzifelvonulást. Így aztán másodjára is megsemmisítette a rendőrség tiltó határozatát, holott kellő bizonyítékok állnak rendelkezésre a korábbi Pride-ok gyermekveszélyeztető mivoltáról. De a bíróság szerint a korábbi vonaglások nem számítanak, mondván, hogy igaz, hogy az elmúlt években mindig megcélozták […]
Toroczkai helyretette az MTA-t, miután az LMBTQP-párti állásfoglalást adott ki

A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásán háborodott fel a Mi Hazánk elnöke – írja a Magyar Jelen. Toroczkai László X-bejegyzésében üzent az MTA-nak, mivel az MTA legújabb állásfoglalása szerint nem igaz, hogy két nem létezik, amit már például a szlovákok is felismertek. Toroczkai azonban emlékeztetett rá, hogy a természet rendje szerint egy nő és egy férfi […]